Száz éve született Vas István

Vas István

SZOMORY DEZSŐ: HOREB TANÁR ÚR*

Athenaeum kiadása

Vannak művészek, kiknek fejlődését ha visszatekintve nézzük, pályájuk első fele mintegy előkészületnek látszik arra a hatalmas műre, melyet későn, sokszor életük végén alkotnak meg. S vannak viszont, akik férfikorukban végeznek a nagy munkákkal, s akiket később már csak néhány halk árnyalat érdekel, s legfőbb becsvágyuk azokat az árnyalatokat egész finom, vázlatszerű rajzokkal visszaadni. Persze, ezek a vázlatok néha többet érnek a nagy vásznaknál. André Gide-nek tán legmeghatóbb írásai mostanában megjelent naplójegyzetei, holott a Les Faux-Monnayeurs-ben [A pénzhamisítók] a század egyik legnagyobb regényét írta meg.
Aki az utolsó időben olvasgatta a Pesti Napló vasárnapi számait, észrevehette, hogy Szomory is az effajta művészek közé tartozik. Eleinte talán gondolkodott is rajta, miket olvas, novellákat, tanulmányokat, költői anekdotákat vagy emlékiratokat, s nem tudván elnevezni, nem is tudta teljesen megérteni őket. Később valószínűleg rájött, hogy egy szeszélyes, néven nem nevezhető műfajhoz tartoznak, s az élet és gondolat egy-egy rezzenésének, egy-egy alaknak, emléknek finom, szellemes vázlatai.
A Horeb tanár úr ilyen lazán összefüggő vázlatok sorozata. A könyv második felét már csak Horeb tanár személye fűzi össze, az első részt pedig egy halovány történet, Horeb és Varjassy kontroverziája, melynek során egy egyetemi tanszék reményében megkörnyékezi Horeb feleségét, de kísérlete az asszony veresége [?] ellenére is csúfos vereséggel végződik. Ezt az anyagot egy arra hajlamos író még nagy regénnyé is alakíthatná. Szomory maga sokszor említi is hivalkodva, milyen balzaci lehetőségeket szalaszt el. A Pesti Naplóban ki is fejtette saját művének esztétikáját, melynek eszménye nem a részletek élessége, hanem a körvonalak sejtetése. A leírás elavul, csak a kontúr örök, véli Szomory, s hogy az igazi remekműnek el kell férnie százhúsz oldalon. Kissé merész esztétika Thomas Mann, Proust, Joyce, Martin du Gard korában, de Szomory elég szuverén művész ahhoz, hogy saját fogalmai legyenek a remekműről. S valóban, kis történetének három alakját, Horeb Homért, a katedrájáról elűzött bájos filológust, Varjassyt, a kikeresztelkedett, szűkkeblű és szűk látókörű törtetőt s a kielégítetlen, hervadásnak induló Horebnét, Zuckermandl Dórát, körvonalakkal is oly elevenné alakítja, hogy nem érezzük hiányát sem a részleteknek, sem a mélységeknek. Mert ilyen módszerek mellett persze nincs is helye a bonyolult lélektani vizsgálódásnak. Szomory inkább testiekkel jellemez. Alakjainak testi tulajdonságai, így Horeb elálló füle, kalapviselési módja, Varjassy fájós lába, Horebné álsoványsága úgy bukkan fel újra és újra és újra, mint a homerosi hősök állandó jelzői vagy Wagner operáiban az egyes hősök motívumai. Varjassy megrögzött tudós elméjével kiterveli, milyen módszerekkel fogja meghódítani Horebnét, aki azonban nagyon is könnyű zsákmánynak bizonyul, amire Varjassy nem volt elkészülve. S amint az író most emlékeztet a két, magas szárú cipőbe burkolt fájós lábra, amit Varjassy magával vonszol az asszony felé, ezzel annyi mindent tud érzékeltetni Varjassy jelleméből és az egész helyzetből, hogy ez az egész nagy jelenet a kudarcig és amíg a hölgy gondolkodóba esik, ne vágja-e Varjassyhoz papucsát, csupán két oldalt foglal el.
Ugyancsak nem hatol mélyére annak a sok problémának sem, melyet könyvében felvet. Nem dönti el, vajon egykorúak voltak-e a szabeusok és mineusok, hogy Renannak és Goldziehernek vagy Horebnek volt-e igaza, s hogy Mózes ötödik könyvét tényleg a babiloni fogság után írták-e. De ahogy Horeb dühösen homlokába húzza keménykalapját, érezzük, csak neki lehet igaza Varjassyval szemben. S mint ahogy vázlatszerű módszerekkel is teljes képet tud adni alakjairól, éreztetni tudja a körvonalak sejtetésével is a régi Arábia képét és a filológia költészetét.
A második rész, „a többi sok szép tanulságos eset Horeb tanár úrral” Horeb beszélgetéseiből és véleményeiből áll. Többnyire valami mély történelmi vagy filológiai kérdés a kiindulópont, de sosem lesz belőle történelmi vita vagy fejtegetés, még anekdotáknak sem nevezhetjük ezeket a kis fejezeteket, mert céljuk nem a pointe. Amibe torkollanak, az egy szeszélyességében is egységes életszemlélet, mely legközelebb a renani kereszténységhez áll. Ennek a szellemnek, érdekes, nem volt nálunk nagy hatása. Vannak szellemáramlatok, melyeket Magyarország még elkésve sem fogad magába. A francia neokatolicizmus elég hamar váltott ki élénk érdeklődést a magyar szellemi életben, míg Renan szellemének egyedüli képviselője és folytatója Szomory. Persze jellemző, hogy Horeb, aki annyiszor hivatkozik Renanra, az ő kereszténységének értelmében beszél, de némi zsidó indulattal, mint ahogy Szomorynál is mindig vegyül valami zsidó idegesség a renani nyugalomhoz.
Kereszténységnek és zsidóságnak ezt a keveredését, mely annyira lényeges alkatrésze Szomory művészetének, leginkább stílusa tükrözi vissza. A regényíró általában furcsa vegyüléke a megfigyelő tudósnak, a lélekelemzőnek, az izgalmas történetek ponyvaírójának és a költőnek. Szomoryban a költő jutott túlsúlyra. A helyzeteket, emberi természeteket, az egész életet a nyelv zenéjével és fordulataival adja vissza. Ez a stílus zsidó idegességével, pesti hanyagságával és franciás szerkezeteivel is a magyar nyelv diadala, mert a léleknek és művészetnek egy egész új világrészét hódította meg számára. Szomory régi nyelvének csupán egy eleme, a vörösmartyas súlyosság hiányzik a Horeb tanár úr-ból. De hova is lehetett volna fokozni a II. Lajos király, II. József császár, a Harry Russel Dorsan, a Levelek egy barátnőmhöz „nagy zenéjét”, mely a régi Szomorynak még dekadenciáját is feszültté és heroikussá tudta tenni. Erre a zenére azonban nincs is szükségünk Szomorynak e legbájosabb munkájánál, melynek végén az olvasó szinte úgy érzi, hogy udvariasat, szépet, kedveset a mai világban már csak ezen a különös nyelven lehet elmondani.

 

* Vas István hagyatékából (OSZK). A Horeb tanár úr 1934-ben jelent meg, Vas István vagy ebben az évben, vagy 1935-ben írta kritikáját; nincs tudomásunk róla, hogy a kritika megjelent volna.