LEVELEK A HOLMI KÖRÜL

Galgóczi Erzsébet – Réz Pál

Kedves Pali!
Megkaptam levelét. Örülök és megtisztel, hogy induló lapjuknak már az első számában szeretnének szerepeltetni. Sajnos, nem ígérhetek semmit. Két okom van erre:
1. Matyi tájékoztatása nem egészen pontos. Ugyan most már kijöttem a kórházból, de távol vagyok attól, hogy egészséges legyek. Az infarktus nem múlik el nyomtalanul, s miután az óvó rendszabályokat nem tudom maradéktalanul betartani (pl. az izgalommentes életet), a nap nagyobb részében rosszul érzem magam, és csak néhány óra hosz-
szat jól. Ebben az állapotban nem lehet prózát írni, mert – már rég rájöttem – prózát csak olyan erőnlétben lehet és szabad írni, amilyen erőnlétben az ember megnyerné az olimpiai bajnokságot. Én most legfeljebb a csornai úttörők versenyén indulhatnék.
2. Palikám, maga tudja a legjobban, hogy 20 éve nem írok novellát. Betegségem előtt – ami lényegében két éve kezdődött – két regénytémával foglalkoztam, s a kórházban rájöttem, hogy valószínűleg egy harmadikat fogok megírni. De ebből még csak homályos elképzelésem és jegyzeteim vannak.
Ha lesz valami füle-farka részlet ebből a regényből, elsőként magának mutatom meg.
Viszont van egy kérdésem is: „életműsorozatom” 3. kötetét, ami, úgy emlékszem, már a kisregényeim egyik része lenne, nem kellene-e összeállítanunk?
Különben már láttam a Kettősünnepet, csak két dolog ellen van kifogásom: nem ezt a fényképet beszéltük meg, a másik: mért nem színes a címlapon lévő grafika? Tudom, hogy nem magára tartozik, de most már, ha két év után először levettem az írógépem tetejét, egyúttal ezt is megkérdezem. Ne haragudjon érte és semmiképpen ne sértődjék meg a Mariann.
Szeretettel üdvözli:
G. Erzsi
1989. máj. 7.

Kardos G. György – Réz Pál
Budapest, 1989. május
Kedves Pali,
mit mondjak, nagyon meghatódtam a kedves leveledtől, azóta is töröm a fejem, hogy miben tudnék hasznotokra lenni – biztos vagyok benne, hogy a tiétek lesz a legtisztább és legméltóságteljesebb irodalmi vállalkozás. Augusztusig kérek csak türelmet, addig a fejemen van a gyerek, a nyaralás és a számtalan rémes bérmunka. De azért jó volna egyszer együtt ebédelni, mint régen, az évek során összegyűlt egy szerény készletem fiatal írókból, ígéretekből és lehetőségekből, talán ezzel is tudnék segíteni. De nem csak irodalomról szeretnék beszélni Veled, inkább azokról az apróságokról, amelyekből az irodalom végül is táplálkozik, például arról, hogy jó volna fiatalabbnak lenni. A jövő héten felhívlak, mert aztán elmegyek a veszprémi tévé micsodára zsűrizni.
Sok sikert kívánok Neked és Nektek!
A régi szeretettel ölel a félhülye
Kardos Gyuri

Csukás István – Várady Szabolcs
Kedves Szabolcs,
megkaptam felkérő leveledet, elnézést, hogy csak most válaszolok, de nem voltam Pesten. Ám örömmel válaszolok, illetve állok rendelkezésetekre! Mivel én már évek óta megrendelésre írok, Nektek is felajánlok egy-két verstémát, íme a mutatványsorok:

1. Kit a szíve, kit a rák,
ne féljetek, cimborák!

2. Február 2-án az Isten
nem tartózkodott Budapesten…

(Ezt Timár Béla halálára kezdtem el)

3. A meghülyülés boldog csöndje vár…

Írd meg, hogy melyik kell és hogy milyen hosszú legyen!
Réz úrt (rézorrt, trezort stb) szeretettel üdvözlöm, sok sikert kívánok az új laphoz!
Hozzád egy viszont-kérésem lenne: küldj az Új Idő-nek verset! (A neved már úgyis megjelenik: Orbán Ottó dedikált Neked egy verset! Tudsz-e róla?)
Válaszodat várom, baráti szeretettel és jókedvvel
üdvözöl a hálás költő-szerző:
[Csukás] Pista
Bp. 1989. máj. 30.

