VACKOR ÁTVILÁGÍTÁSON

 

Vackornak ezúttal színt kell vallania, mielőtt belefoghatna egy nemrég megjelent gyerekverseskönyv, a Friss tinta! (könyvészeti adatok a szövegben) boncolgatásába?, bogozásába?, hogy Vackor engedélyt kap-e végül arra, hogy írjon a könyvről, ezt egy sajnálatos esemény miatt nem tudjuk meg –

 

Kérem, Önök bizonyára összekevertek két dossziét, valóban 56-os tevékenységem miatt kerültem a figyelem középpontjába, igen, Kovac Kornél néven vagyok emberkönyvezve, nem Lukac Kornél, Kovac!, értik? nem Kackor, Vackor!, hínnye, Maguk aztán lehetnek a szavak emberei, öröm, hogy épp maguk az én bizottságom, sebaj, szóval 56-ról: nem lehettem sem vitéze, sem boldog hőse, sem ellenállója, sem harcosa az „eseményeknek”, amivel nem a forradalom jelentőségét kívánom megkérdőjelezni, egyszerűen csak NEM, tekintettel arra, hogy 51-ben születtem, 56-ban még csak óvodás voltam, de az évben két fontos dolog történt velem: 1. akkor lett vackorságom megírva, 2. akkor kapott kézen Apám, Mackor, s egy sajnálatos családi viszály miatt beíratott az óvodába.

Nem, a viszály nem a szüleim politikai nézeteltérései miatt tört ki, hanem azért, mert, mint tudják, vidéki medvecsaládból származom, Apám, aki egész nap dolgozott, MedvetalpKészítőKisiparosként tevékenykedett, s itt jegyezném meg, ez nem húsétel, hozzávalói:
20 dkg liszt, 30 dkg cukor, 6 dkg darált dió, 3 egész tojás, 18 dkg vaj, 6 tojásfehérje, 20 dkg vagdalt dió, 5 dkg reszelt csokoládé, lekvár, a családi receptúrát viszont nem kívánom közreadni, s Anyám, aki magas származása ellenére egész nap mézelőként dolgozott a téeszben, nem tudták biztosítani a felügyeletemet, magyarán, hiába féltett a szerinte elbizakodott embergyerekektől Anyám, Mackorné, ha Apámnak elege lett abból, hogy egész nap csavargok, és sose tudják, mikor milyen veszély leselkedik rám, így kerültem óvodába.

Nem tudnám konkrétan megnevezni a veszélyeket, amelyektől szüleim féltettek, de valóban, Anyám kevésbé félt az erdő viharától, mint attól, hogy beilleszkedési zavaraim lesznek az óvodában, s majd később az iskolában, de mint erről bizonyára értesültek, viszonylag könnyen megtaláltam a hangot társaimmal, mind az óvodásokkal, Katona Anna – eggyel, Varga Bence – kettővel, Pór Jutka – hárommal, Fazekas Marci – néggyel, Fazekas Eszter – öttel, Domokos Matyi – hattal, Vas Pista – héttel, Pengő Gyöngyi – nyolccal, Fodor Dávid – kilenccel, Kováts Vicu – tízzel, mind az iskolásokkal, Nagy Balázs – eggyel, Kormos Luca – kettővel, Keszthelyi Dani – hárommal, Hidegkuti Márti – néggyel, Zelnik Bálint – öttel, Parancs Panni – hattal, Domokos Matyival, aki ekkor már hatról hétre jutott, Maros Donka – nyolccal, Csukás Pista – kilenccel és persze Zachár Zsófi – tízzel.

Nem, kérem, sem óvoda-, sem iskolatársaimról nem jelentettem, a későbbiekben sem próbáltak sehová se beszervezni, ennek okát nem tudom, nem hiszem, hogy magam oka volnék, akik rólam jelentettek, ha jelentettek, el nem ítélem őket, nem tudom, mit tettem volna a helyükben, lehet, hogy ugyanezt, de megbocsátani nem szándékozom, legalábbis az automatikus megbocsátást a gőgös emberek hazugságának tartom, nem medveviselkedés az ilyen, előbb halljam, mit és miért kéne, mi medvék más talpakon állunk, mi nem nézünk át egymáson, mi figyelünk, nem figyeltetünk, ha ez az Önök szerint intranzigens magatartás megakadályoz abban, hogy leírhassam medvefutamaim egy könyvről vagy akár csak bemutassam azt, kérem, végezzünk hamar, dolgaim számosak, munkás medve vagyok, igen, a Nemzeti Fő Bankban dolgozom, a Forrásés Refinanszírozási Részleg Főmedveosztályának vezetője vagyok, otthon feleségem és öt bocsom vár, igen, van már két unokabocsom is, ők saját barlangjukban laknak, tán láthatják, hogy volna mivel elfoglalnom magam, ha egyszer vége lenne ennek a nyavalyás meghallgatásnak.

