Rosmer János

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT


 

Ez az egész olyan ijesztő, félelemmel tölti el, de

mégis vágyik rá, és előbb-utóbb a félelemben köt ki.

Nincs sok választása, a csapdák elkerülhetetlenek.


 

Nem az, hogy esetleg megtudják, sejtik is biztosan,

meg a túlzásokból rájöhetnek, ha értik a test szavát.

Nem tudják, mit kapnak tőle. Azt az odaadást nem


 

lehet feledni, s nincs tisztességesebb, belead minden

szenvedélyt, hisz csak addig van biztonságban, míg

csinálja, s egyre nagyobb biztonságra vágyik.


 

Szép férfi, harmincas, alapjában véve szétszednék a nők.

Le sem veszi a szemüvegét, ahogy csinálja, s minden

döféskor azt szeretné hallani: bennem megbízhat, tanársegéd úr.


 


 


 


 

A SPORT


 


 

A sport csak az öltözőig érdekel. A pálya néha-néha mégis

lázba hoz, ha látom, mint tölt ki egy teljes, mozgó alakot

a férfiasság öntevékeny állaga, ha látom, mint szagzik


 

a mozgás, s mint permetez illó izzadságszag-párlatot

a stadion zöld gyepére a szenvedély, vagy ha netán

ölelni kényszerít a közös öröm pár izzó testet.


 

Elbűvöl, persze, a koreografálatlan lendület,

mely mégis oly szabályosan sarjaszt örömet és bánatot,

a gesztusok, ha durvák s meztelenek egy picit.


 

Mindig van kedvenc, persze, több. Szagolni vágysz, érinteni,

hallani, hogy liheg, látni átizzadt, vörös mezét,

s lassítva elképzelni, ahogy végre leveti.


 


 

BIRKÓZÓK


 

Ezt az egészet lehetetlen leírni, talán Whitman, ő tudná ecsetelni

pár áradó és pár ügyesen magára hagyott szóval, azt az érzést,

ahogy birkózik két kölyök, s érzik, hogy egymásért teszik.


 

Még csak félig fejlett izmaikra tapad a tengerpart homokja,

ruhát ad rájuk a vakító napban, s hallatlan örömöt olt beléjük

a mozgás vadsága: mint egy életre kelt, sokkarú kínai betű,


 

jelentést visznek a homok füzetébe, a szántások közé,

rendszert a sziklák, a fűcsomók káoszába. Csak együtt betűzhetők ki. Férfias

örömükig nem hatol el a fürdőző lányok önfeledt kacagása.