Esterházy Péter

A HIRTELEN BARÁTSÁG

Egy meg nem írt barátság eredendően ezt a címet adtam és éppen azért nem írtam meg mert nem lettünk igazából nem lettünk barátok semmik se lettünk illetve majd lesz egy fordulat a végén a semmi felől a minden felé pedig jól indultunk ő volt az idősebb ez így is maradt és ha élne most is idősebb volna de hogy ez idő szerint mi a helyzet azt nehéz megmondani már több évet számlálok milyen hülye szófordulat nem számlálom de van többem van mint neki valaha ám ezt nem kivagyiságból említem csak a számok miatt mert bárhogy is úgy gondolok rá mint idősebbre ő tette meg hajdanán az első lépéseket nem is lépések gesztusok egy gesztus egy darab gesztus de az azt jelentette azt szándékozta jelezni mit is hogy egyívásúak vagyunk effélét fegyvertársaknál több összetartozásnál kevesebb szívesen öleltem meg ha találkoztunk örömmel a sejtjeim örültek a sejtjeim húzódtak közel hozzá jólesett az arcába nézni a nevetős szemébe jó ember ez volt az első ami róla eszembe jutott eposzi állandó jelző derék ember és ezen egy ideig tegyem hozzá kajánul egy ideig az sem változtatott amikor az a váratlan hidegség jelent meg a szemében amit vonakodva akartam csak tudomásul venni azt a nyilvánvaló tényt hogy ez megvetést jelent fölényt fölényességet lenézést amely ez az egész konglomerátum ez a ridegségben fogant morálhóbelevanc szintén a nevetősségben mutatta meg magát csakhogy én lassan mintha buta volnék láttam meg hogy ez a nevetősség nem az a nevetősség erkölcsi alapon vetett meg azt hiszem egyszerűen árulónak tartott áruló aki elárulta a kultúráját pontosabban a népének a kultúráját egyszersmind a hazáját is vagy a nemzetét mit is még talán ennyi elég is ja még valami pénzezés is volt szerintem a legpimfebb pártpolitikai izék fordítottak minket szembe és ehhez keresett ő még erkölcsieket nem is kellett nagyon keresgélnie mert ebben inkább neki volt igaza úgy értve hogy a politikai különbözés már csak következménye volt a kulturálisaknak de mindegy lényegében nem hittem a szememnek konkrétan a fülemnek ennek ellenére egy ideig tartottam magam a „jó ember”-látomáshoz azzal etetve magamat azzal a jelképes szófordulattal hogy hát a gyerekeimet továbbra is gondolkodás nélkül rábíznám és csak lassan jutott az eszembe hogy a gyerekeim közben felnőttek vagyis senkire nem lehet őket immár bízni természetesen főként ránk nem az apjukra anyjukra immár mindenesetre senki immár nem profitálhat ebből a rábízhatósági föltételezésből egyrészt másrészt meg hát mi mindennel tömné teli szegény pulyák fejét mindazonáltal a barátság egyértelműen miattam vagy ahogy itt az utcában mondják engem végett nem szökkent szárba rajtam bukott el sokkal korábban még akkor amikor nem mondtam meg neki hogy nem tetszik az amit csinál a munkája hogy mindközönségesen rossznak tartom a filmjeit nem gyávaságból vagy kétszínűségből nem szóltam hanem olyan reménytelenül rossznak tartottam őket javíthatatlanul rosszaknak hogy arra nincs mit mondani nincs a mondásnak értelme de ettől nem ijedtem meg azt hittem és ez volt az igazi butaság a puszta ökörség azt hittem leválaszthatók róla a filmjei hogy volna egyfelől a nevetős szeme a mondjam így normalitása az arányos természetessége alkatának eredendő kedvessége és másfelől az akarnok filmjei lólábfilmek így hívtam lógtak ki az erkölcsi ideológiai hazafias lólábak hemzsegtek a lólábak egész lólábdugó kerekedett a filmjeinél lólábdagály Istenkém de hülye vagyok próbálnám csak magamról leválasztani azt amit csinálok vagyis egyre őszintétlenebb lettem vele és nyilván ő is velem ez fájhatott neki a saját őszintétlensége mert azt mindig láttam szerettem is érte hogy örül az őszinteségének mindenféle őszinteségnek örült élvezte is és az meg természetes nem lobbantható a szemére hogy a saját őszinteségének a határait nem ismerte föl nem ismerhette föl nem bíztam benne és nyilván ő sem bízott bennem ott hallgattam ahol mondanom kellett volna valamit és beszéltem ahol a csönd lett volna kívánatos talán szükséges is vagyis folyton fecsegtem ha hallgattam ha beszéltem még ott ültem minden filmbemutatóján prőmier mondta mindig hosszú ő-vel mintha őt ez nem is érdekelné büfé mellett könnyű hazudni ezt most magamra értem de ez is egyre nehezebb lett nehezebben ment nem ment flottul a hazudás a végén már menekültem a tormás sonkatekercsek elől vagy közül szinte szaladtam iszkoltam