Tandori Dezső – Várady Szabolcs
1989 XII 8
Dr. Sz.,
nagyon remélem, hogy jól vagy! Most annyiféleképp van az ember. Magam azért nem panaszkodhatom, mert a – számomra – sok utazás után fokosabban, s nem malomaljásan, az maradt: mégis Aliz, mégis Samu… ha már Szpéró nem él, hát… azért ők, ők… ők számítanak, nagy pauza, aztán… lehet utazni is épp akár. Persze, a realitásoknak az ember eleget – túl sokat is – tesz; ám a valódibb kapcsolódásból jön még a gyakorlatibb beszámoló is, ld. ez a vers, alkalmasint.
Várom, hogy ha a forgalmas karácsony-idő engedi Nálad, írj pár sort, mit szólsz ehhez a kis szerkezethez, amely két flekken a Holmi-versrovat számára összeállt. Ezt tehát nagyon is Nektek küldöm! Nehogy, én marha, félreértést okozzak még egyszer.
Jó lenne, ha ez a vers folytatná az eddigieket a Holmiban. Kiderül.
A platán alatt egyébként tényleg nagyon csudálatos volt: öböl-állapot. Egyáltalán, nekem Köln az első német város, amely igazán tetszett. De nagyon!

Sz., Dr., sok szeretettel gondolok Rád – ölel
TD

* PS Ja, a „flekken” meg elfojtott vágyaim emléke: 11 napom alatt „ott” nyilván ettem volna valami ilyen jót. TD

Várady Szabolcs – Tandori Dezső
1990. március 8.
Dr D –
ma jól kezdődött a nap! Először is elmentem úszni (elvileg hetente kétszer van ez betervezve, de nem mindig sikerül kivitelezni), jólesett, és az idő is igen tavaszi, és akkor hazajövet végre kibontottam a tegnap Réz Palitól elhozott csomagot – a heti „anyagok”, nem mindig öröm, mit mondjak, tömérdek levél írására kötelező, kíméletes visszautasítások, és egyáltalán: dönteni, mi kell, mi nem, gondolhatod, mennyire kínos ez, viszont talán mégiscsak jó, ha van egy „válogatott” versrovat, ahol, amennyire lehetséges, tényleg csak az van, ami jó, vagy legalábbis amiről azt hiszem, hisszük, szóval a tényleg jók nem olvadnak bele a sok semmilyenbe, és akkor azok is észrevevődnek, amikre máshol talán nem figyelne fel senki, mert a szerző még nem „név” – így valahogy egyelőre mindig sikerül meggyőznöm magamat, hogy kitartsak, de azért az az igazi ünnep, ha bejön valami, amivel nincs ilyen gond, illetve semmilyen gond, hanem örülni lehet neki és élvezni – „nos, hát” így vagyok most a Te küldeményeiddel. Kevés az, hogy tetszik – „fel vagyok dobva”. Egy szójátékos röpdefiníciót is sugall mindjárt – talán (remélem) a Te szellemedben: a vers: élés-tár. Értve, ahogy csak lehet. De persze főleg úgy, hogy élés van benne tárolva, de tárva is – ki, nekünk, élhetetlen olvasóknak. Vagy életleneknek. Amilyen én sajnos legalábbis vagyok, már elég régóta. Viszont nagyon élveztem külön is az éles elmés, fél esernyős verset, és feljött bennem egykori séták és társalgások emléke, de igazán, mint a nap, felhőzve aztán, hogy mért is nem tud ez már olyan régóta összejönni. Na de próbálok tárgyilagosabb lenni: szóval ez a három „adag” nagyszerűen követi egymást – remélem, három egymás utáni számban – a kétflekkes prózát pedig én a legelejére javasolnám. De még legelőbb is jön a Pipi nénis, Lánchidas vers, és ott a Rilke–Nemes Nagy-tanulmány.
Egyetlenegy apró helyesírás-technikai kérdés: a VISSZA legvégén a pont szándékosan került-e az idézőjelen kívülre (mert amúgy, szabály szerint belül kéne lennie, minthogy az egész mondat idézőjelben van)?
Szeretettel ölel
Szabolcs