Igen, jól látják, túlzásnak tartom, hogy pusztán azért, mert egy könyvről el szeretném mondani a véleményem, bizottság előtt kell múltamról vallanom, de megértem magukat, Önök mostanáig a ló egyik, most a másik oldalát vakargatják, helyes állat a paci, bizonyos fokig érthető a magatartás, lelkük rajta, és persze, ma, mikor mindenki kiáll OrszágÉsOrszág elé, és bátran vállalja múltját és ezzel jelenétis, és a MindentKimondásBoldogSzomorúSzabadságában tevődnek helyükre a dolgok, én sem gátolhatom a Maguk munkáját, és rendben, válaszolok, hogy létezik-e olyan tényező, amely a könyv megítélését pozitívan vagy negatívan befolyásolná. 1. A Friss tinta! című, mai gyerekverseket közlő, 2005-ben Budapesten kiadott 160 oldalas, 2590 emberforintért beszerezhető könyvnek sem a kiadójával, Csimota Kiadó, Pozsonyi Pagony, sem a szerkesztőivel, Banyó Péter, Csányi Dóra, Edinger Katalin, Kovács Eszter, sem az illusztrátorával, Takács Mari – semmilyen kapcsolatban nem állok, tőlük sem mézet, sem málnát, sem más egyebet el nem fogadtam; 2. a könyv szerzőit, Barak Lászlót, Bella Istvánt, Borbély Szilárdot, Csukás Istvánt, Eörsi Istvánt, Gryllus Vilmost, Harcos Bálintot, Havasi Attilát, Jász Attilát, Jónás Tamást, Kántor Pétert, Kányádi Sándort, Kemény Istvánt, Király Leventét, Kiss Ottót, Kovács András Ferencet, Kőrössi P. Józsefet, Kukorelly Endrét, Lackfi Jánost, László Noémit, Magyar László Andrást, Mesterházi Mónikát, Müller Péter Sziámit, Oravecz Imrét, Parti Nagy Lajost, Petőcz Andrást, Pokorny Szilárdot, Ranschburg Jenőt, Schein Gábort, Szabó T. Annát, Szilágyi Ákost, Tandori Dezsőt, Tolnai Ottót, Tóth Krisztinát, Varró Dánielt, Visky Andrást, Vörös Istvánt, Zalán Tibort a könyv megjelenése óta nem láttam, egy kivételtől eltekintve őket személyesen nem ismerem; 3. és igen, jól tudják, Eörsi Pistát korábban igen, ismertem, vele első bé-s koromban személyes ellentétem volt, tőle védtem meg Zachár Zsófit, akinek lovagi szolgálataimat akkoriban felajánlottam, de azóta sok idő telt már el.

Nem, nem látok ellentmondást abban, hogy hogy lehettem 56-ban végzős óvodás, majd Eörsi Pistával együtt elsős, miközben őt 56-ban letartóztatták, talán a két Eörsi nem ugyanaz a személy, az egyik fikció, nyilván a börtönös, tán megint a demokratikus ellenzék minden alapot nélkülöző hőstörténeteinek egyikét leplezhették most le, nem is volt börtönben Eörsi, az is lehet, hogy nem is voltak börtönök akkoriban, nem tudom, ám egyben biztos vagyok, a kötet végén található utószó téved abban, hogy Eörsit a hébék és hóbák közé helyezi mint gyerekversírót, A kalap és a villamos címmel egy nagyszerű gyerekverskötetét ismerjük, az 1992-es könyvből elég csak a Halpagár, a Szigetországi tragédia, a Katicabogaramról, A bölcs és a gyümölcsök, a Bumburi vagy magát a címadó A kalap és a villamos című verseket megemlíteni. („Fenn a létrán áll két angol / végzetük szörnyen lehangol. […] // Fenn a létrán áll két skót / ma már mindakettő hótt […] // Fenn a létrán áll két ír / ameddig csak állni bír […] // Fenn a létrán áll két walesi / hogy ott majd két szivart elszí […] // Fenn a létrán áll két brit / felfordulnak egy kicsit”, hogy csak a kötetbe is beválogatott Szigetországi tragédiá-ból idézzek.)

Kérem, nem, nem tudom, hogyha mondjuk Parti Nagy Lajos hozna nekem egy bödön mézet, hogy külön említsem meg az ő MézElzátésBertamázst is megéneklő versét, akkor megtenném-e, nyilván ez attól is függne, milyen az a méz, de kérem, ez nem történt meg, sőt, HogyNeMondjaMackóiSzám: nem történt megkeresés, kérem a T. Bizottságot, hogy vádaskodásait egy brummadzányit fogja vissza. És nem, nem tudom, ki E&B, biztos a költő két múzsája, nem tudom, milyen kapcsolatban állnak, mikor találkoztak utoljára és hol, hogy fikció-e létük vagy valóságok-e, és nem, nem élünk oly kort, hogy ilyen kérdésekre válaszoljak, még ha tudnám sem.

Nem, kérem, semmilyen rendőrségi ügyem eleddig nem volt, előéletem büntetlen, igen, egyszer, első általános koromban egy rendőr vitt haza, mert elcsavarogtam, de ez egy alkalommal történt meg. És igen, mikor Budapestre jöttem, egy rendőr rokona, Kormos Áronné, Jolánka néni adott szállást nekem, Budapest, 1015, Málna utca 27., igen, épp a Medve utcai általános mellett, de nem, ez nem jelentette azt, hogy a rendőrség a szívesség miatt ellenszolgáltatást várt volna el, vagy ha várt is, meg nem kerestek. És nem, nem tudom, hogy Budapestre érve mért épp a rendőr bácsihoz fordultam, lehet, ma már így visszanézve ez furcsa, talán mert nem neveltek félelemre, a rendőrtől sem, vagy talán mert nemzőm úgy gondolta, lesz még olyan idő, hogy a rendőrök nem a KéremASzemélyiIgazolványokat! (hogy csak a legkevesebbet említsem) rút papagájai lesznek, egyébként, megvallom, ott az erdőben mi nem sok rendőrállattal találkoztunk, nem tudtuk, hogy félni kell tőlük.

