Tőzsér Árpád

A ROMLÓ TESTRŐL

Vizsgálom, mint ruhát, ha vásott:
lehet-e vajh belőle még,
fejtés után, valami másod-

lét, porrongy vagy condra: cseléd-
gönc – más-akarta akarások. –
Esti lemmák. S testik. Elég!

Mert mi van, ha itt bár kifejtem
a testről (-ből?): része, az elme,
túl megannyi földi selejten,
maradandó, mert égi kelme!?

Mi változik? A vágy ma költi
a nyomorú test égi mását,
s holnap tovább ég. Sose tölti
ki teljesen önakarását.

S lehet: hozzá, a Nagy Szabóhoz
épp e zsáklogika vezet.
Vágyadtól a tett el nem oldoz,

de átszab a – képzeleted. –
(Fejti immár álom a foltos
vén gúnyát. Na, ma ég vele/d!)