Fisli Éva

ÚRNŐ ÍR

Margaret Atwood verseihez

 

„Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: »úr ír«.”
(Karinthy Frigyes)

1. Nem a tárgy, hanem a nézőpont
Isten bocsássa meg, Flush jutott eszembe; Barret-Browning spánielje, vagyis hát Woolf bozontos kutya képében. Egy költőházasság kutyaperspektívából; a világ különféle érzékelései egymás mellett. Mindaz, amiről tudunk, tudhatunk és tudhatnánk a csahos indulattól a szelíd törleszkedésig. És tovább.

2. Háló
A mítosz Northrop Frye szerint „nem azért van, hogy leírjon, hanem hogy magába foglaljon egy adott helyzetet olyan módon, hogy jelentőségét ne korlátozza arra a helyzetre. Igazsága a szerkezetén belül van, nem pedig kívül”. A mítosz tehát variáció, az írók pedig mindegyre kultúrájuk központi mítoszait szövik újra. E művelet a lehetséges világok felragyogtatása, mindig a forma próbája is. Mert honnan tudhatjuk, hogy még arról a történetről beszélünk? Honnan a ráismerés biztonsága? Meddig szőhető-bontható a szál?

3. Hagyomány/lelemény
Az egyetemen Frye-t hallgató Margaret Atwood korai versei Perszephoné alakját idézték meg (Double Persephone, 1961), később felhasználta Orpheusz, a Küklopsz, Kirké és a Szirén alakját. Immár magyarul is olvasható Pénelopeia című könyve, amelyben Pénelopé monológjait ötvözi az eposz végén megölt Szolgálólányok dalbetétjeivel és kommentárjaival.
A kanadai író – egyebek közt – görög-római allúziókkal átszőtt életműve általában arra készteti az embert, hogy eszébe vegye: ímé, az Újvilág újraírja az antik hagyományt is. A narratívák felülírása persze az egyetemi szillabusokban is kitüntetett helyen szerepel, hiszen a feminista irodalomkritika különösen kedveli a női szerzők, így Atwood mítoszújraírásait.
A játéktér tágításának, a narratív hagyomány belakásának és átalakításának igénye folyamatos az atwoodi életműben. A szerző „Nem egy hagyományon belül akar mozogni, hanem új hagyományt kíván teremteni” – ahogy Szabó T. Anna mondta egy másik nőről –, akárcsak saját kortárs költőink közül például Szlukovényi Katalin, amikor Ariadné, a Szolgálók vagy Klütaimnésztra történetének határait tágította, vagy Kiss Judit Ágnes, amikor Eurüdikének adott új szavakat. Vagy akár Ovidius, a Másik hiánya miatt boldogtalan, szuicid gondolatokkal kacérkodó Hősnők levelei-ben, időszámításunk hajnalán.

4. Kirké: variációk
A) Homérosznál Aiaié szigetén él a szép hajú Kirké, a „félelmes, zengőszavu isten”. Nem sokkal azután, hogy Odüsszeusz társaival partot ér, az ithakai vadászni indul, és dárdájával leterít egy szarvast. A görögök aztán beljebb merészkednek az ismeretlen szigeten. Kirké, a varázslónő ezalatt házában sző és énekel. Szívélyessége azonban csak álca; a szépséges boszorka a hozzá érkező férfiakat disznókká változtatja. Hermész varázsszere megmenti Odüsszeuszt, aki immár az úrnő szeretőjeként társait is megszabadítja a varázslattól. A férfiak egy évig lakomáznak Aiaié szigetén. Ekkor előbb alászállnak az Alvilágba, majd Kirkénél ismét megpihenve, továbbhajóznak.

B) Kirkét a ferrarai iskola mestere, Dosso Dossi képén (Kirké és szeretői, 1514–16 k.) állatok veszik körül: kutyák, szarvasok, madarak. A meztelen úrnő lábánál könyv hever, kezében kőbe vésett írás: áldozatait szavakkal és testével igézi meg. Az útjába kerülő férfiak veszte – mint Boccacciónál – a fékevesztett érzékiség. Disznók nincsenek.

C) „Kirké az egyetlen nő az eposzban, akihez Odüsszeusz visszamegy azután, hogy egyszer már elhajózott tőle” – írja Karsai György, aki szerint ő a „testi és lelki értelemben is tökéletes szerető”, akit „valóban Odüsszeusz érdekel, az ember, minden vonatkozásában […]
Varázslónő-e tehát Kirké? A válasz nem, ha a varázslást a csodaszerek, mindenféle főzetek és pharmakonok használatára korlátozzuk. Homérosz Kirkéje elbánik a gyenge férfiakkal, akik elvetődnek hozzá. Lakomája, itala, varázsos nőisége kihozza belőlük legbelső énjüket, s átváltoznak: vadállatok, rosszabb esetben disznók ők, akiket Kirké hatalmába kerített, de akikkel úgy bánik, ahogy azt valódi énjük megköveteli. Odüsszeusszal sem történik más, mint a többi, Kirkével találkozó férfival; ő is legbelső énjének, egyénisége (egyik) meghatározó elemének megfelelő átalakuláson megy keresztül: ő a férfi – a Kirkének egyébként jóslatban korábban jelzett igazi férfi, aki a boldogságot keresi. Homérosz nem kevesebbet mond a Kirké-történettel, mint hogy Odüsszeusz boldogsága, otthonkeresése – ellentétben a közhiedelemmel – sokkal összetettebb kérdés, mint azt állítani, hogy hősünk csak és kizárólag Pénelopé mellett, Ithakán lelhet végső nyugalomra.”

