Szvoren Edina

PERTU

A párkányra szerelt tüskesoron csússzon meg a fény. Szemből süssön a nap, az egyházi teniszpályák felől, hogy amikor az ablakon kinéz, ne lássa jól a hőmérőt. Legyenek kilátást akadályozó étolajfoltok azon az ablaküvegen. Nyissa ki az ablakot. Óvatlanul tenyereljen bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe. Mondja félhangosan, mint a régóta magányos emberek, hogy tizenegy fok. Ha fűszeres tavaszi illatok tódulnak a konyhába szilveszter délutánján, fölbátorodott énekesmadarak adjanak ahhoz hasonló hangot, mint amilyet egyes zsebszámológépek. Hóvirágra emlékeztető növények üssék föl a fejüket a kilencemeletes ház előtti szánkódomb fűszigetein. Ne vegye észre. Legyenek olyanok ezek a már bimbózva is hervatag növények, mint amelyekre gyereklábak tapostak. S amikor az ablakot becsukja, érezze meg, hogy nemcsak a felázott föld szaglik odakint, hanem a szemetesvödör is idebent. Fölnyithatja a tetőt, belenézhet a kukába, majd kiveheti a szemeteszsákot, pedig félig sincs tele. Szaglik a citromhéj, a hamu, a makrélakonzerv, s ez így együtt legyen ordenáré.
Töröljön port, mossa föl az előszobát, vasalja ki a vendégágyneműt. Takarítson fordított sorrendben, gyakorlatlanul és undorodva. Jusson eszébe, hogy a konyhaablakon nem lehet kilátni az olajfoltoktól, essen neki a foltoknak jobb híján körömkefével. Sosem használt bútorviasszal kenje át a férjtől itt maradt ebédlőasztalt, elfehéredő ujjbeggyel nyomogassa vissza a lötyögő asztallábak kilazult csavarjait. Higgye azt, hogy nincs csavarhúzó a háztartásban. Hűtsön be egy üveg alkoholmentes sört Apukának, de felejtse el beáztatni a lencsét. Mikor mindennel elkészült, üljön le áruházi szórólapot olvasgatni. Viszolyogjon attól a szótól, hogy gyomorideg. Ha az élelmiszereket és ünnepi italokat átlapozta, s meglátja a bútorkínálatot, ugorjon föl, majd siettében botoljon meg a saját papucsában. Az utolsó pillanatban dobáljon pulóvereket és fehérneműket a gyerekszoba heverőjére, mintha az üresen álló ágyat szennyestartónak használná, a szobát pedig gardróbnak. Igyekezzen úgy elrendezni a ruhahalmokat, hogy a katicabogaras piros párna csücske épp csak kilátsszon.
Anyukáék legyenek mindig mindenhova pontosan érkező emberek, keltsenek szinte lelkiismeret-furdalást a pontosságukkal. Úgy csöngessenek egyetlen rövidet, mint akik percek óta várják, hogy a lányuk beeressze őket. A füleden ülsz, mondhatnák akkor. Csókolom, Anyuka, csókolom, Apuka. Kapjuk föl a fejünket. Apuka egyik kezében legyen egy műbőr füles, tyúklábmintás szatyor, a vállán cipzáros sporttáska. Anyuka érkezzen üres kézzel, s szőrtelenített karján csak egy prémszegélyes nagykabát lógjon. Anyuka legyen barna, mint aki nyáron a verandán, télen a csábi postahivatal melletti szoláriumban sütteti magát (Csáb lehessen Cebovce, ezres lélekszámmal, tizenöt kilométerre a határ mögött), Apuka viszont legyen sápadt és sárga, mint egy májbeteg. Pedig bőrfarkasa van. Anyuka legyen a szigorúbb, az aggályosabb s az, aki érzékeny a szagokra. Apukát eméssze kivizsgálatlan betegség, legyen egy féltve őrzött faragott kirándulóbotja, s hajnalonta arccal a Kamenný vrch felé fordulva jógázzon, még mielőtt az orvosok rájönnének, mitől remeg a keze. Apuka Kőhegyet mondjon, Anyuka Kamenný vrch-t.
