Kiss Judit Ágnes

CSILLAGOM, RÉVÉSZEM


 

Átúszni a vizet

Nem futja erőmből,

Ha hidat építek,

Kifogyok a kőből.


 

Nincs mit felkínálnom,

Kifosztva mindenből

Kell elébed állnom.

Testből és lélekből

Mi megmaradt végül

Sok ölelés után,

Itt van fizetségül,

Csak vígy át a Dunán.


 

Vigyél a túlpartra,

Öröktől ott lakom,

Fogaid közt tartva,

Révészem, csillagom.


 


 


 


 

MESE ELALVÁSHOZ


 

Esténként a székre teszem

Sorsom, mikor levetkőzöm.

Csupasz vagyok, két tenyerem

Között halottaid őrzöm.


 

Lefekvéskor végzetedet

A fogasra felakasztod,

Összefonod két kezedet,

Ne lássák, mit rejt, az arcot.


 

Könyörgésre kulcsolt kézzel

Önmagunkból szabadságra

Így menekülünk elégszer

Álomlázas éjszakába,


 

Ahol megtörténhet minden,

Felöltöztetnek a vágyak

Sóhaj-boltíves teremben

Királynőnek és királynak,


 

Kik hol járnak kéz a kézbe,

Rügy fakad a száraz tőből,

Ám az út feléhez érve

Mind a kettő visszahőköl,


 

Mert bár húsz körömmel tépjük

Bűntudattól sárga lombját,

Kidönteni mégis félünk

Kertünkben a tilalomfát.


 


 


 


 

ALTATÓDAL


 

Születtünk világnak ékességre,

Ördög és angyal közt békességre,

Bordánk lesz koszorú anyánk fején,

Tenyerünk pénzérme apánk szemén,


 

Torkunkban fészkel az ezüstsirály,

Lábunk közt lidércláng aludni jár,

Hangszálunk sírásban rojtosodik,

Koponyánk haláltól csontosodik,


 

Vérünkből kortyol, ki inni óhajt,

Farkasok fújják az altatódalt,

Zöld szemük izzik, ha nincsen lámpa,

Bölcsőnket ringatja Isten lába.