Petrik Iván

NEM A DAMJANICH UTCÁBAN

minden szállodában hagytam egy koffert
egy ilyen kopottabb hát igen
rossz koffert
mert a zsebemben elfért a poggyász amivel
elmehettem innét de legalábbis
végig a szomszéd utcán a kirakatok
előtt sárga könnyeikbe mártva és jó szándékból
ilyenkor annyi van bennem mint bennük más
mondjuk egy halálos látomás vagy mégis inkább
csak egy cipőtalp és igen ez is elfér egy cipődobozban
és mint kint a fényességben ugyanilyen itt
a sötétben körülöttem ugyanis
mint hangya a buszban egy félreeső trolibuszban
nem utazik csak menekülve él és az ablaknál
a földre pottyan leszakadt az újabb mégis
máshogyan másmilyen itteni éjfél
és így kivehető újra ez a forma
ami perfectio corporis volna legalábbis
nekem ezt suttogja itt egy kedves
nagyon is kedves és szemrevaló nimfa ez kárpótol
mindenért ez a kortyonként iható mérgező lé ez
a kút az út s a tornya e szép templomnak
itt a hátam mögött ami nagyra nőtt
mint egy gyertya csonkja és a szememből
is úgy száll ki a lélek lassan
ahogy a kanócból vékony füstcsík
és csak remélem de nem tudom
hogy itt vagyok
újra
és ez mégsem
a Damjanich utca