Megint eltelt egy év, sóhajtsák köszönés helyett. S ha a puszilkodáson átestek, a lányuknak hátrálnia kelljen egészen az ebédlőig, mert a lakótelepi előszobák olyan keskenyek, hogy az előszobafal előtti szűkületen még egy babakocsi sem fér el anélkül, hogy a kerekéből kiálló csavar föl ne szaggatná a tapétát. Anyuka nevetőráncai izzadjanak, legyezgesse magát az áruházi reklámújsággal. Legyen örökké légszomja, ne szeressen zokniban aludni. Tépje le magáról a sálat a legkeményebb fagyban is. Oroszlánszag van, kiáltson fel szokás szerint, mikor prémszegélyes kabátját már fölakasztotta. Rontson a konyhaablakhoz, mint aki otthon van, tűsarkú cipője kopogjon a járólapon. Legyen szebb lábikrája, mint a lányának, s a rossz szagok meg a szebb lábikra ébresszen érthetetlen hevességű bűntudatot a lányában. Anyuka felejtse magát néhány percre a szilveszteri tavaszszagban, hallgassa a számológép-csipogást, amíg Apuka lassú mozdulatokkal kipakol. Anyuka tenyereljen bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe. A tyúklábmintás szatyorban lévő italokat – pezsgőt és Tokajskát – Apuka rakja mind a hűtőbe, vegye észre a még nem egészen hideg alkoholmentes sört, töltsön a jégkockazacskóba hideg vizet, tegye a mélyhűtőbe, s nézze lenyűgözve, ahogy a mélyhűtő sziszegve szívja magára a gumiredős ajtót. Legyenek mondatok, amelyek korlátlan számban ismételhetők. Apuka olyan, mint egy gyerek.
Aztán üljék körül a bútorviasztól fénylő ebédlőasztalt, ahol régebbi szilvesztereken még öten ültek. Húzzanak lábukra félretaposott csábi papucsot. Mikor a vonatút viszontagságait töviről hegyire megbeszélték, hallgassanak el, mintha mélynek hitt lapos tányérból fogyna el hirtelen az étel. A válást akkor se hozzák szóba, mikor már percek óta némán merednek maguk elé. Legfeljebb az csússzon ki a szájukon, hogy annak idején. Ne beszéljenek a gyerek hétvégi látogatásairól, az üres heverőről, a ruhák alá temetett katicabogaras párnáról, pedig igencsak furdalja Anyukáék oldalát a kíváncsiság. Mit kell ahhoz tennie egy anyának, hogy a gyereke az apát válassza. Ebből persze látsszon csupán annyi, hogy Anyuka tenyérrel stuccolgatja a kontyát, Apuka pedig jobb keze körmével piszkálgatja a bal keze körmét.
Szűrődjenek be labdapattogás hangjai a fedett egyházi teniszpálya felől. Az előző éjjel fölázott domb szaga nyomja el a bútorviasz illatát, a nyitott télikabátban hintázó gyerekek lármája és az olajozatlan alkatrészek nyikorgása Apuka körmének pattogását. Anyuka üssön finoman Apuka kezére. Apuka álljon föl, és vegye ki a sört a hűtőből. Apádnak fáj a feje, mondhatja Anyuka csönd ellen. A lányuk keressen gyógyszert a kamraszekrényben. Üljön vissza az asztalhoz. Rakja Apuka elé a fájdalomcsillapítót. Apuka helyezze a nyelvére a gyógyszert. Emelje szájához a sörösüveget, kortyoljon épp csak néhányat, mielőtt Anyuka visszarántaná a palackot. Hozz apádnak egy poharat. A lánya kelletlenül, grimaszolva tegye le Apuka elé a poharat. Elviselhetetlen a felesége, Apuka, mondhassa Apukának. Anyuka cukrot szopogasson. Nézzen oldalról a lánya arcába, ahelyett, hogy bármit mondana. Ha fogához koccan a cukor, jussanak Apukáék eszébe komolyzenei matinékra járó csipkekesztyűs úrinők. Anyuka legyen ellenszenves, vegye körül erős illatfelhő, francia nevű lengyel parfüm huszonnégy órán túl sem illanó szaga. Anyuka selyemcukra enyésszen el a nyelve alatt.
