Rába György
PÓTAPA
Aki apaszerepbe nőtt
és délután meg délelőtt
s este álmában is talán
lévén félárva túl korán
tetőt fedélt alakított
anyja életének botot
amikor már nem volt kinek
támaszra vágyót keresett
kislányt a nők közt néhanap
fiút pótapán kapva kap
a szerep amit gyakorolt
bőrébe gesztusába forrt
barát felnőtt mégis sokallt
amit nyújtott feléje kart
igenlő válaszul azonban
haszontalant vélt a hozomban
KÉSEI PANORÁMA
Sörényem egyre gyérül
de folyton tanulok
pedzve vénség hegyéről
erre mindig van ok
akinek lába botlik
nem mondja ő zseni
noha győzködte Ottlik
folyvást jelentse ki
olvasni klasszikust
kell neki szemüveg
a feladatra most
a voltnál élesebb
immár jobban örül
ha tehetségre vall
a személye körül
egy újabb fiatal
s ha föllibben egy szoknya
pillantása előtt
a szemét félrekapja
ne szidják leskelőt
nem akar kapni már
csak adni adni még
jobban tegnapinál
úgy érzi életét
s példája így se másol
Rembrandt önképei
kudarc bár ma se másról
titkot kibontani
