Joachim Ringelnatz

A TUBÁKOSSZELENCE

Nagy Frigyes csinált egy skatulyát.
„Jó helyen lesz benne a tubák!”
Csinos kis diófa szerkezet,
Büszke volt Nagy Frigyes szerfelett.

Jött egy szú – átlagos, sima szú,
De fára érzékeny szimatú.
Örült a szelence: új barát!
S mesélte Frigyest és udvarát.

Elismeréssel kell adózni –
Taglalta hosszasan a dózni.
„Be unom a fránya Frigyeset!”
Skatulyánk halála igy esett.

 

A HANGYÁK

Hamburgból két hangya, pindurka,
Ausztráliába indult ma.
Altona táján, hol alábuk
A nap, jaj, megfájdult a lábuk.
Mindezzel hogy számot vetettek,
További útjukról letettek.

 

A BÉLYEG

Egy bélyeg, ki férfi lelkileg,
Szerelmét még szűzen lelte meg.
Egy grófnő nyalt rá egy nyelvest – hát
Belé is szédült az enyveshát.

Csókolná vissza, ám uramfia,
Egyszerre messzi kell utaznia!
A hölgyhöz így nem bírt ragadnia:
Az élet nemritkán tragédia!

 

MINDENÜTT

Mindenütt Csodaország van.
Mindenütt ott az élet.
A bácsim gatyakorcában,
Vagy végy akármi mélyet.
Sötétség lakik mindenütt.
A gyermekek máris apáik.
De nem maradhatnak sokáig.
Meghalnak kicsit, ég velük.
Minden óra mindig üt.

Ha csigára fúj sóhajod,
A házába beered.
Ha meg konyakba lógatod,
Lát sok fehér egeret.

 

A SZEGÉNY GIZ-GAZ

A töltésen, a sínek közt fent
Egy szál fodros lósóska nőtt.
Mereng, míg száz vonat jött-ment:
Hová veté zord sorsa őt?

És füst borítja, szürke-barna,
Szívére mozdony korma száll…
Míg utazgatunk erre-arra,
Les minket szegény szalmaszál.

Hát szánjuk meg az árva giz-gazt,
Már ifjan ráncost, ősz hajút:
Látott expresszt, gyorsot – száz bisz-baszt,
De sosem látott gőzhajót!

Győrei Zsolt fordításai

 

Joachim Ringelnatz (1883–1934) német író, kabarista és festő. Hozzá matróz (kedvelt tetoválásukról, a csikóhalról választotta művésznevét az eredetileg Hans Gustav Böttichernek anyakönyvezett Joachim), mindenes egy panzióban, szakmunkástanuló egy kátránypapírüzemben, utazási iroda bennülő alkalmazottja, idegenvezető, kirakatrendező és magánkönyvtáros, a kie­li matrózlázadás napjaiban pedig kis híján akasztott ember is lett belőle.
1909-ben a müncheni költők törzshelyén, a Simplicissimusban tűnt fel Wede­kind mellett, a weimari köztársaság idején a Schall und Rauchban lépett színpadra. 1920-ban a Seeman Kuttel Daddeldu és a Turngedichte, 1928-ban a Matrosen, illetve az Als Ma­riner im Krieg című köteteiben adta közre verseit, emlékiratainak a Mein Leben vor dem Krieg címet adta. 1933-ban a nácik hatalomra kerülésük után betiltották. A maga polgárpukkasztó, excentrikus módján állt rajtuk bosszút: 1934-ben meghalt tüdővészben. Festményei elvesztek, az általa rendezett kirakatok szintén a múltéi immár; tán nem is járunk rosszul, ha helyettük is a lírai életműből vett néhány szemelvényre csodálkozunk rá. (Gy. Zs.)