Tiszóczi Tamás

BEVEZETÉS EGY PORTRÉHOZ

Tzvetan Todorov A rossz emlékezete, a jó kísértése című könyvében, melyben a XX. század diktatúráit helyezi mérlegre, Margarete Buber-Neumannt (1901–1989) a szovjet és náci „totalitárius rendszerek embertelenségének példaértékű, ha nem épp kivételesen egyedüli tanújá”-nak nevezi. Buber-Neumann nem kevesebb, mint hét évet töltött náci és szovjet börtönökben és koncentrációs táborokban.
1926-ban lépett be a német kommunista pártba, egy évvel azután, hogy elvált első férjétől, Rafael Bubertől, a vallásfilozófus Martin Buber fiától. 1928-tól a Komintern sajtószolgálatánál dolgozott Berlinben, itt ismerkedett meg Heinz Neu-
mann-nal, a KPD egyik vezéralakjával, Sztálin német kedvencével. Párját elkíséri 1932-es szovjetunióbeli látogatására, 1933-as spanyolországi Komintern-bevetésére, majd svájci félillegalitásába. 1935-től Moszkvában élnek a Hotel Lux kommunista emigránsai között. Neumann, aki egykor már bírálni merészelte a nácikkal kapcsolatos engedékeny szovjet politikát, most újabb bűnt követ el: nem hajlandó önkritikát gyakorolni és a Népfront új irányvonalát dicsőíteni. Magyar íróbarátjukon, Lengyel Józsefen kívül szép lassan szinte mindenki elfordul tőlük, az NKVD viszont minden lépésüket figyeli. Neumannt végül 1937 áprilisában tartóztatják le. (Lengyel József 1938 februárjában jut ugyanerre a sorsra.) Mire – több mint egy évvel később – Margarete is rács mögé kerül, Neumann már nincs az élők közt. Féléves vizsgálati fogság következik a hírhedt moszkvai börtönben, a Butirkában. Mint „társadalomra veszélyes elemet” öt év kényszermunkára ítélik, s 1939 elején a karagandai lágerkomplexumba hurcolják. Egy évet raboskodik a kazahsztáni sztyeppeken.
Az 1939. augusztusi Molotov–Ribbentrop-paktum megkötése után néhány héttel a nácik a Szovjetunióban tartózkodó osztrák és német antifasiszta emigránsok kiadatását kérik Sztálintól. 1940 elején az NKVD mintegy ezer embert ad át a Gestapónak. Margarete Buber-Neumann is közöttük van. Kálváriája a nácik börtöneiben, majd a ravensbrücki női koncentrációs táborban folytatódik. Fogolytársainak beszámol a szovjet lágerekről; a kommunista rabok nem hisznek neki, és kiközösítik. A táborban ismerkedik meg és köt barátságot a cseh ellenálló-újságírónővel, Milena Jesenskával (1896–1944), Franz Kafka egykori szerelmével, „a legszebb, legéletbevágóbb modern szerelmes levelek” (George Steiner) címzettjével.
Milena négyévnyi szenvedés után, 1944-ben hal meg Ravensbrückben. Margarete túléli a lágert, majd nyugat felé menekül a közelgő Vörös Hadsereg elől. Pár év múlva megjelenteti azt a könyvet, amelyet közösen szerettek volna megírni Milenával. Az Als Gefangene bei Stalin und Hitler az 1938 és 1945 közötti évek „totalitárius infernó”-jának páratlan dokumentuma. Buber-Neumann gulágbeli tapasztalatairól nemcsak ebben a könyvében tanúskodott, hanem többek között a szovjet politikai menekült Viktor Kravcsenko perében, illetve az egykori buchenwaldi deportált, David Rousset perében, aki a háború után a koncentrációs táborokat fenntartó rendszerek ellen indított politikai harcot.
Buber-Neumann éveken keresztül gyűjtött anyagot egy Milenáról szóló könyvhöz, amely végül 1963-ban jelent meg Milena: Kafkas Freundin címmel. A barátnő alakjához jó évtizeddel később ismét visszatért a Die erloschene Flamme: Schicksale meiner Zeit című portrégyűjteményében. Ebben olyan barátok, KZ- és gulág-fogolytársak élet- és szenvedéstörténetét meséli el – többek között a regényíró Panait Istratiét vagy a festő Heinrich Vogelerét –, akik a sötét időkben is képesek voltak megőrizni emberi tartásukat. A fordítás ebből a kötetből származik (Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt am Main, 1978).