Sárközi Mátyás

BIBÓ ISTVÁN ÉS SÁRKÖZI MÁRTA BARÁTSÁGA

Sokféle levélváltást kellene átnézni ahhoz, hogy felderítsük, mikorra datálható Sárközi Márta és Bibó István ismeretségének a kezdete, ennél sokkal könnyebb annak a megállapítása, hogy mikor lett az ismeretségbôl barátság. Molnár Márta még újdonsült felesége volt Sárközi Györgynek, amikor az író 1936/37-ben, mint az Athenaeum Könyv­kiadó cégvezetôje szervezni kezdte az általa kigondolt Magyarország felfedezése sorozatot, s ezáltal szorosabbá vált kapcsolata a falukutató Erdei Ferenccel s rajta keresztül bizonyára annak jófejû, higgadt gondolkodású barátjával, Bibó Istvánnal is. A fiatalasszony szeme megakadt az Erdei fivéreken, mások voltak, mint a pestiek: aratásban, kazalrakásban, zsákolásban edzettek, napbarnítottak, s Mártában nem Molnár Ferenc lányát látták, hanem az okos, szexepiles nôt. Valószínû, hogy amikor megkezdôdött a Márciusi Front demokratikus átalakulást követelô 1937-es programjának a megfogalmazása, akkor talán már a Városmajor menti, Nyúl utcai Sárközi-villában is feltûnt Erdei Ferenc oldalán Bibó István. Erdei Ferenc és Erdei Sándor, de még Ferenc menyasszonya, majd felesége, Majláth Jolán is meghitt barátaivá lettek Sárközi Györgynének. Bibó István e háború elôtti években még nem.

1945 meghozta a maga tragédiáit és drasztikus változásait. Sárközi Györgyöt Balffürdôn megölték a nácik, a németek kiûzése után Erdei Ferencbôl kommunista párttagságú parasztpárti belügyminiszter lett, Bibó Istvánból a közigazgatás átszervezésén dolgozó minisztériumi osztályfônök, majd egyetemi tanár. Sárközi Márta megölt férje örökében állt Illyés Gyula mellé, hogy újraindítsák a népi írók folyóiratát, a Választ.
A fiatal Bibónak rendkívül termékeny korszaka volt a koalíciós idôszak. Korszakos írása, A magyar demokrácia válsága még a Szabó Zoltán által szerkesztett Valóságban jelent meg, A kelet-európai kisállamok nyomorúsága pedig az Új Magyarország füzeteként, de a többi tanulmány már a Sárközi Márta által kiadott Válasz hasábjain.
Bibó elemében volt, s a kezdôdô politikai nehézségek ellenére jókedvben is. Sárközi Márta 1947 decemberében írta a párizsi követség kulturális attaséjává szegôdött Szabó Zoltánnak, hogy ismét Válasz szerkesztôségi összejövetelt rendezett a (nem sokkal késôbb a lap nyomdaszámláira ráment) Nyúl utcai villában, de a baráti kör nagy öregjei berozsdásodottnak bizonyultak, Szabó Lôrinc és Kodolányi vicclapból kilépett re­ak­ci­jós­káknak, míg „egyetlen vigasztaló pont és derûs támasz Bibó Pistám maradt, aki duplájára hí­zott az utóbbi napokban, és úgy néz ki, mint két véletlenül egymásra fotografált régi Bibó Pis­ta”.
A Bibó-tanulmányok közlése szerkesztéstechnikai szempontból sem volt problémamentes, Sárközi Márta a „pittoreszk” visszaemlékezésében említi, hogy sokszor tépte a haját, mert a kézirat vagy nem lett kész idôre, vagy a szerzô teljesen átírta a már kiszedett cikket.
Azután beköszöntött a fordulat éve. Szabó Zoltán 1960-as Bibó-tanulmánya megállapítja, hogy a zsidókérdésrôl írt Bibó-fejtegetés a fôtéma vetületeként azt is elemezte, miként züllik el a közéleti morál és az emberi tartás idegen megszállás alatt, s lám,
a történelem ismételte önmagát: a bolsevizálás elôidézte a maga elkeserítô következményeit az immár szovjet megszállás alatt senyvedô ország társadalmában. 1949-ben, a Mindszenty-per és a Rajk-per évében, Bibó elhallgatott. Minisztériumi állásából elôbb a szegedi egyetem politikatudományi tanszékére került át, majd megfosztották katedrájától. Közismert Bibó keserû mondása arról, hogy a sírkövére majd azt véssék fel: „élt 1946-tól 1949-ig”. Az ország legkiválóbb gondolkodóinak egyikét könyvtári segédmunkás beosztásba számûzték. Felesége, Ravasz Boriska kültelki iskolában tanított, s e két gyenge fizetésbôl kellett eltartaniuk három gyereket, közöttük az angyali Annácskát, akirôl tudták, hogy veleszületett szívrendellenessége miatt hamarosan meg fog halni. Mint egy fényképen látható: a kislány 1951-ben még ott állt, az eseménytôl elbûvölten, Sárközi Márta leánya: Eszter esküvôjén, a fehér ruhás menyasszony és a kiöltözött vôlegény között.
