Sulyok Bernadett

NYALÁBNYI FÉNYSUGÁR

Molnár Krisztina Rita: Különlét.
Versek 2000–2008
Pont–Ikerhold, 2008. 97 oldal, 2100 Ft

A civilben pedagógusként dolgozó költő első könyve, a Közelkép (1998) óta tíz év telt el a Különlét megjelenéséig. Az új kötetben nyolc év (2000–2008) gondosan megszűrt verstermése olvasható hét ciklusba rendezve, melyeket Simonyi Cecília grafikusművész illusztrációi vezetnek be. Az egyes cikluscímek nem adott versekéi, hanem azokból vett idézetek. A kötet címe elhatárolódó önmeghatározást, különállást jelez, de nem fejti le magát kapcsolatairól, szerepeiről: megjelenik mint nő, feleség, anya, gyermek, gondolkodó, még szomszédként is. Olykor pedig egyszerűen csak elvégzi, amit rábíztak, mint „jó edény” (Teszem dolgomat).
Molnár Krisztina Rita költészetét egyrészt megragadott pillanatok fényképszerű rögzítése, alaposan megfigyelt apró részletek kibontása jellemzi, másrészt ez a vizsgálódás és önmegfigyelés átvezet a szellemi síkba, saját kulturális univerzumába, melyben otthonosan mozog, egészen a transzcendencia, Isten világáig. A versek egyediségét a szemlélődő attitűd és az önreflexiók adják. A meditatív önmegfigyelés apoteózisa az Átemel című vers: „A csönd, az este így emel / tágas macskalétbe fel: […] arany szembogár / pontos nyila / zizzen át az ásító homály / rozsdás ajtaján –, […] A macskaléptű este / létrán ég és föld között / szép csöndben átemel.” A költő számára a női lét kettősségét – bársonyos lágyságát s éles keménységét – a macskaság fogalma fejezi ki, egyik versének a címe is Macskaság. A nap gurul című költemény három tételében a család mindennapjait különböző művészeti korstílusokkal rokonítja: az éjszaka nyugalma gótikus, a reggeli készülődés reneszánsz, a napközbeni folyamatos sürgés barokk, végül mindezt magasabb dimenzióba helyezi: „De tudja, hogy nehéz, nehéz a fény, / ki földön, égen egyidőben él.”
Az Apró sebeket ütnek ciklusban a költő az általa belakott kulturális univerzum alakjaival lép párbeszédre: megidéződik Goethe, Rousseau, Chopin, Velázquez, a Nyugat folyóirat alkotói (Árnyak közt sétaúton – Babits, Kosztolányi, Osvát, Választás – Kosztolányi, Egy nőolvasó késő sóhaja Krúdy Gyulához). A Nézz farkasszemet című József Attilát s Reménytelenül című versét juttatja eszünkbe, a higgadt tárgyilagosság mezébe bújik, a kezdő sorok bölcs-ironikus belátásról tanúskodnak: „Az ember végül / mindig pórul jár / és érzeleg.” Ámítás és takargatás nélküli, őszinte szembenézésre hívja az olvasót: „Kesztyű legyen / veled, ha könyvem / majd kezedhez ér. / Csak meg ne fagyj.”
A mozdulat oka című ciklus az „első mozgató”, Isten megszólíthatóságának, elérhetőségének problematikáját járja körül. A Dorombolás című vers bensőséges vallomás a hitről, hű macskája társaságában imádkozik, Cirmi a maga természet adta ártatlanságával fordul a Teremtőhöz, együtt igyekeznek feljutni a mennyei ölbe: „Imádkozni a macskámmal szoktam / elalvás előtt, / betakarózom, rám hasal / – fészke én és fészkem ő –, / aztán rákezdünk szerényen.” Számos vers (Legyél penész, Az újra s újra felnövő gonosz, Rémült szolga) a világban elharapózó, burjánzó gonosszal szembeni csendes, de állhatatos küzdelemre hív, a Mert nem örülök mindenkor című versben kételyeit, félelmeit vallja meg.
Gyakran alkalmaz klasszikus versformákat (stanza, szonett), időmértékes verselést, a Tulipán-énekek című szerelmi témájú versfüzérben a feszes forma, a népdalokból ismert motívumok még erőteljesebbé teszik az aforisztikus megállapításokat. Első része, a Kis kék ezüst alliterációkat, hangutánzó, hangulatfestő szavakat, gondolatritmusokat, fokozásokat alkalmaz: „parázs pördül, tombol a füst, / kígyómarta életedhez / kígyómarta életemet / ásó-kapáig odakösd! […] nagyharangok, nagyharangok, / zúgnak, zúgnak, míg csak együtt”. A második, a Tánc a betűrímekre és a hasonló hangzású szavak jelentésbeli ellentéteire, feszültségére épül: „Rizse, rozsa, rózsája, / elhagyta a mátkája, / kese, kása, kés éle, / nem látják többet élve.” A harmadik dal, a Holdbeli mén a bájolás, varázslás, rontások elűzésének hagyományát idézi meg: „Haj, regö rejtem, haj, / kilenc macska, három sárkány, / haj, regö rejtem, haj, / benn a farkas, kinn a bárány, haj! […] Addig amíg Isten adja, / kapaszkodj a csillagokba, / nézz az égre, / köpj a földre, / angyal voltál, / ember vagy.” A befejező rész, az Egy életem, egy halálom a népdalok nyelvén beszél el egy szakítást: „Zöld paradicsom, / tulipán, tulipán, / kárál a tyúkom, / nem vidám, nem vidám, / riadtan járkál a kertben, / ki is voltam, elfeledtem, / megver az Isten.” A Dallam befejezése szintén a népdalok világát idézi: „testemet eloldom / amikor a hold kel / de tőled úristen / a halál sem old el”.
