Kemény István

EGY HