Nádasdy Ádám

VAN EZ A LAKÁS VAGY NINCS?

A Bródy Sándor utcában van a lakás,
Pesten – most többet nem mondhatok.
Lépcső, de nem sok, kert, félemelet,
hátrafelé néz, sok nagy üvegablak.
Üres. Van egy szivacs, egy ruhaakasztó,
amik úgy ottmaradtak. Gondoskodást vár.
Tőlem, de én nem örököltem. Álldogálok.
Kiadjam? Felújítsam? Elfelejtsem?
Húsz évre bezárjam s utódaim
baglyot, patkányt, gombát találjanak?
Muszáj lesz ott laknom. Néha. Időnként.
Nem is biztos, hogy üres. Bababútor
fog előkerülni, lányok szaga,
kis kredenc, serpenyő kis hússal, csöppnyi vécé.
Nem bírok mindennel törődni, értitek?
Pókok jönnek, salétrom, a zománc,
a zománc a sok ablakkereten.
Ajánlok egy megoldást: én törődök
ezzel az egésszel, hajlítom a gerincem,
de akkor másra ne kelljen figyelni.
És én döntöm el, hogy bánok vele.
A szeretőmet fölviszem, s laposra
döngöljük a játékedényeket.