Tandori Dezső – Várady Szabolcs
Dr Sz., ez IX 11-én csak egy igen rövid levél – láthatod! – m, félreütés, – egy „ ,” került volna a „m” helyére. A levél hosszabbodik. Ferencz Győző verse ihletett meg, elküldte nekem. Ez a két költemény: a Holmiba… és Neked, hátha örülsz nekik. Kem, ked, ki, künk, ktek, kik… de nem tökéletes. A felezősoros, összetördelt „lóversenyes” versben sem tökélyes a forma, de egy-két szabálytalanság ellenére talán újdonatos. Dr Sz., olvastam Imreh-t, igen jó! S ez VAN manapság, amit-ahogy Imreh ír(ja). Szépen szóltál róla.
Most erre telik, de minden kb. megy. A szokott bajok helyett mások vab, jav., vannak.

Szeretettel ölel barátod

Várady Szabolcs – Tandori Dezső
90. IX. 15.

Dr D – majd jegelem ezen levelem okt. elejéig, de nem állhatom meg, hogy máris ne válaszoljak – úgy fölpezsdültem küldeményeden, sőt! De mondom sorjában. Már Győző mutatta szerdán a kiadóban az „F. Gy. közelítő őszé”-t, azzal, hogy a Holminak szánod, ami azért is igen remek, mert – amit nem is tudhattál – Győző verse is ott jön, a novemberi számban, és itt a második öröm: még épp leadás előtt lévén ez a szám, gyorsan bele is lehet tenni a Tiédet is, ami megint kétszeres öröm, mert amúgy is elég jól indul ez a szám: három Ferencz Győző-verssel, aztán jött volna nekem egy versem, aztán meg két Petri – hát már ez is elég jó kezdés, ritkán jön így össze egy ilyen blokk (már elnézést, ha szerénytelenül magamat is beleértem ebbe a jóba, de hosszú-hosszú szünet után izzadtam ki ezt a – mellékelt – „Eltérítések”-et) – szóval így indult volna a novemberi szám, és akkor most még hozzájön a Te győzős-babitsos-goethés remeklésed (a másik kettőt muszáj későbbre hagyni, de talán nem is baj, mert 1) vannak összekötő motívumaik, 2) nem lehet minden nagyágyút egy számban elsütni, nemde). No és most érek a jelzett „sőt!”-höz. Úgyannyira föllelkesedtem, hogy a Győző-vers ihlette versed engem is versre ihletett (itt küldöm), úgyhogy most akkor a nov. szám egy ilyen hármas vers-lánccal gyarapodott. Palinak elújságoltam telefonba, nagyon tetszett neki a dolog. Már csak azt nem tudom, hogy nekem fog-e még holnap is tetszeni a magam verse (most fejeztem be éppen) – de hogy köztetek így ott lehetek, az mindenképpen nagy öröm!
Még annyit: az „Akarmi, bulvar Barmi” most nyomtatásban újraolvasva még jobban tetszett, mint először, pedig már akkor is nagyon – mint mindenkinek a szerkesztőségben (ezért is került a szám élére). Azóta másoktól is hallom, hogy milyen különlegesen jó.
Dr. D! Egy fontos technikai kérdés: hogyan képzeled az „A Végül-Semmi” szedését: próza gyanánt (makáma?), vagy a kézirat szerint tördelve a sorokat? Kérlek, válaszolj! Vagy maradjunk abban: ha nem írsz külön ez ügyben, akkor prózaként lesz szedve, erre még van idő, úgyhogy feltétlenül írd meg, ha a másik változatot gondoltad.
Szóval: sör? Petri is mostanság többet söröz, mint vodkáz, de neki ez már szinte élet (vagy halál) kérdés. Én jámborabbul iszogatok ezt-azt, eklektikusan. Hanem a lényeg: nagyon örültem a verseknek! És hát akkor itt küldöm a magam szerény termését. (Még előbb az októberi Holmiban lesz egy kis bökvers, de az tényleg csak annyi.)