Hogy van-e valami elfogultsági tényező, ami befolyásolna, ha Önök megengednék, hogy írjak a könyvről? Jó, igaz: van. Természetszerűleg nagyon örülök, hogy medvetársaimról több ciklus emlékezik meg, hogy úgymond, divatban vagyunk mi mackók, és igen, persze, természetesen szívesebben olvasok olyan versgyűjteményt, amelyben a mackókról több szó esik, mint mondjuk a krumplibogarakról, bár ebben a kötetben a krumplibogarakról is esik szó, Jász Attila jó kis versében krumplibogárkalózok csapnak össze a „suszterbogarak matrózaival”, de vissza a medvékre, ha úgy tetszik, igen, örülök, ha medvetársaim egy könyvben felülreprezentáltak, és igen, boldoggá tesz, hogy szerepel a kötetben két szép régi TandoriMackó vers, hogy benne van Tóth Krisztina LondoniMackója, hogy megtudhatjuk, „hol laknak az angyalok, / hogy a felhők közelről mily nagyok”, Harcos Bálint is medvézik, sőt Nagy Medvézik is, hogy csak néhányat említsek a sok közül, bár nem tudom, talán szerénytelenségnek tűnik, de lehet-e minket felülreprezentálni?, szerintem ma az a közmegegyezés, hogy minket szeretnek, okkal-e, joggal-e, döntsék el maguk. („…A MEDVÉT LEHET SZERETNI” – csak idéztem, bocs.) És igen, van még egy dolog, persze hogy különösen örülök, hogy én, magam is valahogy szerepelhetek a könyvben, hisz még mielőtt ezt maguk olvassák a fejemre, igen, tudomásom van arról, hogy például a Nemzetközi medveinduló, Szabó T. Anna nagyszerű medvetréfája az én Nemzőatyám, nem a Papám, Mackor, hanem a Nemzőm, Kormos István nyolcvanadik születésnapjára íródott, a néhai, szép emlékű uhu.hu – hogy mi is voltez, már édes mindegy, egy égi lap – Állatkertben rendezett Vackor-fesztiváljára készült, ahogy Borbély Szilárd Louf Milános verse is, ők lettek anno többek között a Vackor-díjasok is, hát persze, hogy ez kicsit befolyásol, de azért nem csak fénylő aranyból van ám a Vackor-hírnév, például, amikor Varró Dániel Mese című versében villanyvackort emleget: „Van éppen villanyvackorom, / vallotta meg a medvehős szerényen” – ilyenkor felhorgad bennem a büszkeség, VillanyVackor?!, de felháborodásomnak megálljt tudok parancsolni.

Nem, kérem, ebben a kérdésben nem jól értesültek, valóban először egy kicsit meghökkentem a rózsaszín malac láttán a borítón, amint a fehér bugyis tündér beszélget a malacka (ő volna maga Szárnyati Géza?) tetején a mókusával, igen, elsőre nem igazán tetszett, talán épp a borítót nem kellett volna a VilágoskékRózsaszín gyerekszín-közhelyre tervezni, de aztán a könyvet lapozva nagyon jól sikerült oldalpárokat találtam, pl.: 6–7, 10–11, 14–
15, 38–39, 51–52, 60–61, 86–87, 90–91, 106–
107 – hogy csak a kedvenceimet említsem,de ahol egy elem túlságosan rátelepszik a lapra, például a 118. oldal nagy lila kakasa, ott megbomlik a szép egyensúly. Egyébként nagyon kényes ügy az illusztrációk ügye, ezt még egy exmedve is tudja, mert ha a régi nagy könyvillusztrációs nemzedéket nézzük, Reich Károlyt, Würtz Ádámot, Hincz Gyulát, Kass Jánost és Róna Emyt, aztán meg Réber Lászlót, és elnézést, ha valaki kimaradt, akkor lehet, nagyon magasra tesszük a mércét. Az ötvenes-hatvanas években (56-ban is, amikor medveségem belépett a KönyvVilágba), a magyar irodalom valószínűtlen mennyiségben és minőségben ontotta magából a szebbnél szebb gyerekirodalmi köteteket. A Reich Károly illusztrálta Móra-kötet, a Sétálni megy Panka például bocsaimra mondom, nem kevesebb, mint 30 ezer példányban jelent meg 1960-ban a Móra Kiadónál, Karinthy: Tanár Úr kérem-jének gyerekváltozata pedig 35 100 példányban került a polcokra 1964-ben, de a Hincz Gyula illusztrálta, évszámmegjelölés nélkül megjelent Weöres Sándor-kötet, a Bóbita is mai szemmel nézve meghökkentő példányszámban lett mézvaló: 15 ezer példányban. Egyébként jómagam először Szántó Piroska illusztrációjával kerülhettem a boltokba, még „világot” is először az ő rajzaival láttam, aztán a jó Reich Károly bácsi átvett, s az első bébe már az ő keze kísért, s aztán csak ezután, mikor egy kötetben jelentek meg kalandjaim, rajzolta végig minden mesém. Nem medvemorgás, de aki ezta kötetet kezébe veszi, vajon van-e kedve aztán Keresztes Dóra nem csúnya, de hát összehasonlíthatatlanul színvonaltalanabb illusztrációit nézegetni? S mért, hogy kiadóm, az Osiris így adott ki? Kényszerűség? Nem tudtak megegyezni? De a másik oldalról viszont (mi medvék mindennek megnézzük a másik oldalátis), szabad-e egy, akár egyetlen rossz szót szólnunk Keresztes Dóráról vagy Takács Mari egyes oldalairól, amikor azt látjuk lépten-nyomon, hogy a gyerekkönyvekre rátették nagy, minden jó ízlést lesöprő mancsukat a GyerekÍzléstRontóSzellemek, a füzesi, radványi CukorErdőbe csalogató Zsuzsák? Alig lehet kikanalazni a műveket Füzesi Zsuzsa vagy Radvány Zsuzsa szirupjából, s vannak olyan könyvek, amelyeket igen nehéz más illusztrációval beszerezni, ilyen például mondókakincsünk vagy Zelk Zoltánnak a három fondorlatos nyula(A három nyúl benne van a Móra Kiadó: Túl a hegyen, túl a réten című könyvében, csak az téphetős könyv, sajnos).

