Gál Ferenc

ROMÁNC

A médium szavait követtem.
Ráérős tempójukban a nőt,
aki szempilláin beéri a műveim
hamujából pepecselt színnel,
és hozzám illő korban.
A kézzel írott intést sem feledtem,
hogy eltérő hőfokon bár,
ugyanazt a vizet hajtja föl
a gyönyör és az őrület kútja.
Egy este aztán kétszer
kapcsolt be a közvilágítás,
vagy sárga eső áztatta a várost,
de nem ez a lényeg.
Hanem ahogy lánckorlátnak dőlve
hadartam: ha soványnak talál,
jöjjön el, és etessen húsokkal.
Még meggondolom, felelte,
és másnap megjelent egy akkora
kakassal, hogy holtában is
tiszteletet parancsolt.
Amit a magamfajta ösztönösen
és fáradságot nem kímélve leplez.
Alapjáraton talán csak emberi
hangoktól mentes zenével,
a vacsoraasztalnál már aranyszállal
bonyolított mellényben, önképe szerint
a jóval ütősebb diadémmal is felékesítve.