a jó szó iszkoltam a kaszinótojások súlyos árnyékából a filmekben egyre többet beszéltek a jóról és a rosszról főleg a rosszról és azon belül is inkább a Rosszról vagyis a Sátánról aki ideiglenesen bár de jelentős területeket foglal el a Mindenhatótól és aki beszélt az egyre határozottabban átlátott ezeken a mesterkedéseken a picsába nem is folytatom mintha Isten egy alhadnagy volna de lényegében főtörzsőrmester aki kellemetlenül vigyázza a körletrendet a szakralitást és hazafias érzéseket a fiatalkori ártatlan tiszta törekvését a jóra szépre nemesre ami azt hiszem bár nem akarnám kóserolni magamat annak idején a legfőbb kapocs lehetett közöttünk a habarcs fölváltotta szóval mintha e törekvések célba értek volna és most ő ott ült a jóság közepén mint egy keresztes pók szándéktalan de találó szójáték és leste az áldozatait vagy talán nem is egy vidéki plébános rossz egyszerűsége szűk szellemi horizontja és régi jó megbízható jósága keveredett evvel az új kevély magabiztossággal cinikus nem volt sosem szellemi tompasága mindig élénken sőt olykor váratlanul öntetszelgőn villódzott villódzott ez jó én voltam a zsűri elnöke bálanyája én így mondtam amikor azt a nagy díjat kapta ami valamelyest zavarba is hozta szerette ha mellőzik nem azon nincs mit szeretni a mellőzés önmagában akkor is ha van haszna ha és ez mindig munkát jelent ha hasznot húzunk belőle többnyire a munkánk vagy a szemléletünk az értékekhez való viszonyunk húzza az előnyt sok minden javára fordítható a mellőzés ám arra vigyázni kell hogy öncsalással ne kavarjunk bele de önmagában szürke kietlen mint egy rosszul fűtött szoba nyirkos didergés szerette ha látják hogy mellőzik és tényleg kicsit mellőzték is mellőzve volt bár azt nehéz megmondani hogy többet érdemelt-e hisz mindenki többet érdemel vagyis nemdebár senki nem volt közöm a döntéshez a pódiumon is csupán álldigálnom kellett más tartotta a laudációt más adta át a díjat álltam és mosolyogtam mint egy fasz abban a pillanatban amikor át kellett volna vennie az aranyozott régies metszésű betűkkel betvekkel ahogy apám tréfálkozni szeretett volt írt diplomát meg az örök hollóházit elfehéredett hátratántorodott egészen közel álltam hozzá ha jók a reflexeim el is kaphattam volna de még azt sem vettem észre hogy valami komoly meg se mozdultam csodálkozva néztem mit csinál mintha tréfálna hogy mintegy ellép a kitüntetés elől dölyfét szerénységbe rejtve de ezt inkább most gondolom akkor nem akkor csak bámultam mosolyogva ahogy esik hátra a pódiumról feküdt a földön élettelenül mintha színházi takarásban a nézők a nyakukat nyújtogatták mi történhetett miközben az állandó operatőrje tehetséges kis patkány izgatottan nyugtatott mindenkit elő szokott fordulni ismételgette elő szokott fordulni csak gyorsan vizet vizet vizet gyorsan a laudátor a test mögé lépett majdnem tetemet írtam lehajolva a hóna alá nyúlt segítsen már neki valaki sikoltozott a kis patkány reflexszerűen hátrébb léptem az oszlop mögé a derekammal bajlódtam megint nem veszélyes de éppen azért és nem akartam magyarázkodni uraim rakoncátlankodik a derekam remélem megértik húzták kifelé hátrálva a magatehetetlen testet mintha váratlanul ólomnehéz rongyot fölcsúszott az ing a hasán sárgásfehér kelt tészta a szeme nyitva maradt de nem volt tekintete vagy fordítva mintha rám nézett volna s látnánk a tekintetén hogy nem vagyok vizet gyorsan vizet miközben a közönség tovább duruzsolt nem inkább morajlott az operatőr két ügyes mondattal megnyugtatta őket még soha senkit nem nyugtattam meg mondattal a színfalak mögött mint egy zsák a falhoz dűtve ült az akit nem nevezhetek barátomnak magához tért rám mosolygott és kezét a kezemre tette érzem kényszerűen egyszerűsítem a történetet úgy vagyok evvel mint a fizikusok vagy az elemi részecskékről beszélek vagy a Kárpátokról nem tudom ezt egyben látni ezt a temérdek szemétséget önzést sértettséget gecizést frusztráltságot rosszindulatot butaságot és tisztességet jó szándékot segítőkészséget illetve ezeket még tudom de mit tegyek mit is tegyek a csöndes megvetés hosszú évei után a keze érintésétől rám törő izgatott örömmel váratlanul rám támadó heves szívdobogással az én nevem volt az utolsó szava én voltam a Licht az éjszakában szánalmas bárhogyan van is a fiatal tudósgeneráció zavart szánalommal tekintett a világegyenletet firtató Einsteinre bár talán inkább kajtatta mint firtatta.