Nem, kérem, nem tudok választ adni, hogy igaz-e a pletyka, miszerint Nemzőatyám, Kormos szedte volna versbe Fazekas Annának: Öreg néne őzikéjé-t. Mondjuk, ha összevetjük az Öreg néné-t Fazekas többi versével, például a Rákosi Mátyás 60. születésnapját köszöntő vékonyka könyvecske medvehúsrágós rigmusaival, akkor hajlamos vagyok magam is elhinni ezt a kósza pletykát, tán kérdezzék meg a MindenTudóRézPali bácsitól, ő biztos elmondja (vagy épp nem lesz kedve, és nem mondja el – erre azért készüljenek fel), ám KormosAtyám nem osztotta meg velem, mikor mit csinál, talán ez jobb is így… annyit segíthetek, hogy ebből a szép Rákosi-csodából idézek a T. Bizottságnak egy kicsinyszép szakaszt: „Hazamentek a gyerekek, / Fehér ágyban szenderegnek, / Mosolyognak, azt álmodják, / Hogy Rákosi kezét fogják.”

Nem, kérem, nem mondtam azt, hogy Varró Dánielnek a Friss tintá!-ban közölt Buszvezetők című verse jobb volna Nemes Nagy Ágnes villamosvárásra és piros autóra írt verseinél (Álldiga, Piros autó), csak azt mondtam, hogy akkor most van egy legalább olyan jó buszvárós versünk is, a BKV-nak újabb váróvers-segély érkezett, bizonyítékul ide is idézem: „A buszvezetők mind mogorvák, / odacsukják az utasok orrát. / Ahogy az orrok ellilulnak / a buszvezetők felvidulnak.”

Nem, azt sem mondtam, hogy ne volna helyes a halált gyerekversben megénekelni, csak azt állítottam, hogy a halál mint gyermekverstéma nem ma hullott le a barlangfalvédőről, gondoljunk csak Zelk Zoltán: Békabánat-ára. „Ha elvisz a hosszúcsőrű / halál majd engemet / a lelkem is éhen száll / a tó felett, tó felett…”

Nem, kérem, ha ezt is így előre meg kell vallani, akkor igen, nagyszerűnek tartom a válogatást, mért, ha nem, akkor nem írhatnék róla?, vagy mi ez a kérdés?!, mindegy, válaszolok, vannak versek persze, amelyek nem annyira jók, de hát hogy ne lennének, s olyanok is, amelyek nem az én ízlésem szerint valók, medveízlés, rá se rántsanak, például igen nehezen viselem az úgynevezett svéd gyerekverseket, svéd csepp, svéd csavar, svédasztal, svéd gyerekvers, édes svédes, nem zene medvefüleimnek az okoskodás, de lehet, hogy van embergyerek, aki ezt szereti, bár szerintem magányos vállalkozás, nehéz felolvasni, nehéz visszaidézni, sebaj. Csekély medveségem szerint például Lackfi Jánosnak a százötven kilós sószsák hisztiről szóló verse (Dorottya legyőzia hisztit) sokkal beleélhetőbb, mint ugyanez svédben. És igen, nem értem, miért hasonlítják ezt a könyvet lépten-nyomon a Cinicini muzsiká-hoz, a válogatásnak már az alapja is más, de erről majd máskor szeretnék szólni, már ha egyáltalán, ugye. És újra igen, mackóságom szerint néhány vers más környezetben, nem gyerekverskörnyezetben jobban érvényesülhetne, medveségem szerint nem igazán találja meg ebben a válogatásban a helyét például Schein Gábor hét hala vagy Visky András égre csillagot ragasztó verse. És még egyszer igen, van, amit nehéz elfogadnom, mert értem, hogy kortárs szerepelhetett csak a kötetben, például Orbán Ottó már éppen sajnos nem volt kortárs, mikor a könyvet szerkesztették, pedig rugdalódzó gombóc eszter-t bírják ám a bocsok, és azt is értem, hogy Beney Zsuzsát és Takács Zsuzsát például kevesen ismerik mint gyerekversköltőket, pedig jók, de azt viszont egyszerűen furcsállom, hogy maradhatott ki Kiss Anna. Hát senki nem emlékszik a Vásárba hívogató-ra, a Szent Skapuláré-ra meg a cukrosvíz epéjű király-ra, A haszkovói Csücsü bég levelé-re Padlizsán pasához vagy a Hírharangok-ra? Hát el lehetett feledni Cipriánt, a rókát? Meg a szabóját Köpecen, meg a boltost is Köpecen, meg a gombkötőt Köpecen meg a paszomántost?

Nem, kérem, teljesen jól vagyok, semmi baja az epémnek, hogy ne mondjam semmiféle egészségügyi problémám nincs, ami volt, azt a nagyszerű és felejthetetlen Schindler Doktor orvosolta, tán emlékeznek.

Igen, jól hallották, nagyon örvendek, hogy az ifjú költőnemzedék Jeromos kollégámról,a remeterák-ról nem felejtkezett meg, s az is málnaörömmel tölt el, hogy a probléma, amely az őt megéneklő versben még mint égető fájdalom lépett elő, mára már mintha megszűnni látszana: „Jaj nekem – szól – siralom! / Elveszett a kalapom. / Így a fejem alaktalan, / nem élhetek kalaptalan.” Így kesereg Nemes Nagy Ágnes Jeromost megéneklő versében a medúza. Szabó T. Anna Kalapácsdal-ából viszont úgy tűnik, mintha a kalap iránti eszelős vágy korunkra már ha nehezen is, de csillapodna: „Akkor inkább úgy döntök, hogy / kalaptalan maradok.” (Vajon a Kalapácsdal-ban a „Sose láttak kalapot?!” csak az én medvekobakomban idézi fel Móricz Zsigmond Mehemedjét, azt a marhát, aki sose látott tehenet?)

