Nádasdy Ádám

A GYEREKKORI FÉLELMEK MIATT


 

Mikor már nincs ott senki, azt imádom,

kiürült termet, szemetes mezőt,

takarításra váró dzsesszklubot;

a lassan oszladozó emberszagban

egyedül lenni, azt tudok nagyon.

Betöltöm a kihűlő helyeket,

mondom mindazt, eléggé hangosan,

amit ők nem tudtak, ostoba nyájam.

A nyáj. A nagyfilm. Főműsoridő.

A fősodor legyen csak az övék.


 


 


 


 

NYUGALOM, MAJD GYORSULÁS


 

Aztán ha mégis egyedül

maradok, bámulom a kisbetűt,

milyen nagyok a poros részletek,

és mennyi konkrét alap mindenütt.


 

Aztán ha mégis egyedül

száll rám a lassan mélyülő,

kincsekkel úszó délután,

lerúgom, mint a serdülő


 

a büdös bakancsot, foggal-körömmel

szabadulok a poros részletektől.

Az időkorláton kihajolok,

a délutánom síkja megdől,


 

én gurulok, nevetve, lelki

fékek nélkül, gyémántszemű halandó,

aztán ha mégis egyedül,

nem pisszenek – kint leáll egy riasztó.


 


 

TORONYDARUT BONTANI


 


 

Ahogy a toronydarut is nehezebb

(figyeltem szemben az építkezésen)

lebontani, szépen óvatosan,

mint fölépíteni, és ahogy lábtörés

után is nehezebb a lépcsőn lefelé,

mint fölfelé, úgy dobálom ki, végre,

óvatosan, fix lábhelyet keresve,

havonta egyszer, legalább a nagyszabású

terveket tartalmazó cédulákat.

Majd ne mondják: „Szegény, még mennyi terve volt!”

Csak egy-két komoly cédulát engedek élni,

hogy azt se mondják (majd, adott esetben):

„Szegény, nem voltak tervei.” Marad,

amennyi kell. Kevés kell. Szikár már a terv.


 


 

INKOGNITÓ ÉS FESZENGÉS


 

Rossz volt az ötvenedik születésnap.

Azt én mondtam, hogy nem kell hajcihő,

akkor lett sorban ötven minden ember,

nevetséges egy újabb díszbuli.

Máig kényelmetlenek az ajándékok,

amik a negyvenhatodikra gyűltek össze

(hogy miért akkor? jött sok idegen,

érezték, hogy boldogtalan vagyok):

kis üvegben berlini fal, továbbá

óegyiptomi papirusztekercs,

gyanúsan színes hieroglifákkal.


 

Nem – mondtam –, ötvenre nem kérem ezt,

menjünk titokban vacsorázni ketten,

egy diszkrét sarokasztal, mint a hollywoodi

sztárok (persze várják az indiszkréciót),

hívjon meg indiai étterembe,

a szép emlékek, régen, Anglia.


 

De nem szerettük már egymást, az asztal

meg túl közel volt a mosogatóhoz.


 


 

HIÁNYOSSÁGOKA KOMOLYZENE TERÉN


 

Egyszer majd Wagnerhez is felnövök,

hátradőlök, behunyom a szemem,

és lesz min gondolkoznom, nem muszáj

körbe pislogni, hogy tápot keressek

csak ímmel-ámmal működő agyamnak.


 

Egyszer majd Wagnerhez is felnövök.

Első barátnőm szülei (a néni

erős állkapcsú, kutyamosolyú,

a bácsi hosszú, ájtatos) – nekik

Wagner volt a csúcs, én meg lementem

egészen mélyre, osztálytárs dobolt,

s volt pofám énekelni. Szégyen.


 

Egyszer majd Wagnerhez is felnövök,

és akkor én leszek a papám.

Sohasem kérdezett, vagy én nem válaszoltam.

Meg volt fagyva és Wagnert hallgatott,

elmentem mellette, jól kikerültem,

s most elállja itt a kijáratot.


 


 

APRÓ KÉPECSKÉKET LÁT


 

A józanság és a tűrőképesség

ritka pillanatait kihasználva

tekintett végig életén. Kereste a

döntő kanyarokat, a tetováló,

örökre jegyző pillanatokat. De apró

képecskéket látott csak, amiket brossba,

kámeába tesznek: a leningrádi vécé,

mikor végre leszállhatott a buszról;

a bolgár tengerpart, ahol aludtak,

és jéghidegre kihűlt a homok; a gárdonyi

templom, ahol a pap a tévésorozatról

beszélt, bölcsen, szigorúan; a bábolnai

csirkegyár, „Chickmaster” japán gépcsodákkal;

a pannonhalmi könyvtár dohos irodája,

Flóris atyával. Hol itt az irány?

Az iránytű? Ki pöckölgeti ide-oda?


 


 

A VAKSI SZEMŰ PERSPEKTÍVÁIi


 

Bátorság is kell, nem csak merészség,

hogy másképp lásd, hogy lassú izzással

megpörköljön a mások igazsága.

Mennyi kanyarral érünk el oda,

ahol már régen lennünk kellene! —

gondolod, és a magad egyenes

útját próbálod tartani. De átég

térképeden a szeretet parazsa,

meggörbíti a legegyenesebb

akaratot, jól tartott irányt.

És meglátod, vaksi, elhízott szemű,

a reménytelenség isten-hosszú,

hideg perspektíváit, amiken átég,

átég a szeretet, elrontja ezt is,

az elegáns, hosszú fasorokat.