5. Két sziget
Margaret Atwoodnak nem csupán regényei és elbeszélései, de versei is jelentek meg magyarul Szabó T. Anna, Imreh András és Ligárt Angéla fordításában. Az itt közölt szövegek Atwood harmadik, 1974-ben kiadott, You Are Happy című kötetéből s – a Mi/Nem kivételével – a Kirké/Sárversek-ciklusból valók. A fordítások a két évvel később megjelent válogatott verseskötet (Selected Poems, Simon and Schuster, New York, 1976) alapján készültek. (A ciklus versei az eredetiben nincsenek számozva.)
A könyv alapvetően két nagy részből áll: az átváltozott/átváltoztatott állatok énekeiből (Songs of the Transformed) és Kirké, a nagy átváltoztató szövegeiből (Circe/Mud Poems). Ez utóbbi versciklus – az Odüsszeia énekeinek számát megidézve – 24 versből áll. A kettős cím egy másik, nem kevésbé archaikus figurára is utal, aki a konkrét versben egy régi utazó történetének fontos szereplője; e sárból gyúrt asszony tökéletesen passzív, el- és befogadó. Olyan életet lehelnek belé a vele ölelkező kamaszok, amilyet csak akarnak, magától nem több formátlan semminél. Kirké (viszont) nem ilyen. De lehetne. Ilyen is. Gordon Johnston szerint ugyanis kettős természetű; bírja ugyan a szavak erejét (hiszen átváltoztatni és jósolni is tud velük), ám mégsem bízik ebben az erőben. Kirké, az alaktalan sár nevében is beszél. Bruce Meyer értelmezésében Atwood Kirkéje egyszerre a civilizáció, az örökölt hagyomány, a rend, a múlt, míg a Sár a formátlan, az ösztönvilág, Kanada, a jelen idő, a passzivitás. (Némi sarkítással azt is mondhatnánk – ha hinnénk efféle dichotómiákban –, hogy „racionális” és „irracionális” egyszerre. Nem mondjuk…)
Akárhogy is, a mitikus allúzió átemeli a szerelmi történetet, jelentést ad a megélt viszonynak. Atwood versciklusában Kirké szerelmes, aki azt akarja, hogy szeretője nála maradjon. Odüsszeuszt nem férfiból disznóvá, hanem mitikus hősből emberré akarja átváltoztatni. Kirkét ugyanis nem érdeklik a mítoszok. Pontosabban nem azok érdeklik, tudása más természetű.
Az Idegent (akinek a neve sosem hangzik el, és a szövegek nagy részében egy dialógus másik résztvevője: ő a nagy Te) Kirké befogadja a szigetére, s végül Odüsszeusz lesz az, aki átváltoztatja az asszonyt. Veszélyes és félelmetes bestiából (és – mint Kirké mondja magáról – „lakatlan szigetből”) nővé. E folyamat része a kísértés, Kirké félelme a múlt (a jövő?) kísértő asszonyától (Pénelopétól) és attól, hogy Odüsszeusz mégis útra kel.
A ciklus prózaversek, többé-kevésbé szabad versek szövete. Banális és rendkívüli keveredik itt, mint minden kapcsolatban. Vágyak, gyanakvások és bizalom, odaadás, a másik ismerete és uralása, félelem az árulástól.
Kirké idővel ráébred – mondja Johnston –, hogy bár sokat tud, a saját jövőjét nem ismeri; az egyetlen történet, amit ismer, a férfié, Odüsszeuszé. És abban a történetben számára nincsen irgalom. A Két sziget Kirkének ezt az elmélyült tudását összegzi. Eszerint az egyik sziget a jelenben megélt saját (közös) tapasztalat, ami formálható, még bármilyen lehet. A másik a múlt, a sors, a házasság, ahogy ránk hagyományozódott: korlátaink, félelmeink, sebek. A ciklus záróversének végén feltűnő szarvasnyom talán azé az állaté, amelyiket Odüsszeusz érkezésekor ölt meg. Lehet, hogy minden kezdődik újra. Valahol, valamikor egy férfi megérkezik egy szigetre. És Kirkét találja meg.

 

Felhasznált irodalom

Balla Zsófia: Nőirodalom, mi az? Lettre Internationale, 1997. tavasz, 24. szám. http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre24/14balla.htm
Frye, Northrop: Kettős tükör. A Biblia és az irodalom. Pásztor Péter fordítása. Budapest, 1996.
Homérosz: Odüsszeia. Devecseri Gábor fordítása. Budapest, 1986.
Johnston, Gordon: „The Ruthless Story and the Future Tense” in Margaret Atwood’s „Circe/
Mud Poems”. http://www.lib.unb.ca/Texts/SCL/bin/get.cgi?directory=vol5_1/&filename=johnston.htm
Karsai György: Kirké. http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2003_1_karsai.pdf
Meyer, Bruce: Siren Song. Criticism. In: Poetry for Students, Gale Group, 2000. http://www.answers.com/topic/siren-song-poem-7
Szabó T. Anna: Irgalmatlan vérnő. Két bírálat egy könyvről. Holmi, 2007/6.
Zika, Charles: Images of Circe and Discourses of Witchcraft, 1480–1580. http://www.zeitenblicke.de/2002/01/zika/zika.html