Lackfi János

 

UKRÁN CSAP

Nem veszek csapot tízezerért,

meg százezerért sem veszek csapot.

Pedig annyiért is láttam ám,

kocka alakú a csöve, szintúgy a tekergetője,

nyilván kocka alakú vízcseppek

vagy egyenest jégkockák

potyognak belőle.

Mi ukrán csapot vettünk a piacon,

ezernégybe volt,

az árus először halálra váltan

hadonászni kezdett,

majd jön az Igor, ő érti a nyelvet,

s minthogy Igor jött is,

hát lett csapunk.

Az ukrán csap formára

miniatűr ipari kútágas

az acélszín ukrán rónaságon,

afféle billegővel nyitható,

billeg voltaképp az egész csap,

mert nem szabványos

magyar mosdólyukba szánták.

Valahol lenni kell szabványos

ukrán mosdólyukaknak,

melyekbe nyilván beleillik.

Aminthogy életünk

csapnyi résébe is.

Alul csöpög,

ezért lavór áll alatta,

vize meg rozsdás.

Egyik ismerősünk szerint

a rozsda egészséges,

sok vasat kell fogyasztani,

más ismerősök szerint

a rozsda mérgező,

szervezetünkben felhalmozódva

gyilkosunk lesz.

A magam részéről egy régi

viccben kapaszkodom meg,

mely szerint mosdó és árva gyerek

közt az a különbség,

hogy az egyiknek van csapja,

a másiknak nincs apja.

Így hát remény szerint csapunk,

még ha ukrán is,

valamelyest

enyhíti árvaságunk,

csapom le a labdát.

OLÍVA

A metróban szikár, ősz férfi,

a világot szemlátomást érti,

együtt száll le egy kosztümös nővel,

villogó olívaszeművel,

és míg egymástól távolodnak

betonján elfutó peronnak,

az olívaszem velem szemben

villan támlák közti résekben

A nő jön tovább, bár leszállt már,

s egy olajbőrű fiú rászáll,

zenét játszik neki mobilján,

táncol, mosolyt koldul forogván,

de a nő elfordul, olívamagja

mélyen ültetve a tudatba,

s most felkapja a nőt a sunyító,

kövér, olívabőrű fickó,

farzsebébe belesüllyesztve

a mobilt, mellyel lefényképezte,

aztán leszáll, riszál a lépte,

s a nő riszál a farzsebében,

megyünk mi meg, a szikár, ősz férfi

most sofőrfülke ablakán néz ki

rám, amikor leszállok végre,

a nőt szépen táskámba téve,

hisz füzetemben le van írva,

épp annyira fehér papírra,

mint amilyen ősz az a férfi,

ki a másik peronról nézi,

szakadék túloldalán állva,

szembejövő metróra várva,

szemben lévő oldalra írva,

a gerinc őket szétszakítja,

olívaszemre szemhéj hunyva,

a nő az összes férfit unja,

őszest, olajost, no meg engem,

pedig nélkülem sehol se lenne,

szeme kulcsát messzire dobja,

olajkút zúg benn kavarogva,

a füzetből ki mégse zárom,

s mint az őszes férfi, kivárom,

egyik lapról kinézegetve,

míg egyszer beszáll a füzetbe,

megnyugszik, mert egy másik lapra

került a pasas, ki piszkálgatta,

s ki hiába vitte magával,

hisz mobilja farzsebbe zárva,

többé már ki nem veszi onnan,

mert így rögzítette a tollam,

az ősz férfi kivárja ám ott

azt a pár sort vagy pár megállót,

minden megállónál kinyitva

a füzet, akár egy kalitka,

s mikor a fedele behajtva,

és egyik lapot másik lapra

tapaszt az alagút sötétje,

ő ráborulhat a lányra végre.

LÉGIFOLYOSÓ

Brüsszelből vonattal Charleroi

repterére tartva

bluesműsort hallgattam rádión,

homályos amerikai bandák reszelték

fülembe a harmonikaszót,

csipdesték a bőgő hasas kelt tésztáját,

vakarták el vadul gitárjukon a

képzeletbeli pattanásokat

Ó örök kamaszkor nyersesége,

csak úgy, brahiból letörjük az ágat,

a kesernyésen felhabzó sebre

tapasztjuk sebes szájunkat,

mintha valamelyik éretlen,

savanyú nyálú fruskát

csókolnánk ügyetlenül

Élet a blues, antwerpeni

kiskocsmák törzsvendégei

járnak-kelnek a zene közben,

kovbojcsizmájuk nyikorog,

cigin keresztül vesznek levegőt,

poharak keresztmetszetén át

vesznek magukhoz folyadékot

Úgy sorjáznak előttem, mint

vonatom mellett a miniatűr téglaházak,

majolikacsempés konyháikkal,

ónémet bébielefánt-bútorzatukkal:

a polcokon kristálypiramis

a minden egyes sörfajtához illő

külön pohár

A lakók levegőt vesznek a cigaretta,

és folyadékot vesznek magukhoz

a pohár keresztmetszetén át

Többé-kevésbé szűk vezetékek

kérdése az idő,

zubog az ereszekben,

ásítva zuhan alá vécékben,

s most éppen a vonuló kanálisok

tetején villant csiszolt nyersacél

felületet

Cső lesz csupán a légifolyosó is,

melyen keresztül valami irgalmatlan erő

hazaszippant, hogy itt éljek köztetek