Csengery Kristóf

ANTANTÉNUSZ-ÁLOM

Arra kényszerítenek, hogy mondóka
vagy kiszámoló ütemére hadard el
pincemélybe száműzött félelmeid,
vagy még inkább, bűneid, játékosan
sorolva mindent, ami csak nyomasztó
és szégyenteljes, peregjen a nyelved,
antanténusz, szórakaténusz, legyen
ritmikus a beszéd, pattogjon a szó, mint
udvar sarkában, penészes téglafalon,
sápadt napfényben a pöttyös labda, tégy
vallomást ártatlanul, szinte nevetve,
tárd a világ elé, hogy hazudtál, csaltál,
elvetted mások örömét, és semmit
sem adtál cserébe, ígéreteid ütésként
csattantak a kiszolgáltatottak arcán,
herdáltál érzelmeket és éveket, s ami
a legszörnyűbb: öltél, igen, kioltott
életek terhelik a számládat, igaz, nem
úgy, ahogyan ezek gondolják itt, de hát
mit tudnak ezek bármiről is; öltél, mert
ölés volt az, hiába mentegeted magadban,
és most el kell mondanod, ez a mondókád,
kiszámoló, szóraka tiki-taka, járhat az
ujjad, rábökhetsz bárkire a melletted állók
közül, míg listázod a vétkeket, úgyis
tudod, kezdettől, mióta az első szótagot
kimondtad, tudod, hogyne tudnád, hogy
hol ér véget a körforgás, ki lesz a hunyó.