Rosmer János

TÉRD

 

Igen, a Rajna kincse volt műsoron akkor, vagy inkább, sokkal inkább

az Istenek alkonya. Igen, egészen biztosan az Istenek alkonya.

A térded a térdemhez ért, szőke voltál, alig húsz, a szemed átsütött

 

a félhomályon. Most is eszembe jut az a térd, ahogy összeér

az enyémmel. Előbb véletlennek tűnt, s lehet, valóban véletlen is volt. Idővel tudatosnak

elképzelem, ahogy elképzelsz magadnak valahol Stuttgartban,

 

egy Wagner-előadáson. Harmadik emelet, oldalülés. Összenéztünk

a büfében, sőt a vécén is. Lehetett volna alapozni, ha jobban bízunk a térdben.

Láttalak sírni Siegfried halálán, s láttad, ahogy folyt a könnyem,

 

ahogy szipogtam, egy rongyot szorongatva, rutinosan, mint egy szabadnapos tenor.

Szerettem volna veled összeborulni, mindennél jobban vágytam rá,

vagy diszkréten, legalább diszkréten hagyni, hogy a sötétben megfogd a kezem.

 

 

 

 

BAROKK TÁBORBAN

 

Valahol messze, egy kimódolt barokk ekphrasziszban tűnik föl újra alakja.

Nem is tűnik, inkább sejlik, lassan, akár a köd, vagy ahogy a misztikus

glória szövődik fényből, hogy immár kötelezze a még emberi szentet.

 

Aztán két verssor közt lovagol, menekül a törökök elől, Zrínyi táborába tart,

s átgázol a patak szöveg-kékjén, hogy végül összetapadhassanak

a rímek, s megkapja négy sarkát végre a versszak, mely annyi türelmet igényel.

 

A ló lihegése még kihallatszik egy metaforából, s némi furcsa szag is

terjeng erre, nehéz tömjén és biztos halál szaga. Még egyszer akarta látni, mielőtt

lehanyatlik, és bele, melyet tenyerével erőltet vissza testébe,

 

végleg elhagyja a hússzekrényt és lefolyik a ló oldalán. Jó lett volna,

ha látja meghalni, ha sajnálja, ha siratja majd, s késő este,

titokban hull érte egy-egy könnycsepp, miután egyáltalán fölfedi neki sötét vonzalmait.

 

 

 

LAJOSOK

 

 

Azt mondta, ő Lajos, s hogy szeretni fog örökké, mert a Lajosok

ilyenek, így vannak megalkotva a világ teremtése óta,

s erről nem is tehetnek igazán, a gének játéka ez, mint a homoszexualitás.

 

A Lajosok beköltöznek a másik csöndjébe, s belülről mérgezik,

folyvást szerelmi vallomást várnak, s a viszont-lét világát

tervezik szakadatlan mérnöki elszántsággal.

 

A Lajosok, genetikailag van ez így, képtelenek a gyors

numerákra, nem dugják át a farkuk a vécé, a kabin falába fúrt lyukon,

nem kapnak trippert, inkább a pszichiátriára járnak.

 

Nem néznek pornót, csak művészfilmeket, s ahogy zokogni tudnak,

az maga a váratlan sorscsapás. A Lajosok számára

minden kézfogás örök barátság, haláltalan jel.

 

A Lajosok vendéglőben esznek, francia étkeket, sokat.

Pocakosak és nem gyúrnak konditeremben. Rózsaszín inget

hordanak, ha rossz a kedvük, vagy sárgát, ha vigasztalanok.