Seamus Heaney
BÁRMIT MONDASZ, SEMMIT SE MONDJ*
Részletek
I
Épp az imént volt randevúm egy angol
Újságíróval, kérdezett „az ír
Dologról”. Innen, téli táboromból
Figyelem, hogy már a rossz hír se hír,
A szállodákban skriblerek, kazetták,
Diktafonok, kusza kábelhalom
Összevissza. Az idő, az kizökkent,
Fülemben akár az imamalom
Az összes jegyzet, glossza, analízis,
Hisz mennyi politikus, mennyi firkász
Tálalta ugyanúgy a tüntetést is,
Mint aztán a sortüzet meg a könnygázt,
Kommentálták az „eszkalációt”,
Hogy „megjelennek a szélsőségesek”,
„Reakciót”, „ellenreakciót” –
De én is itt élek és csevegek
Civilizáltan ismerőseimmel,
A rádióhírektől rogyadozva,
Készen, mert hát mit is tehet az ember,
Minden hamis, ósdi verkli-riposztra:
„Szégyen, persze, mindenki egyetért.”
„Hová vezet ez?” „Most egyre romlik a helyzet.”
„Gyilkosok.” „Nyilván fogház jár ezért…”
Közben a „józan hang” egyre rekedtebb.
III
„Vallásról nem beszélünk”, ez szabály.
„Az egyik tizenkilenc…”, sose húsz a másik.
„Szemről látszik, ki miféle”, de hallgat a száj.
Elkelne kisebbfajta szakadás itt,
A töltésen, mit a holland emelt
A Seamus utáni árt kirekeszteni.
De gátbontás, hídverés sose ment
Sajnos nekem. A híres északi
„Szűk szó!” E hat vármegyében szemernyi
Lankadás nélkül a csend egyre bomlaszt,
És mert sokkal jobb félni, mint megijedni,
Hát bármit mondasz is, semmit se mondasz.
A füstjel hozzánk képest harcriadó:
El-elbabrálgatunk egymás nevével,
Cím, iskola – mind, mind árulkodó,
A szabályt erősíti a kivétel.
Tehát protestáns: Norman, Sidney, Ken,
Viszont Seamus pápista, semmi kétség.
Hunyorítás, félmosoly, ujj az ajkakon –
Fogékonyak vagyunk, mint a kelepcék,
Nyelvünk kushad, kanóc a tűz alatt,
A fél csapatot elrejti a monstrum,
A trójai ló, lapulunk, szánkon lakat,
Hogy – ostromlókat – elkerüljön az ostrom.
IV
A harmatos útról láttam meg ma reggel
A friss bombatölcsérbe hevenyészett
Új fegyenctelepet, sárga agyaggal
Borítva minden, fönt géppuskafészkek
A fákon – élő cölöpkerítés.
Fehér, mélyföldi köd ült a tájon:
Mint egy fogolytáboros, régi és
Nyomasztó film, déjà vu, néma álom.
A halál előtt van élet? Egy garázson
Ez áll. Sebeinket nyaljuk, míg szeletnyi
Nyamvadt pecsenyék sülnek külön parázson:
Kis sors, de a miénk. Ezt kell szeretni.
Imreh András fordítása
* A vers a Kalligram Kiadónál előkészületben lévő Seamus Heaney: Hűlt hely (Válogatott versek) című kötetben fog megjelenni.