Hogy Vackorságom nem részrehajló-e, ha Jeromos kollégám és az ő testvérei és Tengerecki kollégám és az ő rokonai mellett nem említ meg más Nagy GyerekVersRokonságot? Kérem, nem felejtettem őket el, viszont direkte nem szólok róluk, szeretném ezzel felhívni a figyelmet arra, ha egy költő/író kiadását így vagy úgy akadályozzák vagy megnehezítik a jogutódok, akkor nem egy (vagy több) kötetet tesznek ezzel értéktelenebbé, hanem egyszerűen bizonyos időre kirekesztik azt a szerzőtaz irodalom táncából, s például elképzelhető, hogy olyan fafejű mackó vagyok, hogy mikor beleszimatolok a Friss tintá!-ba, hogy milyen emberszagnyomokat idéznek fel a versek, olyan válogatással próbálom összehasonlítani őket, amelyből ez a NagyVersRokonság már kimaradt, aztán jön egy másik medve, ő az én írásomat nézve úgy hiszi, az a bizonyos versnemzetség nem diferál, hisz nincs említve s így tovább, csak ezt akartam fakobakommal említeni, és dehogy utaltam ezzel konkrét nevekre, még pört hoznék szegény fejemre, semmi konkrét, csak ÁltalánosEszembeJutottEzIs…

Igen, úgy hiszem, sőt!, hogy egyébként a gyerekversköltészet kicsinyt megváltozott, arra legyen bizonyság a T. Bizottság előtt Szabó T. Anna egyik kötetbeli verse, a Kézmosóvers: „Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos / ez a kicsi tappancs. / Hozd hát ide most, nos hát, gyere, mosd / adom is a szappant” – összevetve egy XIX. század eleji szerző, Varga Péter hasonló tárgyú Öltözködésnél című versével: „Felöltözöm én tisztán / Trillarum bum. / Nem maradok én rondán / Trillaarum bum. / Mert szeretik a tisztát, / De utálják a rondát, / Trillaarum, trillaarum / Trillarum bum, bum, bum. // Megmosdom én egészen, / Trillarum bum. / Nem csak ollyan kényesen, / Trillaarum bum. / Úgy jó, ha a víz hideg, / Úgy nem leszek én beteg, / Trillaarum, trillarum / Trillarum bum, bum, bum.” Meg nézzük csak meg azt is, hogyan old meg egy régi keletű problémát egy mai költő, szintén a kötetben. A régi, Literati Madi János, imigyen dörmög A csinosságról: „Béfont, s megköttetett, / Nem szélnek eresztett / Hajat viselni csinos. / Az is megsimitott, / Fésüvel tisztitott, / Ne légyen pedig boglyos, / Benne serkét, tollat, / Szőke bogarakat, / Tartani gyalázatos.” Mit mond erre a mai bocsoknak a mai költő, Kukorelly Endre? „Hajmosás lesz, akkor legyen, beküldöma hajam a fürdőszobába, tessék. / Lássék. / Mossák.”

Igen, ezt is jól hallották, morogtam egy versre, Maguk minden dörmögésemről tudnak?, akkor minek a bizottsági meghallgatás?, mindegy, szóval igen, nem értem, s engedtessék meg, hogy megkérdjem (költő maradjon ezúttal homályban), mit jelent a sor: „Finom ez a kakaó, / te Péter! / Nem kell hozzá semmilyen / katéter” – ez az úgynevezett rímkényszer? Vagy kényszeredett rím? S ha megkérdi az én bocsom, hogy mi a csuduskát jelent ez a szó, és főképp mit keres itt, akkor mit kéne mondanom? Persze, ha az egész vers abszurdba csúszna, teljesen rendben volna, de nem, nincs itt semmi abszurd se előtte, se utána. S még ő írja, hogy rontom bontom, hát én meg, hogy: „kutya brumma” – ahogy Mackor Jóapám dörmögött volt.

Igen, vannak abszurdból is persze nagyonjó versek a kötetben, Magyar László András tudós majmáról szóló versét hadd idézzem, tudni való, hogy tudós majom mindent fel szeretne jegyezni a gepárdról, de a tudomány áldozatokat követel (hüpp) vagy épp halhatatlanná tesz (hüpphüpp): „Mi történt? Nos hát: kis zavar. / Majmunk kimúl. Sebaj, notesz / van nála, jegyzi is hamar: / »Gepárd. Vadállat. Majmot esz.«”

Bocs, most jött egy sms Réz Pali bácsitól, hogy mindenképp említsem meg Varga Katalint mint kár, hogy elfeledett gyerekverselőt, tényleg, a Sárkánybánat-ra meg a Hirdetés-re milyen jó emlékezni!, egy másik sms azt izeni, hogy a gyerekvers történetét a kezdetektől Gyermekversek-Csiberébi címmel összeválogatták (Unikornis, 2001), elég érdekes, és igen, a szerkesztője személyétől még lehet jó, bár én őt nem ismerem. Egy harmadik meg azt írja, hogy a Cini-cini az 1943-as Versek könyvé-nek szerkezetét veszi, s formálja át, a Tintá-nak ehhez semmi köze, bocs most már ki is kapcsolom, medvekitérő volt.