Sárközi Györgyné sem volt többé irodalmi lapkiadó, hanem a Fôvárosi Ruhanemû-javító Vállalat mûstoppolója, a Malinovszkij (Szilágyi Erzsébet) fasori fiók alagsori mûhelyében. De vasárnaponként húsz-huszonöt embert látott vendégül zugligeti szoba-konyhás házában, a Válasz hajdani munkatársait, a kor nem kommunista értelmiségének a javát. Bibó István és felesége sûrûn megjelentek ezeken az együttléteken. Sárközi Márta ifjúkori (reménytelen) udvarlóinak egyike, Baracs János, a Nemzeti Bank közgazdasági osztályvezetôje, abban a kivételes helyzetben volt, hogy pénzügyi elemzéseit segítendô, rendszeresen kapta a nyugati újságokat. A The Times vagy a Neue Zürcher Zeitung politikai kommentárjait tárgyalhatta meg Bibóval a Zugligetben. A közéletbôl kirekesztett gondolkodó afféle guruja lett Sárközi Márta vasárnapi társaságának. Ha belépett a szobába, a fiatalok felálltak a tiszteletére. Bizony elôfordult, hogy annyira fáradt volt a könyvtári robottól, hogy érkezése után elszunyókált a karosszékben, mielôtt bekapcsolódott a beszélgetésbe. De amit mondott, azt érdemes lett volna megörökíteni, mert olykor, ha inspirálta a téma, verbális miniesszéket hallhattunk tôle, nyomdakész mondatokban.
A társaság törzstagja, Domokos Mátyás írta meg a Holmi 2005. májusi számában (Kinek ön-énje nem hazug, 595–618.), hogy 1952 vagy 1953 egyik vasárnapján Sárközi Márta exkluzív történészuzsonnát szervezett, azt szerette volna, hogy a zivataros XX. századot értékeljék hozzáértô intellektuelek, s közben ismerjék meg egymást jobban. Bibó István mellett Németh Lászlót, Keresztury Dezsôt és Hajnal Istvánt, valamint a fiatal nemzedékbôl Gyapay Gábort és Niederhauser Emilt hívta meg. Németh László nagy véleménnyel volt Hajnal professzornak a Válasz utolsó számában közölt Ember és gép címû tanulmányáról, amelyben tulajdonképpen azt fejtette ki, hogy a sztahanovista munkaverseny tönkreteszi az emberek egészségét.
Bibó István ismét igen fáradt volt, keveset szólt, de kezdett érdekes beszélgetés kialakulni, amikor beállított a zugligeti szomszéd, mégpedig azzal, hogy a kisunokájának begyulladt a foga, nincs-e a háznál fájdalomcsillapító. – Laci, maga tulajdonképpen orvos – mondta Sárközi Márta Németh Lászlónak –, nem nézné meg a gyereket? – Az író már régen nem praktizált, tehát nem nagy örömmel ment át a szomszédhoz. Bo­ro­ga­tást rendelt. A beszélgetés pedig végképp megfeneklett.
Domokos Mátyás arról is említést tesz írásában, hogy 1957 tavaszán felmerült Bibó külföldre szöktetésének a terve, de a fenyegetett exminiszter nem akarta elhagyni az országot.

1956 oldódó légkörében sem szerepelt nyilvános fórumokon, a Petôfi Körben nem szó­lalt fel. 1956. november 3-án a Nagy Imre-kormány államminisztereként jelent meg a neve. Vasárnapra visszatértek az orosz csapatok. A Parlament épületében aznapra öszszehívott minisztertanácsra csak hárman mentek el. Közülük Tildy Zoltán abban álla­po­dott meg az Országházat körülvevô szovjet katonákkal, hogy a kapukat megnyitják elôt­tük, de cserébe szabadon távozhassanak a bent lévô polgári személyek. Bibó István úgy gondolta, hogy az egyedül törvényes magyar kormány képviselôje, tehát nem hagyta el az épületet, hanem odaült egy írógéphez, és nyilatkozatot szövegezett. Mindjárt az elsô mondatban leszögezte, hogy Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, de tíz sorral késôbb már arra szólította az ország népét, hogy bábkormányt ne fogadjon el, tanúsítson passzív ellenállást. Az államminiszter ezután távozott, senki sem tartóztatta fel.