Anyuka csapjon az asztalra, álljon fel, mondja azt, hogy nakéremszépen. Legyen elege a hallgatásból. Pakolja ki a csábi konyhakertből hozott zöldségeket. Répát, karalábét, zellert, hagymát. Míg vegyszert sosem látott terményeit méltatja, keressen a lánya fiókjaiban zöldségpucolásra alkalmas kést. Legyen rendetlenség azokban a fiókokban. Maradjon a kezében az egyik fiók fogantyúja, legyen minden kés csorba, legyen a lánya háztartása rendetlen, a tisztaság látszólagos. Lásson Anyuka összefüggést a lány rendhez való viszonya és a válása között. Apuka fogjon egy újságot, hajtogassa szét, terítse a férjtől maradt asztalra. Tűrje föl az ingujját. A lánya szeresse ezt a mozdulatot, nézze gyengéden Apukát. Emlékezzen: amikor Apuka karján hangya mászott. Kezdjenek fiatalságukról és lányuk gyermekkoráról csevegve zöldséget tisztítani, hulljon hagymahéj a földre. Legyen egy családi nyelv, amihez Anyuka mindőjüknél erősebben ragaszkodik. Képződjön boldogság az emlékezés által. Legyenek ugyanakkor szavak, amelyektől – most már – a hideg futkos a lányuk hátán. Emlékezzen, mit mondott neki Anyuka, amikor maszturbálás közben rányitott. Anyuka tartozzon azok közé, akik agresszívvé válnak, ha zavarba hozzák őket.
Derüljön ki most, hogy a lencse nincs beáztatva. Anyuka csapja le a kést az asztalra, öntsön forró vizet egy műanyag edénybe, keresse meg a lencsét, öntse azt is a tálba. Lásson szoros összefüggést a lánya konyhai ügyetlensége és a válása között. Képzelje azt, hogy a lánya nemtörődöm anya. Lőjön bakot. Anyuka kezdjen szlovákul beszélni, ha ideges. Hallgasson el úgy, hogy mindenki észrevegye: elhallgatott. Apuka próbálja azzal oldani a feszültséget, hogy jógagyakorlatot ajánl a lányának feledékenység ellen. Föl is állhat, hogy bemutassa. Lépjen a hagymahéjra. Ne legyen mindegy, hogy fejkörzés közben mikor vesz lélegzetet, s hogy a légszomjas állapot a tüdőben, az agyban avagy a gyomorban jön létre. Mondja azt: érted?, és a lánya bólintson. Egyszer csak kezdjen Apuka orra vérezni a jógagyakorlattól. Legyen Anyuka félszlovák, s keltsen mind Apukában, mind a lányukban szorongást annak a tudata, hogy Anyuka is volt gyerek. Anyuka ugorjon Apukához, és dugdosson zsebkendőt az orrlukába. Apuka tűrje. Apuka olyan legyen, mint egy gyerek.
Sötétedjen rájuk hirtelen. Ne vegyék észre, hogy jó ideje félhomályban ülnek. A párkányra szerelt alumíniumtüskéken simítson végig a teniszpályák előtt elsuhanó autók reflektora. Ha lehet, ne mondjunk olyat, hogy elsuhanó. Odakint kezdjen megdermedni és összezsugorodni mindaz, ami a tavaszias napsütésben előzőleg föllazult, fölolvadt, szétterült. Galamb keressen fogást a tüskéken, s zuhanjon fél métert, amikor egyensúlyát veszti. Az állatok vonatkozzanak az emberekre, legyen a csúnyaságuk emberi. Petárdázó fiatalok vegyék birtokukba a szánkódomb aljába épített faháncsos játszóteret: másszanak az európai szabvány szerint készült kicsinyített várba, bakancsban trappoljanak föl-le a csúszdán, a hinta láncát tekerjék a hintatartó bak keresztrúdjára. Az első petárdarobbanástól ránduljon össze Anyuka gyomra. A másodiktól és a harmadiktól féljen, de ne legyen jobb félni, mint megijedni. Rontson Anyuka az ablakhoz (a szép lábikrák veszítsék formájukat papucsban), szidalmazza szlovákul és magyarul a suhancokat. Apuka nézzen a lányára, keresse arcában a felesége vonásait. Ne találja.
