Rába György

 

PÓTAPA

Aki apaszerepbe nőtt

és délután meg délelőtt

s este álmában is talán

lévén félárva túl korán

tetőt fedélt alakított

anyja életének botot

amikor már nem volt kinek

támaszra vágyót keresett

kislányt a nők közt néhanap

fiút pótapán kapva kap

a szerep amit gyakorolt

bőrébe gesztusába forrt

barát felnőtt mégis sokallt

amit nyújtott feléje kart

igenlő válaszul azonban

haszontalant vélt a hozomban

KÉSEI PANORÁMA

Sörényem egyre gyérül

de folyton tanulok

pedzve vénség hegyéről

erre mindig van ok

akinek lába botlik

nem mondja ő zseni

noha győzködte Ottlik

folyvást jelentse ki

olvasni klasszikust

kell neki szemüveg

a feladatra most

a voltnál élesebb

immár jobban örül

ha tehetségre vall

a személye körül

egy újabb fiatal

s ha föllibben egy szoknya

pillantása előtt

a szemét félrekapja

ne szidják leskelőt

nem akar kapni már

csak adni adni még

jobban tegnapinál

úgy érzi életét

s példája így se másol

Rembrandt önképei

kudarc bár ma se másról

titkot kibontani