Miklya Zsolt

ÉS A LÓGÁZÁS

Megnyúlnak a sorok is, látod, ahogy
a sorsok, úgy tűnik, elkerülhetetlen
a kibírhatatlan, ahogy ül a párkányon,
lógázza a lábát, leugrom. Gyerek vagy
még, csitri, elôtted az élet, torlódnak
csak a nyelvedre a szavak, melyiket
mondd ki, halott mind. Mellé ülsz inkább,
lógázod te is a lábad, nem szólsz, ennél
könnyebb már úgysem lehet. Mélyebbek
azóta a szakadékok, legyen bár hasadék,
vagy erózió vadregényesítette törmelék-
kanyon. És a lógázás, az omlásveszély
felett, de szép is lenne. Kúszva közelíted
meg a törmeléket, ennyivel megelégszel.