Jól hallották, persze, igen, dörmögöm, az állatok megéneklésében is szépen haladt a gyerekverstörténelem, az első magyar gyerekversgyűjteményünk, Bezerédj Amália: Flóri könyve (1840), mely külön ciklust szentel az állatok bemutatásának, így dalol például a Pintyőké-ről: „Én kis pintyőke vagyok / Hernyókat, bármily nagyok, / Eltisztítok, s férgeket, – / Tudok is szép éneket.” Így huhogja a Bagoly-t: „Szegény bagoly nappal vak, / Dűlt falak közt fészket rak; / De éjjel lát zöld szemem, / Egeret fogok s eszem.” S így ugrabugrál a vers ágain a Mókus-ról: „Fürge mókus az erdőben / Szökik ágról ágra, / Ha megfogod, s haza viszed / Szokik kalitkába; / Táncol, ha mogyorót kap, / De vigyázz, mert megharap.” S sorolhatnánk a hasznos tudnivalókkal s olykor poétikai elemekkel is (közölés, narrációs váltás) megpakolt versecseket. S hogy innen hová jutottunk? Hát… Ugye ott volt a fent idézett Majom című vers, melyből a gepárd mindennapjairól tájékozódhattunk. Tóth Krisztina a véznaujjú makit mutatja be egy örökbecsűjében: „Mindig sötétben mozog a véznaujjú / merta homályban mászni oly jó / a napra ellenben sose jönne ki, / éjjeli állat, a fény nem jó neki”, Gryllus Vilmos a Kárókatona bemutatásával remekel: „Kerül itt minden, hogyha akarom, / de ha csak a parton a hasamat vakarom, / nem lesz más, mint karcsú alakom”, s folytatnám Kovács András Ferenc: Egy pettyes petymeg című tudományos igényű leírásával…

Igen, kérem, én is olvastam a petymegrőla hírt, miszerint: „Hetven évvel az első nyomok után a jól rejtőző ragadozót végre sikerült lefényképezni. Az egy méter hosszú húsevő emlős a mongúzok családjába tartozik. A képet egy rejtett kamerás csapda készítette a tanzániai Udzungwa Mountains nemzeti park keleti felében” – épp egy rovatban a Feltámadt a Lord Howeszigeti botsáska című és a Kihalhatnak a férfiak című cikkel, ez utóbbira még majd a vombat bemutatásakor kitérnék, igen, tényleg szép állat a petymeg (lásd még erről a témáról Varró Dániel: Badar állathatározó-ját, úgy mint szépállatakrokodil, szépállatazebra, szépállatahódpatkány, szépállatapocok, szépállatazoroszlán, szépállatapanda), de kérem, akkor sem hiszem el, hogy jobban le tudják majd írni ezt a sejtelmes állatot, mint ahogy azt olvashatjuk Kovács András Ferenc versében: „Szóval, ott a hegy megett / láttam egy bölcs petymeget. / Pöszmögött és pusmogott, / pöttyögött, sőt: petymegett / ott a messzi hegy megett. / Afrikában? / Indiában? / Kérem, az már egyre megy! / Szóval, ott a hegy megett / láttam én a petymeget: / számolgatta saját hátán / foltjait s a pettyeket.”

És még mielőtt a vombatról a T. Bizottság elé tárnám előtárnivalómat, hadd örvendeznék azon a tényen is, hogy az Északsark is újabb fényt kapott e gyűjteményben, ugye korábban Zelk Zoltán vers-e a két fókáról mutatta be legigazabbul ezt a kevéssé feltárt területet: „Északsarki cukrászdában, / ami éjjel-nappal zárva, / minden reggel s délután / beállít egy fókafiú / és vele egy fókalány. / Mit esznek a fókák? / Jégből sütött tortát! / Hóból főzött kakaó: / az is csak a mindig zárva / Északsarki cukrászdába’ kapható!” Most pedig Kovács András Ferenc rettenetes félelmetességgel vetíti elénk a rozmárélet dermesztő oldalait: „Morcos idő viharoz már, / reszket a jégen a rozmár, / zúzmara-fény agyarán, / míg magyaráz magyarán: / ’Brrr… // Morcos idő viharoz már, / én vagyok itten a Rozmár, / ülök az Északi-sarkon, / vízbe fityeg le a farkom. / Brrr…” Egyébként felhívnám a T. Bizottság figyelmét, hogy a továbbiakban ez a vers filozófiai mélységekig hatol. „Mért vagyok én ez a Rozmár? / Morcos idő viharoz már, / ülök az Északi-sarkon, / vízbe hanyatlik a farkom. / Brrr… // Mért vagyok épp ez a Rozmár? / Fázom az Északi-sarkon, / morcos idő viharoz már, / vízbe fagy egyszer a farkom. / Brrr…” Óh, kárhozat, hogy szegény Rozmár született helyretolni azt!

S hogy mi jut eszembe a vombatról?, hát egyrészt az, hogy egy ilyen tudós verseket is közlő kötethez azért jó, ha előtanulmányokat folytatunk, mielőtt ott állunk a felolvasás közepén a nagy fejvakargatásban, hogy mi is az a rozsomák, a mara vagy ez a bizonyos vombat. Szerény medveségem a Természet csodái című 11 füzetes kiadványt szokta ilyenkor segítségül hívni, és hát nem tudom, nem akarnék éna költészettel vitatkozni, de ilyen rossz hírbe hozni egy állatot: „Hogyha jő a vombat / az ember mit mondhat? / a vombat külsején / kevés dolog ronthat.” Szerintem csinos. És ugyan erszényes, de mintha nem patkány volna. És nem csak azért jutott eszembe a Kihalhatnak a férfiak című cikkről, mert ez a lény is kihalófélben van, hanem mert a Természet csodái (klubtagoknak csak TeCso) így ír róla: „A nőstény csupán egyetlen fiat ellik” – s még beszélnek itt a hímek kipusztulásáról… Igaz, hogy a későbbiekben mi lesz, azt nem tudjuk, nyilván a következő vombatgeneráció klónoztatja magát. Ami viszont biztos, s a TeCso sem említ e kérdésben mást: „Elég nyugodt állat, / úgy hat kilót nyomhat. / Tilos a vadászat / és rádobni bombat!” (Tóth Krisztina.)