Anyuka rakja föl a lencsét főni. Nézzen az órára. Nézzenek mindannyian az ebédlő falán lógó órára. Közeledjen az éjfél, a telefonok ideje. Aki szorongásra hajlamos, szorongjon. Apuka rángassa ki orrlukából az átvérzett zsebkendőcafatokat. A felső szomszéd bőgesse föl a kedvenc zenéjét, tartson főpróbát csillagszóró-dobálásból. Legyen fájdalmas a mások boldogsága, sőt, a jókedv legyen összetéveszthető a boldogsággal. Anyuka vegye elő a tokajska Lipovinát, nyittassa ki Apukával. A lányuk hozzon talpas poharakat, és forgassa a szemét, amikor azt látja, hogy Anyuka a szeme elé emelve ellenőrzi a poharak tisztaságát. Eltelt egy év, mondhassa Anyuka. Apukának ne töltsenek. Számolják ki közösen, ahogyan talált pénzt vagy a menstruáció kimaradásának napjait, mióta nem iszik Apuka. (Legyenek meglepő képzettársításaink.) Legyen annak már vagy kilenc éve, hogy Apuka letette az italt. Essen ez egybe azokkal az időkkel, mikor a lányuk Magyarországra települt, s ettől Apukának legyen bűntudata. Apuka bontasson föl egy újabb palack alkoholmentes sört. Koccintsanak a Lipovinával. Emlékezzenek a vejükre, amikor még szakállat hordott, s amikor még Apuka és Anyuka is dohányzott. Emlékezzenek az unokájukra, aki a vejüket választotta, mert a lányuk rendetlen, rosszul főz, s nem tud úrrá lenni az indulatain. Anyuka vegye észre a hagyma földbe taposott héját. Hajoljon le érte, dobja ki. Emlékezzenek a katicabogaras kispárnára a lányuk ruhahalmai alatt. Csillanjon fény a párkányra szerelt tüskéken, mint egy nyálas fogsoron.
Anyuka csapjon az asztalra, s mondja azt megint, hogy nakéremszépen. Kapcsolja be a rádiót, hogy a himnuszról le ne maradjanak, s kezdjen politizálni. Legyen róla tudomása, hogy a lánya jobboldali szavazó. Apuka lássa előre a vita kimenetelét. Igyekezzék csitítani Anyukát, Anyuka söpörje le a combjáról Apuka nyugalmi állapotban is remegő kezét, és beszéljen tovább, szidja mind féktelenebbül a rasszistákat, a gárdistákat, a revizionistákat. Felsorolások elemei közül esetleg legyen szabad elhagyni a vesszőt. A felettük lévő lakásban földrengésszerű robajok jelezzék, hogy a hangulat a tetőfokára hágott, férfiak kurjongassanak fisztulahangon, Anyuka töltsön magának még egy pohár Lipovinát, és hergelje magát kiabálásig, nyakán váljanak láthatóvá az inak, nevetőráncai gyöngyözzenek rosszul fölszívódott arckrémet, a konyhaablak előtt égő csillagszórók zuhanjanak a mélybe, a rádiókabaréban torokhangok röhögjenek közönségesen. Anyuka tépje föl a konyhaablakot, mint aki menten megfullad, lélegezzen mélyeket. Legyenek színpadiasak a mozdulatai. Apuka hunyja le a szemét, és ügyelve a helyes sorrendre, töltse meg levegővel a légszomjas üregeket. A lányuk üljön némán, és ne legyen senki, aki majd utólag megmondja, milyen érvekkel kellett volna megvédenie az igazát. Ne legyen különbség vélemény és személy között, s ha az egyiket sérülés éri, a másik semmisüljön meg. Apuka orra ezúttal ne vérezzen a jógalégzéstől, csak a keze remegjen megállíthatatlanul: tegye az ölébe, a hóna alá, a térdére, a lánya vállára, vagy kulcsolja egyszerűen a hideg sörösüvegre. Anyuka higgadjon le, ha tud. Gondoljon a Kamenný vrch-re.
