Finy Petra

 

RESURRECTIO

Párnából álmokat szippantani,

Levegőt levegőnek nézni,

Napnak a szemébe bámulni,

Jó mélyen a szemébe,

Hogy zavarában elpiruljon,

És alkonyt hozzon végre,

Mert ez a világosság elviselhetetlen

Csak vajba döfni kést,

És semmi másba, és semmi másba

Halottainkkal gyakran beszélgetni,

És ölelésüktől sem menekülni,

A sírkövek üzeneteit jól elolvasni,

Majd a felhőkbe vésni őket,

Virágbimbót csukva hagyni,

Nem kíváncsiskodni a tavasz felől,

Ha akar, egyszer úgyis eljön,

És akkor már nem lesz több kifogás,

Örülni kell az életnek

Harapófogóval csak szöget tépni,

És semmi mást, és semmi mást

A szélnek kinyitni szívünket,

Hadd seperje ki belőle az átkokat,

Még azokat is, melyeket

Vérrel festenénk fel a falra,

Fához úgy lapulni, hogy kezünk is

Gyökeret eresszen,

Ugyanabba a folyóba kétszer lépni,

Hogy tiszta legyen a léptünk,

És még tisztább a fejünk,

Szivárványba belekapaszkodni,

Mintha anyánk keze lenne

Vagonokban csak biciklit szállítani,

És semmi mást, és semmi mást

Levélsuttogáskor fület hegyezni,

És hallgatni a nedvek meséit,

Szomorú mesék ezek,

Ne szégyelljünk sírni rajtuk,

Homokszemekre festeni képeket,

Ezek a képek vidámak,

És könyörtelenül könnyűek,

A könyvekből kitörölni a betűket,

A nyelvekről lemosni a szavakat,

Azokat is, melyeket unokáinknak őriztünk,

Hogy legyen mivel harcolniuk,

Villával emlékekbe szúrni,

És ráérősen elmajszolni azokat

Kemencébe csak kenyeret tenni,

És semmi mást, és semmi mást

Lelkeket néha összecserélni,

És úgy járni-kelni pár napig,

Fiókáktól tanulni önzést,

Patkányoktól a túlélést,

Ami túl van a halálon is,

Fellázadni azok ellen,

Akik reményeket végeztetnek ki,

Az öregeket elringatni,

És fogatlan szájukba emlőt rakni,

A kisdedeket nem tenni koporsóba,

Mert azok örökké élnek,

Angyaloknak fészket rakni,

Ördögöknek farkát meghúzni,

Varázslók tükreiben nézelődni,

Aztán észrevenni önmagunkat

Gázcsapot csak főzéshez kinyitni,

És semmi máshoz, és semmi máshoz

Hajat soha nem borotválni,

Hagyni, hogy az Üveghegyen túlra nőjön,

Bádogkanalat elhajítani,

Bele az Óperenciás-tengerbe,

A bádogtányért melléje dobni,

Rabruhából szőnyeget szőni,

És azzal repülni a dzsinnek földjére,

Tetoválásra táltos parazsát borítani,

Így égesse ki a fájdalmakat,

Botló lábra griff-karmot növeszteni,

Hogy soha ne szédüljünk meg,

Gyenge kézbe sárkányok erejét adni,

Csontos vállra óriások izmát tapasztani,

Majd jól kihúzni magunkat,

Hamubőrre varázsalma pirosát lehelni,

Üres lelket Szezám kincseivel tömni meg,

Hideg szívünkbe pedig Főnix tüzét lobbantani

És mindent elfelejteni,

És semmit sem felejteni.