Azon az ominózus november negyedikei vasárnap reggelen a Parlamentbôl autót küld­tek Bibó Istvánért, s ebbe beült Bibóné is a két gyerekkel, kis-Pistával és kis-Boriskával, hogy ideiglenesen átköltözzenek a Berkenye utcából a Bimbó útra. Annak a háznak ugyanis biztonságosabb volt a pincéje, amellett a Berkenye utcában egy ostoba és rosszindulatú párttitkár volt a szomszéd. A Bimbó úti bérvilla afféle családi fészek volt. A magasföldszinti rokonokat, Urayékat 1951-ben kitelepítették, késôbb Békés megyébôl átköltözhettek Leányfalura, Ravasz László immár nyugalmazott református püspök kö­ze­­lébe. Az elsô emeleten volt a másik rokonlakás, Szacsvayék és ifjabb Ravasz László társ­bérlete, ahol hálószobácska állt a Budapestre orvoshoz vagy szabóhoz fellátogató püspök úr rendelkezésére.
A Parlamentbôl Bibó István ide gyalogolt át, innen értesítette Sárközi Mártát, hogy nyilatkozatát szeretné valakivel hibátlan angolra lefordíttatni. A Zugligettôl a Bimbó útig húzódó néhány kilométer kellemes sétának ígérkezett a villamos- és autóbusz-közlekedés nélküli Budán e sorok írója számára, hogy elhozza a szöveget, Ruttkay Kálmán angoltudornak továbbítandó. A Bimbó úti házban kissé megzavart, hogy melyik lakásba kell becsöngetnem, de a pincébôl éppen kokszot hozott fel szenesvödörben egy idôs úr, s tôle érdeklôdtem a Szacsvay-lakás hollétérôl. Bemutatkozásom után megkaptam az eligazítást, ugyanis a szénhordó Ravasz László püspök volt. Bibó Pista bátyám pedig azt kötötte a lelkemre, hogy kiáltványát nem szabad kiragasztani falakra, palánkokra és fatörzsekre, mindenféle akkoriban elburjánzott, vegyes tartalmú röpcédula közé.
1956. november 29-én elhagytam Magyarországot, 1989 októberéig nem látogat­-
tam haza. Amíg oly fiatalon meg nem halt, tehát 1966-ig, anyámmal hetente levelet váltottunk.
1957 februárjában még nem látszott elég tisztán, hogy milyen jellegû és mértékû megtorlás következik Magyarországon. Anyám ekkor azt írta: „Pistu meg én vagyunk azt hiszem az egyedüli optimisták, bár mi is inkább alkatunknál és nem a tényeknél fogva.” Márciusban még együtt ünnepelték anyám ötvenedik születésnapját. „Gyapayéknál találkoztunk Pistuékkal, akik akkora b…m nagy páfrányt hoztak nekem ajándékba, hogy sehova se fér a lakásba, és nem is bírtam hazavinni.”
Április 29.: „Megint nagyvilági életet éltem, voltam [Illyés] Gyuláéknál Pistuékkal, de a ház asszonya egész este mélyen aludt a díványon, és a ház ura olyan ideges volt [Déry] Tibor [letartóztatása] miatt, hogy nem volt hajlandó velünk beszélgetni, és alig várta, hogy hazamenjünk. Pistuéknál aludtam, még éjjel fôztünk egy teát, és olyan sokáig értékeltük ki Gyula és kollegái csodálatos állapotát és magatartását, hogy Boriska alig bírt reggel hatkor kimászni az ágyból, hogy tanítani menjen.”