Szeretettel ölel: Szabolcs

Vas István – Réz Pál
Szigliget, 90. január 31.
Kedves Pali,
végigolvastam az új Holmit, már amennyire belőle képes voltam.
A szenzáció nekem az Imre Flóra két verse volt – régóta nem találkoztam ilyesmivel. Tudásból annyija van, mint N. N. Á.-nak, szenvedélyből, mint szegény Hajnal Annának volt.
Egyáltalán, a lap aranyfedezete a versanyag – végig jó. (Kivéve a berlini verset.)
A novellafélék nem keltették föl érdeklődésemet (ami talán nem az én hibám).
Markó Béla Dsida-cikke szép, bár lényegest nem mond. – Nádas Péteré még csak nem is szép.
Határhoz én nem merek szólni, a század olvashatatlan zsenijei közé sorolnám, így a róla szóló cikkhez sem, de azt hiszem, az írója tehetséges.
Zeke Gyula cikke szellemesen kezdődik, de nem értem, mit akar mondani.
Kocsis beszámolóját érdeklődve olvastam – olyan, mint ő maga. A Listener-cikk viszont felületes, sőt üres.
Németh G. Béla okos is, igaz is – de Radnóti Naplója több emóciót érdemel.
Babarczynak is igaza van, de Balassa olyan üres, hogy semmit sem érdemel.
Radnóti cikke ugyancsak szellemes és igaz, de minek? Szász Imrét méltatlanság ezek közt tárgyalni – más a tárgya, és a dokumentációja is többet érdemel.
Engel Pál rövid cikke szellemes.
Domokos Matyi írása a szám legjobb prózája, és a legbátrabb.
Ja igen, majd kihagytam Szabolcsot. Pedig nagyon jó a cikke Ferencz Győzőről, különösen, ha figyelembe veszem, hogy Lator nagy tanulmánya után milyen nehéz róla írni.
Egészbe véve nagyon jó, magas nívójú lapot csinálsz – szívből gratulálok hozzá.
Mi nagyon jól vagyunk, eddig a Friedellt javítottam, csak most kezdem kérdezni, mit fogunk dolgozni?
Ölel Pista

Várady Szabolcs – Takács Zsuzsa
1990. november 5.
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szép ez az új Öt vers (is). A díszletszerű elemeknek is erős valóságfedezetet ad a jól érzékelhető álomrealitás, akárcsak a többi ilyenfajta verseidben. Minden egyszerre lebegően irreális és biztonságosan szilárd, és ettől különleges atmoszférája támad. Szóval jó.
Egyetlen apróságot szeretnék csak szóvá tenni. Egy sort illetően van néminemű nyelvi aggályom. „Az éjszakai utca alig megvilágított.” Versben persze mindent szabad, amit prózában nem, úgyhogy ezt sem követelődzően, csak megfontolást érdemlően említem. Én allergiás vagyok erre a nyelvtani szerkezetre, melyet manapság a tévé, a rádió, a sajtó naponta sujkol [sic, hm] mindenkibe: „A lakáshelyzet még nem megoldott”, „a feltételek nem biztosítottak” – ahelyett, ahogy ép magyarsággal mondani kellene: nincs megoldva, nincs biztosítva. Mint ahogy nem azt mondjuk: „Az ajtó kinyitott”, hanem azt, hogy „ki van nyitva”. Hát ezért zavar engem a „megvilágított” mint állítmány, bár az is nyilvánvaló, hogy itt nem lenne megoldás az „alig van megvilágítva”. Mellesleg, ha jobban belegondolunk ebbe a képbe, fölmerülhet a kérdés, hogy mi is okozza hát a látási nehézségeket, a hiányos közvilágítás vagy a kavargó köd. Nem lenne mindenképpen jobb valami ilyesmi: „Alig látni az éjszakai utcán”?
Méltóztassék, Költőnő kérem, egy perc tűnődést szentelni emez aggályoknak, és nega- avagy pozitív döntéséről, mely mindenképpen mérvadó lesz, engem értesíteni.