Álljanak föl, mikor a himnuszt meghallják. Odafönt szüneteljen a rajcsúrozás, csendesedjen el a ház. Anyukát a konyhában érje a himnusz, Apukát és a lányukat az ebédlőben. Kezdjen sípolni a kukta. Fogják poharukat a kezükbe, és keressenek egy semleges tárgyat, amin a tekintetük megállapodhat, ám éppen semleges tárgyakból legyen hiány. Részben gombostűk, részben eltávolított rajzszegek kráterei vétessék magukat észre a lambéria zárószegélyén. Sípoljon a kukta, terjengjen füstölt hús szaga. Emlékezzenek: mikor az unokájuk röhögőgörcsöt kapott a himnusz alatt. Maradjon eldöntetlen, hogy a lányuk végül fölpofozta-e, vagy csak az ujjai hagytak a karján nyomot. Visítson a kukta. Legyen különbség sértő és fájdalmas között. Apuka szája sarkában mosoly bujkáljon, Anyukáéban gőg. A lányuk kapaszkodjon meg a széktámlában, amikor meglátja egy kioperálhatatlan rajzszeg alá csípődött gyerekrajzfoszlányon a színes zsírkrétanyomokat. Liluljon el a szája. A gyerek legyen gyermek, a himnusz Himnusz. Anyuka jelenléte legyen sértő, Apukáé fájdalmas. A zenekari utójáték utolsó ütemeit harsogja túl egy tűzijáték, petárdák durrogása, papírtrombiták tülkölése.
Anyuka kapcsolja ki a rádiót, amikor az államelnök hangját meghallja. Ne legyen már, úgymond, a nemzetnek hova hátrálnia. Anyuka pöckölje föl a kukta sípját egy villával, zárja el a gázlángot. Apuka vegyen elő pezsgőt, ígérje azt, amit minden évben: nem lesz pukkanás. Anyuka ne bízzon senkiben, menjen Apuka idegeire az életörömét sosem érintő pesszimizmusával, számítson résnyire szűkített szemmel, hátrafeszített nyakkal a kiszabaduló dugó pukkanására. Sikerüljön Apukának hangtalanul kinyitnia a pezsgőt. A lányuk üljön magába roskadva a széken, kalapáljon a szíve, lüktessen a halántéka. Rettegjen attól, hogy a szilveszteri lármában nem fogja meghallani a telefoncsörgést. Ne vegye észre, hogy Apuka és Anyuka készül valamire, s hogy újabb poharakat keresnek a konyhaszekrényben. Anyuka kivételesen Apukának is engedélyezzen kétujjnyi pezsgőt. Apuka remegő kézzel adjon a felesége kezébe egy teletöltött poharat, fogja a másik kettőt, és vigye az ebédlőbe. Anyuka ünnepélyesen vonuljon Apuka mögött, s álljon meg, mint önmaga élő szobra a lánya előtt. Amit Anyuka mond, mindig legyen kevesebb, mint ahogyan mondja, s az egyik lábát tartsa egy kissé mindig a másik előtt. Még papucsban is. A közhely neve legyen rítus, a megszokásé meghittség – a vádlié lábikra. Várakozzon Anyuka nyelve hegyén, hogy eltelt egy év.
