Jónás Tamás

DÍSZTÁVIRAT

Reményt kapargatok, mint vart, a múltból, az emlékek nagy palotája áll.
Borzas hajú leány az idő, gúnyol. S a halál áll némán az oldalán.
Csöndet köpnek szívembe és a számba, két vásott, nem romló kölyök.
Az élet tüsszentés, a halál nátha. S a lányok itt az ördögök.
Már csak nevet, ki régen úgy imádott, és reptette szíve sasmadarát.
Más férfit paprikáznak már a táncok. És másnak nyögnek már az éjszakák.
Nekem maradt a múlt, maradt a vénség. A kései felismerés.
Kígyókéj, pap-pénz, siker, pávaszépség a szerelem nélkül kevés.