Tisztelettel

Takács Zsuzsa – Várady Szabolcs
Kedves Szabolcs,
nagyon köszönöm az észrevételt. Alig lélegzik az éjszakai utca. Köd kavarog stb. Jó?
Hosszú leveled külön öröm. Valami módon a Holmi-estet idézi. Küldök majd neked rémes verseket is (de csak akkor, ha megígéred, hogy válaszolsz mindenképpen). De addig is, míg erre sor nem kerül, őrzöm ezt az őszsárga, ködsárga leveledet abból az időből, amikor még jó verseket írtam.
Szerzőtök, mint mindig, szeretettel köszönt:
Zsuzsa
nov. 7-én

Utassy József – Várady Szabolcs
Szigliget, 1991. dec. 18.
Kedves Szabolcs!
Köszönöm szigligeti lapodat. Örömet szereztél vele. Most én akarom viszonozni evvel a levéllel. Azt akartam írni megszólításként, hogy: Drága Szabolcs! Ám féltem, hogy Drávaszabolcsnak véled majd olvasni. Ne haragudj: csak a liter vörös beszél belőlem!
Küldök nektek négy vers-félét. Majd valamikor, úgy tavasszal, szorítsatok nekik helyet, ha tudtok!
Palinak, Valamennyiőtöknek:
Kellemes Karácsonyt
és Boldog Új Évet kívánok;
Téged pedig ölellek is:
Dzsó

Várady Szabolcs – Utassy József
1991. december 28.
Kedves Dzsó!
Először fordítva tettem be a papírt, azért van kétszer a dátum – pedig nem is ittam egy liter vörösbort. Kösz a verseket és a kedves levelet hozzájuk. Kellenek a versek, a rövidek is – persze a hosszabb a fővers – erről azonban azt is meg kell mondanom, hogy nem egyenletes: nagyon erősen indul, aztán a végén, az utolsó két szakaszban esik valamelyest. Nem volna kedved még egyszer elővenni, és – feltéve, hogy egyetértesz – még faragni rajta egy kicsit?
Ha sikerül, az pompás lenne, ha nem – akkor is kell nekünk.
Ölel és boldog új évet kíván
Szabolcs

Utassy József – Réz Pál
Bp. 1992. jan. 12.
Kedves Palikám!
Ahogy telefonon megbeszéltük, mellékelten küldöm az átírt verset.
Köszönésképpen lapogasd meg Szabolcs lapockáját helyettem is!
Valamennyiőtöket üdvözöl és ölel
Dzsó

Baka István – Várady Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Lator túloz – nem „gyönyörű” és nem sok verset írtam a Fém hőmérőtok óta – csupán annyit (5-6-ot), hogy egyéb, régi tartozásomat kiegyenlíthessem vele. S most ráadásul kifújtam volna. De az első, általam is jobbnak tartott vers, természetesen, a Holmié, mint ahogy eddig is a javát igyekeztem nektek adni. Kis türelmet kérek.

Baráti üdvözlettel:
Baka István
94. II. 18.

Kedves Szabolcs,
köszönöm lapodat, nagyon jólesett. Úgy tudom, a Siralomház a Holmi decemberi számában jön; ez a mostani vers már a jövő évre szól tehát, ha tetszik nektek, és ha megérem.
Még egy onkológiai kezelés vár rám; utána dől el, van-e reményem a rehabilitációs műtétre. Ha nem, ki tudja, lesz-e kedvem folytatni ezt a megalázó félig-meddig szobafogságot.
Most egy új játék vigasztal: vettem végre egy szövegszerkesztő gépet (Brother LW-30). – a verset és ezt a levelet is azon írtam. Talán sikerül összehoznom még egy kötetet, bár inkább lemondanék róla, csak egészséges lennék.
Igaz barátsággal üdvözöl
Baka István
Szeged, 1994. XI. 17.

Takáts Gyula – Réz Pál
Bece 994. 09. 20
Kedves Palim,
nagyon köszönöm figyelmedet, hogy a Holmi ide is eljön hozzám, a hegyre. Bizony rám fér a jó írás, mert eléggé elhagyottan készülök a szüretre, amely ebben a bolond nyárban és kora téli őszben nem sok jóval kecsegteti a hordóimat. Azért lesz elég, és szívesen kínálnálak Benneteket.
Néhány vers azért beért a szőlővel együtt. Igaz, kisebb a fürtök szeme, de tán az íze se gyengébb, mint volt a régieknek. Hogy más, azért is küldöm őket. Kérlek, légy szíves, közöltessed őket. Az új Berzsenyimet megkaptad-e?

