Nyilas Atilla

CSALÁDMESÉK

Felvonás

Negyed négy. Most kéne indulnom.
Fél négy. Most még odaérnék.
Nemsokára négy. Négy múlt. Négy tíz.
Öt-tíz percet még vele lehetnék.

És elmúlik, és fél öt is, négy negyven,
le-föl járva a tanári szobában –
talán ha taxival, és a nővér,
még a félhatos etetés előtt, de nem.

Valaki megnézne valamit a neten.
Mint bármely új szerelemé,
sorsunk megpecsételtetett.

Eddig mindennap láthattam,
és a családból egyedül én –
Hogyan gyűlhetett össze ennyi
igazolatlan órája egy kollégistának?! –,

mostantól viszont ez a ma,
mintha osztódással, szaporodik majd,
míg egyszer csak, miként születése előtt,

ilyen lesz az összes további már,
és szerencsésebb lenne, ha nekem
nem kéne megérnem azt.

Szilva

Nevet keresünk Szilvának.
Egyből kettőt –
másodjára fiút szeretnénk,
de leánynak szintúgy örülnénk.

A lehetőség ezúttal tiéd,
ám nagyvonalúan átengeded;
a vétójog kölcsönös.

Élő családtagok, volt szerelmek,
ellenlábasok nevei kiesnek –
általában ha olyasvalakire emlékeztet,
akire nem akarjuk.

A női nevekkel viszonylag könnyű.
Huszonnyolcból kizárva nyolcat,
a maradékból ötöt kiemelve
végül kettő közül választom azt,
amelyik rokonabb a lányoméval,
van benne bilabiális zöngés,
s a szabadkőműves irodalomban
fontosabb elődömnél szerepel –
és bízom, hogy Szilva majd élni akar.

A férfinév már nagyobb falat.
Nagyapámé, apáimé nekem sem,
keresztapámé neked nem felel meg.
Adnám titkos harmadik nevem,
ha nem idegenkednéd azt is becézni.
Elhull az élboly, eliramlik a derékhad.
Akkor te gyarapítod az uniót –
a tetszési metszet üres marad.
Még tüzetesebben átnézve a könyvet
kiállítok egy utolsó tizedet,
s ott bújik az oszlopban a név,
az igazi, a tökéletes, mondom: a név,
amelyre fölcsillan a szemed.

Nem tudod, és nekem is most esik le,
hogy hivatalosan ugyan nem,
de a családban így hívták nagyapám,
lapot is címeztek így neki,
éppen őt, kinek keresztnevét
talán legelébb vetettük el,
kinek feleségéről lányomat neveztük,
kinek a fia fogadott örökbe –
a vezetéknév szintén tőlük való.

Messzire mentünk a nevekkel,
és a legközelebbre érkeztünk:

Mama zöngéihez.