Velemi Névtelen

A CSELEMENTI VERSELŐK

Közreadja Győrei Zsolt

 

Hadrendbe állt a sok vitéz,
Mind délceg szerfelett,
Egy: öt másikat kitész,
Tíz együtt: hetvenet.

Mogorva, bősz és marcona,
De dől az ottomán,
És elhullik a harcon a
Sok Hektor ostobán.

Ömöl, patakzik hősi vér,
És vérzik a patak,
Vizének fut csatlós, vezér,
Úsznak, vonaglanak.

Egymást fujtja, úgy retirál
Nagyúr, kisúr, cseléd,
S Lajos király, magyar király
Kiissza a Cselét.

(Vagy Zápolya György döfte le?
Mesélnek ezt meg azt…)
Hazám! te gőgös, dölyftele,
Ki hoz neked vigaszt?

Tán pár lenézett verselő,
Ki nem tallóz sikert,
Mert csak az hős, ki perzselő
Karddal szabdal zsigert?

Pár tollrágó, méla diák,
Kit a Csele-liget
Rejt, míg ádáz daliák
Ontják beleiket?

Biz meglehet. Ez meglehet.
Amíg több s szebb nyarat
Nem lát a tönkrevert sereg,
Versük tán megmarad.