Ölel a régi barátsággal a hegyi ember
T. Gyula

Petri György – Réz Pál
Viziváros, 1997. január
Nagyságos II. Pál (de genere Cupri) havának 15-ödik napján
Versválasztó Fejedelem Úrnak

Redactorissime!
Féltem én előre zeuszi haragodtól, ha meglátod verseimet az Alföldben. Most bátorkodnék előterjeszteni érveimet.
Mint radikális neoliberális, szentnek tartom a piaci versenyegyenlőséget. Márpedig ennek igencsak ellentmond a Te pretenciód a „ius primae selectionis”-ra. Ugyanis ebből az következnék, hogy a színbor mindig a Holmié, a csigert meg kaphatja a többi lap. Ezenkívül egyetlen kultúrpolitikai elvem az, hogy mindenképpen meg kell szüntetni Budapest kulturális vízfej mivoltát.
Verseim zömét úgyis a Holmi kapja. Ha a vidéki városok folyóiratai arra lennének kénytelenítve, hogy a helyi dilettánsokkal érjék be, akkor ellehetetlenülne a kívánatos szellemi decentralizáció.
Nos, ezeket tudom fölhozni mentségemre, már amennyiben rászorulok erre.
Ha túl leszek az Amphitryonon (két-három nap), akkor gyártok mindenféle finomságot, pl. kocsonyát, valamint egy általam kiötölt, fácánból, őzből és vaddisznóból készülő erőlevest, amire szeretettel várlak, vagy ha nincs kedved kimozdulni ebben az ocsmány időben, akkor viszünk Neked kóstolót.
Alázatos tisztelettel
Petri György
költőfejedelem

Ps. Ha mégis hajlandó vagy eljönni hozzánk – aminek nagyon örülnénk –, akkor természetesen érted jövök taxival, és haza is szállítalak.
Gy

Parti Nagy Lajos – Réz Pál
Cher Charme Úr,
levele – hogy első születendő Novellám Holmihoz adnám buja nászra – kedves kalapemelése folytán, mely érdemtelen, pirulásom kevés határt ösmert, de sáppadásét nem. Mondhatnoá: Buja-nász a zavarom, s azonmód agywelőmből még kivált vers is szökkent szárba, rügybe’ legalább is: „Kedvers Jászaik / Buja Nászaik”, ilyen rövid, verses lapidária, deh félre Lhyra, illyen invitállásnak ellent állhatni abzúg aki, vagyis az első adandó beszélyt amint fölnövellem, az Holmié. Nászhatják előre is, bár a temporális konditzióimat illetően gyanuperem van, nem tudom, mikor lesz futtatható széprózám. S lesz-e vajh?! Tejh?! Lágy kenyérh?!
Tisztelt chím, esetleg klónozni nem-e lehetne-e? Mostanában régi dicsőségem klónozom hámsejtből, de a körömágyrágásnál folyton megakadok.
Hogy mikor lészen tehát rendes szülésem, asztat a Fennvaló tudná megmondani, ha, ki mostanság nem ügön kefélget engem, legföllebb rám, ha tetszik érteni, mert én nem ügazán. De bármikor beüthet bármi, iparkodni fogok köszönettel.
Nem szaporítvást tovább e klektikus, stílgyakott levelet, maradok kalapemeléssel alá s an az Ön
Charles Bogardy Jolán Ja

(B.Pesten március havában Sandoredekor, ki zsákbahózen.)

Kedves Réz Úr Öcsém, bocsásd meg, ez a Jolán, amint egyedül hagyom, máris írni kezd, mintha ő kapta volna kedves leveled. Persze, ő legalább ír.
A felkérést köszönöm, amint lesz széppróza, azt, ígérem, Nektek adom. Hogy mikor lesz, nem tudom.
S lesz-é fer? Lesz-é passzé?
De abbahagyom, a Jolánság, úgy látszik, ragadós. Szeretettel ölel:
L.