Schein Gábor

A VILLÁM FÉNYÉBEN

Csak olyan városban élj, ahonnan bármikor elköltözhetsz. Hét évnél
tovább sehol se maradj, és mielőtt elmész, fizesd ki minden tartozásod,
fesd tisztára a falakat! És emlékül ne vigyél semmit. Annyit se,
amennyi a markodban elfér. Testeden így is túl sok a jel. Túl sötét
szemekben másoltad le magad, simították és karcolták a bőröd.
Szemek, amelyek olyanok voltak, mint a kések. Mielőtt elmész, válassz
közülük egyet, és tedd a magadé helyére. Nézz, figyelj! Vágj magadba!

*

Hiába futsz, egyetlen nagy futással nem győzheted le összes
rémeidet. Egyenként békítsd meg őket, és amelyiket nem sikerül,
tiszteld, mint háziszentedet, mert ő készíti a jövőt. Beszélj hozzá
mindennap! Kérd a segítségét és tanácsát! Mint a tűz mellett,
melegítsd közelében a tenyeredet! De ha megszólal, egyetlen szavát
se hidd! Nevetés fonja köréd finom kötelét, míg rémeid, melyek
nem békülnek, lángot nem vetnek egyszerre minden érzékedben.

*
Néha mint egy őrült, járod az utcákat. Ilyenkor, mondod később,
legszívesebben kirohannál a világból, ami egyszerűen annyit tesz, hogy
nem ott vagy, ahol lenned kellene, vagy valahol, miközben sehol sem
volna szabad lenned. De szerencsére találkozol egy ismerőssel. Az előbb
még lélekszakadva futottál belül, most a futás csillapodik. És ő Bern egyforma
házairól, a poliszalapú svájci demokrácia áldásairól, a közösségről és a
személyes szabadságról beszél. Mindegy. Erre a napra meg vagy mentve.

*

De eljön a pillanat, amikor bezárulnak körülötted az utcák, és ha nem
fejted le magadról a házak szorítását, megfojtanak. A fulladás érzése
pánikszerűen tör rád, és olyan erővel, mely nem hagy semmi kétséget:
ha nem csomagolsz azonnal, és nem ülsz föl az első vonatra, elpusztulsz.
És amint enged egy kicsit a szorítás, újra elhinnéd, hogy ez is csak
egy érzés, amely majd elmúlik, nem a vége valaminek? A vonat lépcsőjéről
már ne lépj vissza! Oldd le a csuklódról az órát, és vesd a sínek közé!

*

Bőröd az idő térképe. Hallottál már arról a két katonáról, akik eltévedtek
az Alpokban, és amikor már a halál szorításában voltak, és fel akarták adni,
az egyik talált a zsebében egy térképet? Összeszedték maradék erejüket,
elindultak a térkép szerint, és visszataláltak a táborba. Csak ott vették észre,
hogy nem az Alpok, hanem a Pireneusok térképe volt náluk. Ezek szerint
mindegy, milyen térképet használsz? Mindegy, kinek a bőrébe bújsz, csak
add át magad, mintha tudnád, merre jársz, a végtelennek és a bizonytalannak?

*

Minden óra válhat villámmá, amit csak az szenved, panaszol és fél,
aki nem tudja megszülni magát, aki ismétlést és feltámadást remél.
Te ne nyúzd ezt a harmonikát! Ahol a villám elér, a szövetek azonnal
elszenesednek, de haláluk előtt, abban a mérhetetlenül rövid pillanatban,
üzenetet küldenek az agyba: szeresd a tűz erejét! Az agy ezt az üzenetet
nem fejti meg. De a homlokon vagy hátul a nyakszirt alatt kiütközik a bőrön
egy újabb vörös folt, olyan, mint az újszülötteken, amit gólyacsípésnek hívnak.

*

Válaszd el az érzéseidet másokétól, és válaszd el őket magadtól is! Vedd
őket a kezedbe, mintha tárgyak volnának, amelyektől bármikor megválhatsz,
és ha mégsem tudsz, ha mégsem engednek, ajánld fel őket áldozatul
békétlen démonaidnak. De addig forgasd, ismerd meg őket! Ne a szemeddel,
az ujjaiddal nézz, az ujjaid hegyével, ahol még finom a bőr. Mindegy,
melyik városban tesz le a vonat, akár az is lehet, ahonnan elmenekültél.
Élj vakon, és belül a villám fényében, mint aki már átlépett az idők kerekén!