Éjfél után hat perccel szólaljon meg a telefon, s legyen ez afféle mélypont, ahol a magaslatokról elindított mondatok végül összecsorognak, majd egy víztükör nélküli sötét tóként megállnak. Ugorjon fel Anyukáék lánya úgy, hogy Apuka poharat tartó kezét a válla meglökje, s a pezsgő Anyuka ruhájára löttyenjen. Hordjon Anyuka hétköznap is olyan ruhákat, amilyeneket a lánya ünnepnapokon sem. Lányuk trappoljon a telefonhoz. Feledkezzen meg róla, miféle látszatot akart kelteni a gyerekágyra hányt ruhákkal, a katicás párna épp hogy csak kilátszó csücskével. Kapja föl a kagylót. Álljon a telefon a hálószobában, hogy Anyukának az ajtóhoz kelljen settenkednie, ha hallani akarja, mit beszél a lánya. Apuka kísérelje meg visszatartani Anyukát a karjánál fogva. Legyenek a nők testileg is erősebbek a férfiaknál, legyenek kiheverhetetlenül hatalmasok. Legyen a nő gyerek nélküli anya, az anya pedig hímivarszerv nélküli férfi. Említtessék, hogy az iskolai fogadóórákon Apuka jobbára hallgatott, s hogy Anyukának elméletei vannak a laissez-faire nevelésről, egyes József Attila-sorok értelméről, valamint a tüsszentés hangereje és az orgazmus minősége közti összefüggésről. Legyen a nő olyan seb, ami a sérülést okozó tárggyal azonos. Anyuka tépje ki magát Apuka hangya járta kezéből, és simuljon a falhoz, az ajtókerethez.
A lányuk görnyedt testtartása pattanásig feszült figyelmet fejezzen ki. Boruljon szinte a kagylóra. Forduljon a fal felé, támassza homlokát a falnak. Semmi esetre se legyen a fal hideg, a homlok pedig forró. Szabadon maradt fülét a lányuk fogja be a kezével. Fojtsa szinte vissza a lélegzetét, hogy minden egyes szót halljon. A telefon zsinórja csípődjön a hóna alá. Markában izzadjon nyálkát a telefonkagyló, s a padlószőnyeget szegő poros kábelburok látványa később úgy ötöljön az eszébe, mint ennek az első fia nélkül töltött szilveszternek a jelképe.
Legyen álomittas a hatéves fiú hangja. Beszéljen halkan, mint aki még nem ébredt föl egészen. Nyomja el ügyetlenül az ásítását. Legyen fájdalmas, hogy a fia viselkedni akar, tapintatos szeretne lenni, fegyelmezni magát. Keltsenek csalódást a tőmondatai, amelyekben úgy számol be az élményeiről, mintha egy gyermeklélektani könyvben már olvasott volna róluk. Legyen a fiú hangjában valami újféle kásásság, valami senkinek nem megmutatott szomorú vadság. Legyen hallható a flanelpizsamája susogása. Legyen hihető, hogy a telefonkagyló átereszti a szagokat: a mély álomból hirtelen ébredő ember órákon át csukva tartott szájának szagát, a fejbőr homlokra kúszó faggyúillatát. Tegyen túl minden eddig ismert fájdalmon, hogy fiát az apja tanítgatja a betűkre, nem ő. Derüljön ki három perc elteltével, hogy a vérségi kapcsolat nem elég a közös témához, s hogy nem volna miről beszélni, ha meggyőződése ellenére nem kérné a fia bocsánatát. S a fia ne oldozza föl, csak annyit mondjon, ha már nagyon szeretne visszafeküdni: most már mindegy, anya, mintha jobban tudná, micsoda anyagból van anyjában ez az agresszió, mint ő maga, s hogy igenis vannak helyzetek, amikor az embernek a fia ellen is meg kell védenie magát, különben – különben elenyészik, mint Anyuka szájában a cukor, s olyankor ütni is lehet, sőt jobb ütni, mint nem ütni, mint ahogy jobb kimondani, mint nem kimondani azokat a mondatokat, amelyek úgy jutnak az eszébe, mintha soha nem gondolt volna rájuk, holott éppen azért nem jutottak eszébe évekig, mert mindig is ezekre gondolt. Ezek a mondatok legyenek annak a víztükör nélküli tónak a legmélyebb pontjai. Végül mint aki előbb tanult meg színlelni, mint a dolgokat átélni, mondja újféle kásás hangján a fia, hogy boldog új évet, anya.