Nem, kérem, nem azért kötözködöm, mert valójában most jönne elő gyermekkori (bocskori) fájdalmam, miszerint: „Mért nem lehetek én Pista? / Mért nem lehetek Laci? / Nem kaphat normális nevet / egy boglyos kölyökmaci?” Kérem, ezen már rég túljutottam, és nem is kötözködöm, csak véleményemnek adtam hangot, és igen, büszke medve vagyok, hogyne lennék büszke, amikor bár ebben a gyűjteményben is káprázatos sorok vannak, de azért az én vackori könyvem: „Reggelzik már a lyukon!” – sora még mindig egészen-egészen friss tinta.

Nem, kérem, azt a medvekocsmai beszélgetést félreértették, de hogy kerültek maguk oda?, mindegy, szóval semmi bajom Mesterházi Mónikával, csak azon élcelődtem, hogy lám, nincs hibátlan könyv, itt hol ipszilonnal, hol ivel írják a nevét, ennyi, csekélység, medvetréfa volt.

Igen, értesüléseik jók, egészen káprázatosan nagy versnek, Jeromosi Nagyság!, tartom Harcos Bálint Csillagbajusz-át, örülök, hogy végre megtudhattam belőle, hogyan keletkezett a Tejút, mért nem kígyózik mára már sose a macska farka, s hogy ezután hihetem: „hogy a szépet ő váltja valóra: / ha nincs tejed, / ha már nem szeretnek viszont, / ha egy más macskával kezdtél kínos viszonyt, / ne lógasd az orrod, ne csüggjön a farkad, fejed, / mert jön, ha jön, // Ha bajba jutsz, ha bajba jutsz, / segít rajtad Csillagbajusz! // Segít, mikor a Macskát kérdezik, / hogy »Tudós Macska, nos hát, / nevezze meg Madagaszkár fővárosát / …Nem tudja, nagy kár, nagy kár…« / de megsúgja, ő segít, ő az Ész, ő a Plusz, / a Csodálatos Csillagbajusz!”

Igen, teljesen jól látják, az nem hír, hogy Kányádi Sándor zseniális gyerekverseket ír, ide is beválogattak egyet, Az elveszett követ-et, de hát tőle persze lehet válogatni, s az is nagyon jó, hogy van itt Gryllus Vilmos, ő aztán nagy kedvenc, s legalább megtudtam, hogy Olivér és Bálint medvék, mikor az igazi férfi bemutatásával örvendeztettek meg, Gryllust szavaltak, csak hogy tudják, hátha még nem ismerik: „az igazi férfi mindig zord, / az igazi férfi szoknyát hord”, tessék, el lehet gondolkodni ezen!, s tényleg meglepetés Ranschburg Jenő a kötetben, bár énmedveségemnek, mint azt már említettem, nem a mivanagyerekfejében típusú versek tetszenek, viszont a Hátteki, az tényleg jó: „Lába görbe, karma hosszú, / bajszát vállán átveti, / a pocakja boroshordó, / ő a híres Hátteki! // […] // Gyerekhúson él. A borsó / meg a spenót árt neki. / Foga csattog, hangja érdes, / ő a híres Hátteki!”

Hogy mi jut eszembe arról, hogy Friss tinta!? asszociációs gyakorlatokat is tartunk?, jóóóóóóóóó!, legyen, a kötet egyik verse, aztán az, hogy mostan színes tintáról álmodik, meg az, hogy tinta, baba, tinta, vagy tente, baba, tinta, meg hogy kékítőt old az ég vizében, hogy itt a finom, friss tinta!, friss tintahal, kalamári, Kalamári Asszonyság, tintás, tintás lett a sok verssortól, megrészegült, A tintás üveg, de e könyv olvasta után kedvünket nem követendi gyász, ilyenek, miért, Maguknak mi?

A legmeglepőbb sor? Medveségemet Kemény István fantasztikus versében érte utol, ahol az Egy, a Kettő, a Három és a Többi elhatározzák, hogy megszöknek, elinalnak, de: „Egyikük elkezd nézelődni: / Egy! Kettő! Három! És a Többi! / Talán nem fogtok kiröhögni, De engem valami aggaszt! // […] // Ahogy mondod, így szól a másik, / A helyzet engem se nyugtat, / Valaki közülünk hiányzik // […] Te jó ég, eltűnt a Nulla!” –S hogy ezután mi történik, azt el nem mondhatom, de hogy a T. Bizottság munkáját megkönnyítsem, azért a következő szakaszt a magyar költészethagyomány kifordításának gyönyörű példájával ideidézem, s hadd jegyezzem meg, hogy igen, ez már nagyon kellett!, ennek a LámpaLecsavarós versnek, Mehr Licht!, ez már kijárt, a Terror házába mottónak kitenni egy NemEnyhénPerverz szerelmes vers sorait, az nem jó vicc, „Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz”, de itt kifordítani Szabó Lőrincünket remek játék, AzEgyikLegnagyobb SzerelmesVersünk most itt jól megkapja, medvemancsaimra, jól ki lesz osztva!, sőt1 és sőt2, sőt3 és sőtaTöbbi!, tulajdonképpen ez a sor eleddig erre a játékra várt: „Most akkor menjünk vissza érte, / Vagy maradjunk itt, a szökésben? / Nincs többje, mint a semmisége, / Pont azért menjünk vissza érte?! / Nulla az ő személyisége, / Ne maradjunk itt szökésben? / Most akkor menjünk vissza érte / A semmiért egészen?”

