Jónás Tamás

 

RAB-ELÉGIÁK

1

énekelnek a tengerben a fák

homlokaikat megvizezik úgy

vonulnak neki a végtelennek és

megnyugszik a tenger lábaik között

van köztük egy lassú szép félelmetes

aki eltévedt elfeledte a fák exodusát

a platinafekete ég csillagkerítéseit

lomhán lépi át:

fejjel lefelé csüng mindenki felett

elrebbentik majd madaraikat

az engedelmes és félénk társai

ha megszürkül az ég

és a hajnal lakkozott fénykörmei

kondenzcsíkokat csikarnak bele

az eget járó rokon akkor közéjük zuhan

és homlokom hirtelen megreped ahogy

arra gondolok minek szerettetek

2

a tenger üres a víz kegyetlen

a szem: kamra tenger és hideg

vizek bujdokolnak a vizekben

emberekben kövek az emberek

3

bűnös-e aki nem szelíd

s a fájdalom hídjain megreccsen a hangja

szelíd-e aki folyton csendre int

aki elmegy pedig szívesen maradna




4

beragyogja szenvedésük az egyetemeket

remeg tőlük sok szomszédos térdimenzió

még nem volt soha sorsuk néma gyerekek

azon gondolkodnak

rosszabbnak vagy jobbnak

volna lenni jó

mielőtt pompás és tömeges

haláluk lekéssük –

önjelölt bírók: bőrünk hámlik szemünk tompa és üveges –

találjuk ki gyorsan végső büntetésük

minden fa túl nemes

túl unalmas mert túl félelmetes

5

aki unja a csodákat aki porba nem ragyog

honnan induljon és hová jusson el

aki nincs már rég de még mindig én vagyok

nem cigánykodik magától dzsukel

kár-e érte hogyha – na, ja – szavakban pusztul el