Készítse ujját a telefonra, s szakítsa meg a vonalat, még mielőtt volt férje a készülékhez érne. Menjen az ablakhoz, nézzen ki az utcára, fantáziáljon szokás szerint öngyilkosságról. Vegye észre a teniszpálya körül ólálkodó gazdátlan kutyát, ahogy a nyakörvét maga után húzza, és lába időnként belegabalyodik a gazda keze számára kialakított hurokba. A magasban szétrobbanó rakéták fénye mint túlhígított színes vízfesték folyjon végig minden egyes tüskén. Térjen vissza a szüleihez.
Anyuka settenkedjen az ebédlőbe. Nedvesítse meg a konyhai csapnál a pezsgőfoltos blúzt. Apuka ácsorogjon kezét tördelve. Súgja Anyuka fülébe, hogy politikáról többet egy szót se. Anyuka bólintson, ossza ki a pezsgőspoharakat. Ne kérdezzen a lányától semmit, s árulja el éppen ezzel, hogy hallgatózott. Álljanak körbe, mosolyogjanak egymásra. Legyen terhes a másikra nézni. Anyuka vegye észre, hogy Apuka már megint a kehelynél fogva tartja a poharat. Anyuka úgy viszolyogjon bizonyos mozdulatoktól, mint a korai dodekafónia a hangismétléstől. Anyuka emelje magasba a poharát, s mondja azt földöntúli boldogságot sugározva, hogy št’astný nový rok. Apuka ismételje el, boldog új évet, és bökdösse könyökével Anyuka oldalát. Anyuka igyekezzen a hangerő önkéntelen emelésével palástolni zavarát. Köszörülgesse a torkát, kezdjen viszketni szép ívű lábszára, nyelve hegyével simítsa végig a felső ajkát, vagy csücsörítsen öntudatlanul, miközben a szavakat keresi. Nos, kislányom – fogjon végre hozzá, amikor látja, hogy a negyvenéves kislány figyelme elkalandozott. Arra gondoltunk apáddal… legfőbb ideje, hogy összetegeződjünk. Apuka buzgón bólogatva helyeseljen. Legfőbb ideje. Apuka közelítse poharát a lányáéhoz, Anyuka koccintson előbb a lányával, aztán Apukával. Csókolja a lányát homlokon, a férjét szájon. A lányuk mint egy bábu hagyja magát egyik ölelésből a másikba taszítani, s a szülei válla fölött se vegye le a szemét a lambériába nyomott gombostűkről meg rajzszegekről. Hajtsa föl egy szuszra a pezsgőt, tegye az asztalra a poharat, s a konyhából hozzon egy kést. Húzza el az ebédlőasztalt. Feszítse a késpengét az egyik rajzszeg alá, s próbálja kifordítani a fából. Aztán a többit, mind. Tolja vissza helyére az asztalt. Ne törődjön vele, hogy a lábak megint kilazultak. Dobja a szemétbe a szegeket, a fia keze nyomát viselő rajzlapok foszlányait. Mint rohamok előtt, Apuka agyagsárga arcbőre sápadjon ki a járomcsont alatt. A párkányra szerelt tüskesoron akadjon fönn egy fűzöld szilveszteri girland. Isten legyen halott, Apuka szájszaga érezhető. Nyíljon sárga rakétapitypang a lakótelep egén. Lássuk magunk előtt a Modrý Kamenˇ zöldjét, a táj többnyire nőiesnek nevezett hullámzását, legyen honvágyunk sosem látott falvakat rejtő völgykatlanok, a Kamenný vrch-re vezető földutak és a Španí laz előtt elterülő, szántóföldektől tarka síkság után.