Lázár Júlia

 

A SZENT POÉZIS

 

A színek évszakában

maradt fekete-kék.

Pörgette hosszú tölcsér,

egy tornádóval élt.

A pörge szellem szánta,

szövetségese lett.

Cikáztak: két koromszem

hideg vizek felett.

 

 

 

 

A LÉTEZÉSNEK

 

A létezésnek súlya van.

Az évekkel növekszik.

Ellentarthat a

szeretet. Színek.

Egy táj. Egy dallam.

Talán nem is a súly nő,

ha csontok boltja roppan,

az anyag ami átlényegül,

megfeszül, visszapattan,

talán a végső ernyedés

is

csak ritmusváltás a dalban.

 

 

 

 

RELATIVITÁS

 

Világokat fogott át

egyetlen lélegzete,

ahogy az alku szólt,

rengett a föld bele,

taposott és taposták,

ugrált a földeken,

a széllel, vízzel táncolt,

hogy egy legyen vele.

A lépte óriási,

nem látja, min tapos,

de füttyög közben bátran,

hogy hátráltassa még,

mikor a még nagyobb bakancs

az ő fejére lép.