Májusban azután Bibó Istvánt is letartóztatták. Errôl így szólt a hír: „Megnéztem a héten Boriskával az Oké Néró címû olasz vígjátékot, lehet rajta nevetni. Elôtte és utána persze nem voltunk vidámak. Nagyon sajnálom szegény fejét, így egyedül a két gyerekkel.” Hamaro-san Sárközi Mártáért jött a fekete autó: „Gondolom, csodálkozol, hogy megint itt ülök a régi lakásban! Csütörtökön jöttek a költöztetô emberek [az ávósok], ôrületes rendetlenséget csináltak, mindent kiszórtak és kiborítottak, végül, miután öt markos férfi volt, végeztek valahogy, és átköltöztünk. Úgy képzeltem, az új lakásban [a börtönben] fogom leélni hátralévô éveimet, hát mit tesz isten, szombaton délután jött egy értesítés, hogy a fölsôbb fórum nem hagyta jóvá a lakáscserét, és egy óra alatt kidobtak az új lakásból. Nem tudom, kinek a keze van a dologban. Csak valami nagykutya lehetett.”
A nagykutya: a pártkórházban haldokló Révai József Sárközi György özvegyén még segített, Bibó István megsegítése nem volt szándékában.
1957. június 22.: „Estefele mindig Boriskával vagyok. Pistu cserbenhagyta, már hetek óta elment, és nem is ír neki. Tegnap végre kapott tôle levelet, hogy jól van […], kéri Boriskát, hogy menjen nyáron nyugodtan nyaralni Leányfalura, és ôszre is csináljon programot nélküle.”
1958. augusztus 17.: „Biztosan érdekel a kisgyerek [Bibó István] állapota. Megvolt a konzílium: azt mondták, életben marad, de sajnos élete végéig béna lesz. […] A család persze örül, hogy él, mert a múlt héten úgy nézett ki, hogy erre sincs remény. Nagyon sajnálom szegényeket, és igyekszem kicsit biztatni és szórakoztatni ôket, hogy elfelejtsék a sok rémséget.”
Illyés Ikától másolatot kaptam Sárközi Márta ugyanekkor az ô szüleinek írt levelérôl: „Az ítélet: életfogytiglan. […] Amit eddig megtudtam, csak annyi, hogy az ilyen ítélet mindenféle súlyosbításokkal jár. Például csak félévenként van beszélô. Most azon drukkolok, hogy Boriskát hagyják meg az állásában és lakásában, mert ha a tanítást elveszik tôle, igazán nem marad semmi, ami a jövendô években lekösse, és valami kis életkedvet adjon neki.”
Az ítélet vagyonelkobzással járt. Bibóék bútorát a Bizományi Áruházba kellett volna szállítani. Ám a bútordarabokra jelentkezett egy azonnali vevô, aki az elszállításról is lemondott. Ez Sárközi Márta volt. Karácsonykor kis csomagot kaphatott az elítélt. Anyám püspökkenyeret és bejglit sütött.
Bibó István az 1963-as amnesztiával szabadult a börtönbôl, leromlott állapotban. Sárközi Mártának addigra kis nyaralója épült Balatonszepezden, nem messze a tótól. Oda hívta meg barátját, hogy jó házi koszttal táplálja, s kellemes pihenést biztosítson neki és megviselt feleségének. Egy fénykép azt ábrázolja, amint Bibó Szepezden ebédel Sárközi Márta egyik kisunokájával. A fotót Londonba is elhozta a posta, a következô kommentárral: „Pista azért issza és nem kanalazza a levest, mert így szokta meg a börtönben, ahol csak csajka volt.”
Illyés Gyula úgy látszik már az 1960-as években megkezdte elôtanulmányait az albigensekrôl szóló Tiszták címû színmûvéhez, s ehhez bizonyára Sárközi Márta segítségét kérte. Az Illyés-archívumban ugyanis fennmaradt egy tréfás szövegecske, amit anyám küldött az íróhoz. A két gépelt oldalon egy albigens drámavázlat paródiája olvasható, karikírozott szereplôkkel „François de Erdei”-tôl, „a konokul becsületes és bátor apácafônöknôn, Flora de Illyés-en” át „Stephan de Bibó”-ig. Ki ez az „albigens”, s mi lesz a sorsa a képzelt dráma végén? Ô „az igazság, az emberség lovagja, harmadikutas, nagy gondolkodó és szent ember. Minden idôben üldözik és elnyomják. Végül máglyára vetik, reménytelenül tisztességes feleségével együtt”.
„Marthe de Sárközi” sorsa e szkeccs szerint nem kevésbé tragikus. A párkáknak persze kevés érzékük van a szatíra iránt. Az irodalom támogatójának, a rászorulók önzetlen támogatójának Bibó István kiszabadulása után már csak három éve maradt, hogy barátságát megossza azokkal, akiket szeretett.