Rába György

SZÖRNYEIMRŐL

Csikorgatták vicsorították
szörnyetegeim fogukat
tapasztaltam kézen vagy ajkon
föllobbanásuk ki-kicsap
nem-szeretem ösvényre tértem
bár utitervem nem jelölte
haladtam is ott fütyörészve
hová nógatott énem szörnye
hát még ami kerekedett
bensőmben ösztön indulat
alig bírtam marokra fogni
a húsevő fenevadat
sértett önérzetem ami
varangy szóban áradt ki tüstént
vagy elrekesztettem magamba
körmöm alá fúródva tüskét
berzenkedni bujtogatott
mind ami hibás ami rút
készen álltam oktalanul
ellenük vívni háborút
ahogy magammal megbeszéltem
s utóbb makacsul hajtogattam
ez nem én vagyok nem kívánok
sokszorozódni szörny alakban
sikerült is megzaboláznom
kiket komisz dzsinnjeimet
ártó lényeim gúzsba kötve
tengődnek gyökértelenek
de bánkódom mert azt hiszem
létemben ezek óriások
voltak s már bennem nem lakik
hegyeket mozdítani más ott