Pályi Márk

BRUNO BETTELHEIM ÉS PHILIP ROTH

Philip Roth 1969-ben jelentette meg A Portnoy-kór című regényét. Az azóta világhírű amerikai író legsikeresebb könyvében „kasztráló anyjá”-ról alkotott képzeteiről ad számot, akit szélsőséges jiddise máménak állít be, és ebből vezeti le vesződségeit: onanista kényszereit és fetisiszta elhajlásait, valamint hogy csak nem zsidó lányokkal képes szexuális viszonyt létesíteni. Alex Portnoy egy ortodox (voltaképpen inkább csupán ragaszkodó) zsidó családba születik a New York közeli Newarkban, a regény végére pedig eljut Izraelbe, ahol hasztalan próbál nemi kapcsolatba kerülni egy kibuclakó nővel – hisz erekció helyett csak agresszióra lesz képes vele –, végül a könyv fináléjában bírósági tárgyalást képzel el magának, amelyen – kimondatlanul – kasztrálják…
Roth hat fejezetre osztotta a regényt, amelyben szerkezete szerint a terapeutájának, a jól kikövetkeztethetően német anyanyelvű O. Spielvogelnek meséli el az életeseményeit. Bruno Bettelheim neves és ez idő tájt már igen népszerű amerikai pszichoanalitikus erre reflektált még ugyanennek az évnek a nyarán a Midstream című zsidó folyóiratban publikált szatirikus tanulmányával, amelyben Spielvogel doktor bőrébe bújva elemzi Portnoy panaszait. „Analitikusi jegyzetei” során lebontja a Roth által fölépített önigazoló kulturális képződményt, és rámutat, hogy szó sincs kasztráló anyáról; jobbára e képzet is a páciens exhibicionizmusát, valamint – mint a végén megjegyzi – az irodalmi formát szolgálja. Portnoy tévedését abban látja, hogy végtelenül szorongó anyját fölruházza a családján uralkodó zsidó anya sztereotípiájával, s „tapasztalatait” már e szűrőn keresztül nyeri. Tehát amit Portnoy újszerűnek vél, valójában az emberi faj (s a férfinem) egyik legrégibb és leggyakoribb önigazolásának csúcsra fejlesztése.
Bettelheim harminc évvel Philip Roth előtt, 1903-ban született Bécsben. A bécsi egyetemen filozófiából szerzett diplomát, és a harmincas években Richard Sterba analízisébe járt. 1938-ban sok más osztrák zsidóval együtt Dachauba internálták, ám a náci rezsim korai fázisának köszönhetően a következő évben, Hitler születésnapján amnesztiát kapott. Ekkor menekült az Amerikai Egyesült Államokba, ahol már pszichoanalitikusként, gyermekpszichológusként és a Chicagói Egyetem professzoraként tevékenykedett. A végső határ címmel könyvet írt a koncentrációs táborban lejátszódó lelki folyamatokról; további két legismertebb, magyarul is megjelent könyve A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, amelyben a freudista terminológia segítségével elemzi a népmeséket, valamint a gyereknevelésről szóló Az elég jó szülő. Az intézményes pszichológia köreiben szokásba jött dilettantizmussal vádolni, az 1990-es években Richard Pollack újságíró kritikus életrajzot is írt róla, amelyben mágikus elemek bevonásával kutatja „az igazi Bettelheimet”, aki meghamisította páciensei eredményeit (magyarul: Az igazi Bruno Bettelheim. Európa, 2005). Eközben egyes zsidó körök öngyűlölettel kárhoztatták, többek között annak nyomán is, hogy Hannah Arendt Eichmann Jeruzsálemben című, sok ellentmondást kiváltó könyve után jóformán ő volt az egyetlen, aki Arendt álláspontjára helyezkedett; valójában azonban alighanem mindketten jóval pontosabb elemző kategóriákat dolgoztak ki a maguk számára, valamint figyelmük sokkal hűbben és dialektikusabban irányult az aktuálisan megjelenő kérdések és problémák felé, mint azt az intézményes tudomány vagy a politikailag elkötelezett szemlélők megengedhették volna maguknak.