Szántó T. Gábor

PHILON BARÁTJA

Válasz Kavafisz „A héber” című versére


 


 

Alexandria szülötte, gazdag és vallásos család fia.

Iskolázott és ismert férfiú, Philon barátja.

Derékig héber, deréktól lefelé görög.

Kóser húst eszik, ünnepeit a héber naptár szerint tartja,

de görögül ír, tornázik a gymnasiumokban,

nem veti meg a bort, a mulatságot,

a költői versenyt s a hetérák ölelését.

De héber, ezért bűntudatot érez,

s ha szombatonként a synagogában imádkozik,

minden alkalommal megfogadja,

hogy szakít e rossz társasággal,

filozófusokkal, sztoikusok utódjaival,

kik Mózes könyveit csupán erkölcsnemesítő

irodalomként veszik, és hirdetik,

hogy görög gondolat és héber törvény

összefér Alexandria tágas ege alatt.


 

Nem úgy ő, ki lelkes híve színháznak,

könyvtárnak és tornacsarnokoknak,

s bár fiúszerelem nem érintette meg,

visszajáró vendége a fürdőben Hyppiának,

e nagyszájú nőnek, ki ajkát (s teste egyéb

réseit) nem csupán tréfálkozásra kínálja fel.

De tudja jól, hogy Istene, ki a zsidók lelkének

fövenyében jó mélyen horgonyt vetett, féltékeny,

bosszúálló és monogám szerelemre szomjas.

Tüzet a vízzel: filozófiát, hol újabb érv és szempont

könnyen cáfolja s teszi mulandóvá a korábbi

tétel igazságait, Tórájával, mi kőbe vésett,

szent irat, össze nem párosítja.

Ezért egyre csendesebb az előadásokon,

nem ír már verset sem, mondván: zsidónak nem való,

de szívesen sétál ki szombat délután

Philónnal és tanítványaival a kikötőbe,

bámulni a világ vitorlásait, a tengert,

messzi országok áruit, a jövevényeket

s a távolban a pharosi világítótornyot.

Aztán csak leverten ül a parton egymaga,

lábát a sziklákon megtörő hullámokba mártva,

a végtelenbe mered, hol kék a kékkel összeolvad,

tenger és ég határa elmosódik,

ott találva egyedül vigaszt és keskeny pallót,

mely a lelkében nyílt szakadékon átvezet.