Kiss Judit Ágnes

BOLOND ISTÓK DICSEKSZIK


 

Úgyis én leszek a

Legesnagyobb szerző,

Hogy az életművem

Ne maradjon torzó,

Megírok én minden

Színű-szagú verset,

Puha ínyencséggé

Párolom a nyerset.


 

Így leszek majd gazdag,

Aztán világhíres,

Esti fürdőm tejes,

Vajas meg kefíres.

Bár a könyveimnek

Égbe szök az ára,

Veszi mint a cukrot,

Ki csak ad magára.


 

Ha sípom pendítem,

Felhők tornyosulnak,

Ha megfújom lantom,

Szélviharok dúlnak.

A folyóknak is új

Irányt szab a dalom,

Minden egyes szavam

Világszavadalom.


 


 


 


 

PUSZTÍTÓ SiVA ISTEN


 

Ernő bácsi, a vén órás, kinek ott van a boltja a Kerepesi út közelében,

Ernő bácsi ma nem nyit ki, pedig a munka elönti a helyiség pultját.

Ott ül a pincesötétben, kuporog a csöndbe fagyott idegenség árkai szélén,

Félretaszítja a kenyeret, a kolbászt, nem kell már a kisüsti, hiába pakolt Eta néni.

Sorban előtte az órák bonyolult szerkezetükkel – mintha pokolgép volna az összes,

Némán, kimeredt szemmel néz, vele hallgat a kozmosz, s úgy figyeli, ahogyan árad

Ernő bácsi kezéből az apokalipszis, csupa görcs ujjaiból a világvég.

Hetvenöt év rongyolt idegeivel löködi előre a végső pillanatot, mert

Ugyanaz a másodperc, ugyanarra időzített mindent, most vár türelemmel,

S Ernő bácsi lehunyt szemmel már mosolyog a földrengés robajává nőtt ketyegésben.


 


 

SZTENDERD


 


 

Így alkonyattájt kezdek dzsesszesülni.

Előbb néhány szinkópás átkötés,

úgy tíz felé már fellazul a hangnem,

kromatika tekeredik körém,

majd oldódik, mint szorongás a borban.

Az intonáció lecsúszik rólam,

és elnyúlok egy finom nónakkordban,

mit tágfekvés feszít szét jólesően.

Már önkéntelen törnek fel belőlem

improvizatív sóhaj-futamok,

alulról csiklandoz a walking bass,

tetőtől talpig John Coltrane vagyok,

de csak a dallam, sosem a zenész,

se hús, se vér, már lélek is alig –

merülj belém, és hallgass hajnalig.


 


 

TÁNCSZVIT


 

1


 

nem harag íze kíséri, ki elhagy,

bosszú szerelmese, ágyasa nem vagy,

sose voltál.


 

hogyha megátkoz is, ő legyen áldott,

hozzon az aszfalt sárga virágot,

valahol járt.


 

akinek az ölelésem már nem kell,

minden szerelem cinkosa, isten,

te öleld, te karold át.


 


 

2


 

Vegyél engem bal kezedbe,

Ültesd őt a jobb kezedbe,

Kulcsold össze

Két kezedet,

Kérjed értünk Istenedet.


 

Jézus, látod, mit csináltam,

Nem tudom, mit rejt a vágyam.

Kárhozásom,

Üdvösségem

Mindegy nekem réges-régen.


 

Ejtsd el úgy, hogy rám zuhanjon,

Derekamba kapaszkodjon,

Hadd vigyem fel

Én a mennybe

Két kezembe, két kezedbe.


 


 

3


 

Arany-ezüst voltam,

Gyémánt lenni vágytam,

Nem olvadni, csak elégni

Narancsfényű lángban.


 

Rigónak születtem,

Dögkeselyű lettem,

Halott őzek halálbűze

Összecsap felettem.


 

Nap feljöttét vártam,

Hogy színem meglássam,

Vakítóan fehér vagyok

Atomvillanásban.


 


 

ATLANTISZ


 


 

Nem lettem vak. S az óvó értelem sem

botlott meg a gyilkos vírusokban,

ahogy látatlan formára gyúrattam

súlytalanságban, anyám-óceánban

kis agyagfigura, a koponya s gerinc

így maradt ép, ha nem is egészen,

a horpadt orrú démon – háromból

kettőt elpusztító – nehéz kezét nem

éreztem meg, kis agyagfigura

súlytalanságban, anyám-óceánban.

Nem lettem néma, szívverésem hallva

sem mélyül ránc az orvos homlokán,

azt a másik pengét félretaszítva

sebhelyet angyal kardja vágott rám.


 

Nem lettem vak, csak éppen félszemű,

nem béna, csak épp csigolyaszakadt,

ha trapéz-létemről zuhantam volna,

az értelem hálóján fennakadt

mindig, ki éppen lenni kényszerültem,

s csak a hálóban láttam megkövülten,

hány szál foszlik, hány van hibásan szőve,

s hogy mitől óv meg, sem láttam előre.


 

Nem lettem… bár a szívem s a szavam…

nem lettem torz vagy nem látványosan,

a sebhelyet is mélyen rejtve hordom,

s már hártyásodik a kérdés: hogyan

és ki döntött így felettem, milyen

milliméterek-másodpercek, ki nem

tartott meg ott, magam kezdetén?

bár azt mondják, bölcs patikamérlegén

kiporciózott szépen jót és rosszat,

rosszból és jóból ő bukkan elő,

kiről azt mondják, mégsem tudom, hogy ő,

kiről azt mondják, mindenkit szeret,

mikor megformált anyám-óceánban,

vesztemre tört vagy védelmébe vett.