Miklya Zsolt

LIGETEM ZIZEGÉSE

„(Hajdan patakcsobogás, ligetem zizegése.)”
(Fernando Pessoa / Álvaro de Campos:
Ó, hol vagyok)

Bodzaligetem, akácligetem, ecetfaligetem,
a senkiföldjén, amit oly sokszor bejártam, hogy magam is senki lettem.
Senk földéről származó, ellentétben a valakiakkal.
Két ellentétes föld, vagy földrész, kiterjedését változtatja,
minden lakónak annyit mutat meg, amennyit belát belőle,
és mindenki annyi belátással bír, amennyit a szeme megenged.

Lehangoló a mindennapok semmizése.
Fülsértő hallani örökös semsegését, mint valami háttérzajt,
láncra fűzött vén tengeri medve fogak nélküli nyammogását.
Senk partjain a medvék lábnyoma összemérhetetlen a valakiakéval.
A senki medvék szelídebbek a mindennapok csendjénél,
amit egy valaki sosem tud túlharsogni a nyamnyogásával.
Valaki egyszer a zöldek és magvak misztériumáról tanított,
és egész nap rágcsált, pofazacskójába gyűjtötte a hulladékot.
Nem láttam még senkit ennyire mohónak.

Nem láttam még medvét egész nap.
Csak egy kosorrú nyulat, ki ürülékén ágyaz meg magának.
Mezsgyéjén nem lép túl, körbeugrálja a semmit,
körbeszaglássza a senkit, valakivel szóba sem áll.
Elfér egy medve lábnyomában.

*

Zizegő szénaligetben ébred a kosorrú.
Ligete cellányi tér. Nem járt a Nyulak szigetén.
Egy parányi szigetre gondolok, az Adrián, nem a Margitszigetre,
valódi nevét nem tudom, térkép sem jelölte,
de üregi nyulak igen. Mindenütt üreg és ürülék,
birtokjel, létjel, nyúlbeszéd, nyúliramlások
egy védett öböl mészkősziklái között,
hogy kerülhettek oda, ki tudja.

A Margitsziget egyébként korántsem nyulairól kapta nevét.
A középkorban Leprások szigete volt.
Gyógyíthatatlan betegeket különítettek el a szigeten,
ahol leprakórház működött és lepratemető.
(Vajon hogy működik egy temető? Elkülöníti a nincseket.)
Insula Leprorum, csak egy betűnyi eltérést mutat
az Insula Leporum / Nyulak szigete elnevezéstől.
Ahogy a nincs csak egy betűnyi eltérést mutat a kincstől,
lélek a félektől, nyúl a nyíltól, talál a haláltól.

Kosorrúnk még nem ébredt nevére.
Nincs neve. (Pedig nem névtelenek a nincsek.)
A ráaggatott nevek közül még legtalálóbb a Rilke.
De ez is tömény antropomorfizmus.
Kosorrúnk leporomorf és koloniális,
nem lép ki cellánkba szénaligetéből,
vár, egyelőre, talán a többi nincsre,
hogy benépesítsék a szigetet.

*

M. nénivel jártunk át a temetőbe.
Elhagyott sírok, sírkövek közt évente újraéledt a liget,
gazdáik helyett a virágok indultak útnak,
bár a növények állítólag nem képesek helyváltoztató mozgásra.
Gazdáik még helyzetváltoztatásra sem voltak képesek,
út nélkül vitték őket, hely nélkül tűntek el.
Virágaik meg, elindultak, kiléptek a keretből.
Így vált a sírkert keret nélkülivé, virág virág hátán,
fel sem tűnik egy csokornyi hiány.

Soha senki sem mondta ki a nevét.
Így hívtuk: megyünk a temetőbe.
Később elhelyeztek ott egy emléktáblát az áldozatok nevével.
Megtisztították, parkosították a területet.
A bokrokat, virágokat visszaterelték a helyükre.
Csak a négy őrfával nem tudtak mit kezdeni,
törzseik oszlopokká növekedtek, úgy léptek át a rácson,
mint aki egyszerre áll élet és halál elkülönített területén.

Orgonaligetem, tövisligetem, ecetfaligetem,
a senkiföldén, amit oly sokszor bejártam,
fogadjátok be a jövevényt,
hogy hosszú életetek legyen ezen a földön,
ruházzátok fel a nincstelent,
hisz ti is mezítelenek voltatok egykor.