Demény Péter

ZSOLTÁR

Ne vigy engem lefelé, Uram –
ne félj, megyek magamtól is.
Versekért, szerelmekért, fájdalomért,
hiúságért, feszültségekért,
a mélysötétért, ami ott világít a semmiben.

Valahogy ilyenre sikerült,
valahogy így vagyok összerakva:
hogy bolyongjak mindenfelé
s én is döbbenten lássam: lent vagyok.

Lent, lentebb, leglentebb,
ahol már a sötét se látszik,
ahol már azt látom, amit akarok:
téged meg engem.