Nyilas Atilla

 

AZ ÁLMOSKÖNYVBŐL

96.03.29.

 

(k.kabai lóránt álomnaplójából)

Szédültem, soha nem volt ilyen erős tér,

lakást vettünk (bátyámék most vettek új

lakást), már bemenni is féltem, iszonyato-

san magasnak tűnt föl, kinéztem az abla-

kon, magasnak tűnt föl, kinéztem az új

lakást, már bemenni is féltem, iszonyato-

san magasnak tűnt föl, kinéztem az abla-

kon, szédültem, soha nem volt ilyen erős

lakás, már bemenni is féltem, iszonyato-

san magasnak tűnt föl, kinéztem az abla-

kon, szédültem, soha nem volt ilyen erős

tériszonyom, itt igazi halálfélelmem volt.

Armageddon

Kicsike zöld álarcok piros hajjal,

száj- és szemüreggel –

ilyenről álmodtam, s ahogy megébredtem,

rögtön tevékenykedni kezdtem,

védőszentek ereklyéit, ha hozzájuthattam,

vagy legalább ábrázolásait gyűjtöttem,

mindenkit kérdezgettem, akivel csak találkoztam,

tud-e az őrangyaláról,

s hogy a boldogok közül kit érez a magához

legközelebb állónak.

Rózsafüzéreket halmoztam föl és kenyeret,

sok-sok egész kenyeret,

aztán útra keltem.

Balra indexelünk, és ismerős

sávok között váltunk rövid,

még valami szoc márkájú kocsinkkal

sztráda poros nyitószakaszán.

Tudom, hogy északkeletre,

a Balatonhoz vezet,

ahhoz a Balatonhoz, amilyennek

ilyenkor szoktam látni,

két, egymáshoz közeli nyaralóhely

szívet melengető képeivel.

Kis ketrecben vagy rács alatt,

kimúlva találom állatbarátomat,

kutyát vagy talán vidrát.

A környéken pusztítás nyomai,

szétszórt tetőcserép, kidőlt fák,

leomlott falak. Mesélik, az éjjel

démonok törtek rá a falura,

nyomukban szélvihar kerekedett,

s addig riogatták a jószágot,

amíg bele nem pusztult a félelembe.

Nagyok voltak, de senki sem tudná

megmondani, milyen alakúak,

hol úgy néztek ki, mint vastag,

kérgetlen ágak, hol meg

akár holmi repülő gombatelepek,

de erre sem mernének esküdni.

Visszamegyek kis barátom teteméhez,

hogy elföldeljem, s fölötte a rácson

ott ül egy piros hajú, zöld álarcocska.