Jean de Boyssières (1555–?)

[ENGEDD, HOGY KÉT KAROD…]

Engedd, hogy két karod nyakam ölelje át:
Engedd, hogy arcod az én arcomat tükrözze:
Engedd, hogy a te szád s az én szám forrjon össze:
És engedd, hogy közénk ne álljon semmi gát.
Hadd legyen ügyem a te bolondériád:
Engedd a kebleid az én mellemre dőlve:
Engedd, hogy combod az én combom fonja körbe.
Légy hozzám durva, és ugyanannyira lágy.
S ha megcsókoltál, én is csókolhassam ajkad,
Ne teketóriázz, arcod arcomra hajtsad.
Én lent, te fölém borulsz.
Szökkenj fel kancaként, s hagyjad, hogy megmeredjek,
És visszatérve hagyd, hogy azt súgjam Kegyednek:
FINIS CORONAT OPUS.

Somlyó György fordítása