Verseiben sűrűn felbukkannak az ősök, a családi gyökerek: az idő előtt, 39 évesen elhunyt anya a Kabbalá-ban és a Rossz rulett-ben, a Zöld ing lobog-ban szüleinek szeretethiánya.
A lengyel származású nagymama hagyatéka
a kaporleves, tudjuk meg az Ez maradt című versből. A Magány a férfiak kedvelt időtöltését, a focimeccsnézést a totális kívülállás szemszögéből ábrázolja: „Ők a félidőt lesik. / Átadják maguk.
/ Hogy tudják? / Én miért nem? / Hiányzanak.” A Lovagok humoros-ironikus módon a házastárs napi küzdelmeit a középkori hős harcaival állítja párhuzamba: „és rohadtul fél, hogy ennek, / hogy ennek mi lesz az ára, / hogy mi lesz, ha kidől a sorból, / és hölgyestől mindenestől / összeomlik a vára, / mert lovagnak lenni nem jó, / hiába páncél, pajzs, kard, / a rózsa és a szent grál / titok marad a végén, / ha nem tudja messze dobni / a fegyverét szegénykém”. A falusi lakóhelyet örökíti meg az Itt van csipkebogyó című versben.
Őt is foglalkoztatja a klasszikus kérdés: a költő helye, szereplehetőségei. A Song a fénynyalábról, amit a Bicska Maxi dallamára írt, a sminkjét lemosott, jelmezét levetett színészt állítja elénk, aki a darab után feltárulkozik privát nézője előtt: „Nem megváltás, nem katarzis, / de nyalábnyi fénysugár, / bevilágít, be a szívbe, / bejárja zegét, zugát.” A Jön-e a cet? című versben a kelletlen próféta, Jónás maszkját veszi fel, a Mit küld-ben József Attilát idézi meg. Lírai önvallomása a Marokkó-pálcikák: „Egymásra hullott dolgaim / felszedhetők-e végleg úgy, / ne sértse egy a másikat, / lélegzet-visz-
szafojtva kell / egyszerre egyet venni fel, / a többi ne billenjen el.” Ars poeticájának az Égre, földre lesben-t tartom, melyben a költő maga a köztes lét, az átmenetiség: „Mert hova is nézzen a költő? Az ős-ősleskelődő? […] Tán lebegjen.” Ugyanez az ég-föld motívum szerepel A nap gurul című versben. Nemes Nagy Ágnes Között című költeménye jutott eszembe, mint a világ kettősségének és a dolgok egymást tükrözésének precíz, mindent átható tekintetű feltárása.
Tematizálja a „női mivoltot”, fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy egy nő látja a világot, és így látja a világot. Az Apokaliptikus töredék-ben az elvetéléstől való szorongás a visszafogadó anyaméh képével folytatódik, a megsemmisülés egyenlő a megfoganás előtti állapottal: „kuporogtam, tudtam, nincs több éles hang, / kemény sarok, csak kis idő még, és újra, / egészen angyallá olvadok”. A hold alatt a nő lunáris meghatározottságának toposzára épül. Az asszonyi teendők, kötelességek tömkelegében elvesző lírai én mégis feljut a szoláris férfimennybe: „süt rám a nap, erős sugárkarok / ragadnak férfiégbe fel, / lebegve érem el”. Ám az egymásra találás ellenére a „különlét” is megmarad: „De én, holdanyám-szülött, / még lent vagyok, / egy nő a hold alatt.” A vers az anyává válás élményével zárul. A kötet záróversében, A szőnyegminta megnyugtat-ban (a többitől eltérően verzál betűkkel szedett) a józanság pozícióját választó lírikus szólal meg, mintegy visszacsatolásként a Nézz farkasszemet című versre. Míg ott a higgadt megfigyelő dermesztően hat az olvasóra, itt a felindult beszélőnek
a szőnyegminta kiszámíthatósága lelki békét nyújt: „A SZŐNYEGBEN VAGYOK / JÓ HELYEN / SZÖKVE TÉRBŐL / SÍKBA ÁT / ÖRÖK ROMBUSZOK KÖRÖK / SZÖVÖK SZÖVŐDÖM SZÖVÜLÖK.”
A Különlét verseiből visszafojtott, felszín alatti izzás árad; az intellektuális és szenzuális megközelítés dualitása, az önmegfigyelés, az önvallomás, a dolgok leltárba vétele, az emlékek sorba rendezése, az óvó és fürkésző tekintet, a másik szeretetteljes, ugyanakkor higgadt megítélése teszi vonzóvá olvasója szemében.