Hogy mért néz így ki a könyvem? Beleejtettem egy vödör vízbe, könyv a vödörben, de kiállta a próbát, csak az alja lett gyűrött, továbbra is nagyszerűen olvasható, ez egy sokat forgatandó gyerekverskötetnél nem utolsó szempont!

Hogy soroljam fel, ha tehetném, miről írnék még, mit említenék, nem túlzás ez? Valami kis szabadság, előre nem tervezettség? Vagy nem lehetne ezt majd aztán, hogy a T. Bizottság dönt a kérdésben? Hogy ez is próba, mit tudok felidézni? Rendben, kicsit tán sokat kell biciklizni, hogy az ember / a medve leírhasson valamit, de valamit valamiért, és semmi Mindenért Részben vagy Semmiért Egészen!, de amit fentebb, azokat még egyszer nem sorolom. „A madarak kiröppentek, / na, én ennek nem örvendek” (Varró Dániel), „Itt a híres varázsló / Szeme tüzes parázsló” (Jónás Tamás), „Bárcsak akadna / jó úti cél! / sóhajt a kócos / körúti szél” (Kántor Péter), „Pénzért őrlök csütörtököt, / lepotyog a péntek, / láttam éjjel két ördögöt, / füvön heverésztek” (Vörös István), „Vakondok úr szól így kopott nejéhez: / »Becsüld amid van, más sorsot ne éhezz!«” (Magyar László András), „Szörnyű a lét, ha mozgalmas, / borznak a munka borzalmas!” (Gryllus Vilmos), „»cápa cápa mit cinálsz? / olyat kapsz hogy becinálsz!«  / delfin úrfi odacsap / leröpül a kalapcsat // […] »cápa cápa pióca! / hej te gyilkos galóca! / odaadnám – de miért / országom egy kifliért?«” (Szilágyi Ákos), „családun xerete talapú” (Kukorelly Endre), nem feledem Kiss Ottó Máriós versét sem, de azt már ismertetett svédes okok miatt nem tudom idézni, azt viszont igen, hogy „szecessziós egy gyerek vagy” (Tolnai Ottó), „Különös állat. / A vége a feje. / A dereka a sarka. / A teteje / az eleje // Sose bírtam vele” (Bella István zoknira írott verse), „ahogy tiloss: / hangoskonni, hallgatni, / okoskonni, nevetni, / tilos itten örülni és szeretni” (Zalán Tibor tilalmai, ezek egyébként szépen visszautalnak a gyerekvers történetének korai szakaszára, a tanítóversekre, amelyekben csak úgy hemzsegett a sok TilosTilosTilos), „Kíváncsi gyerek volt Péterke, / Bedugta orrát az ételbe. / Kiszólt a galuska: / »Megrúglak, Petyuska!« / S Péterke elszállt az éterbe” (Varró Dániel abszurd limerikje), „Belenéztem anyukám………… szatyorába. / Azt reméltem, akadok………… szotyolára” (Jónás Tamás), „Tokba bújt hal a titok. / Minden tokban újabb tok, / Hiába kopogtattok!” (Szilágyi Ákos egy gyöngyszeme, ő biztos gyöngytyúkszemet írna, de ezek a sorok bizony mélybe fúrják magukat.) „Utazik a vonaton két cet… – tessék mondani, felhallatszik?” (Szilágyi Ákos, ezúttal a tréfás kedvű.) „Mert tudnak lépni egyszerre, / meg fürdeni a tengerbe’” (Borbély Szilárd katonás verse, de bolond világ!, ezek a katonák nem rétesre gyúrnak, hanem krémesre, egyébként gyönyörű katonák, bár itt az oldalpár medveszívemnek nem kedves, de a katonák!), írnék még Varró Dániel csodás Mesé-jéről s a sorról: „Világszépbajszú macskagrófkisasszony, / halálosan beléd szerettem asszem.” Meg Eörsi ördögfiókájáról, „Rossz az ördög, hogyha jó!”, meg Kovács András Ferenc Világjáró malaciká-járól:
„Hírlik, úri malacként ért / Peruba és Laoszba, / mert elébb a pantallóját, / s a csülkét is lemosta. // Mondják, váltig hivatkozott / holmi Verne Gyulára, / s Egyiptomban föl-fölmászkált / három ernyedt gúlára” – ez utóbbiról már azért is írnék sokat, mert Tamkó Sirató felejthetetlen Tengerecki Pálját idézi fel, s írnék persze Hősünk: Kis Sün-ről is, Szilágyi Ákos szüleményéről, nem hagynám ki Kemény István Hajnal-át meg Varró Dániel Szösz néné-jét, s nem felejtkeznék el Barak László sorairól sem, miszerint: „De sokan vagytok, két embergyerek!”, és még arról is szót ejtenék…

Hogy micsoda? Hogy vége a meghallgatásnak? De hát annyi mindent mondanék még, s most „kész, vége. Meghajlás, pukedli, taps”?, na ne!, és írhatok róla?, hogy majd értesítenek?, de kérem, én már medve létemre álmomban ezeregy egymással és mondatokkal játszó macska voltam, annyira szeretném leírni, mi tetszik?, hogy??!!!, hát mancsaimra, ezt azért már nem hagyom, Maga meg mit jegyzetelget még itt?!, MagaSarokbanMegbúvóSzavátSemVenniMegtestesültSzorgalom?!, marsoljon gyorsan ki, vagy maga is a bizottság? hogyhívják magát?, Ambrus Judit?, sipircki!, na, lesz már válasz, nIIiiiiIIIIiiIiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiincs?, vigyázzanak, az én ereimben nem spenót vánszorog!, ez nnnnnnnnneeeeeeeeeeemmmm viselk

Ambrus Judit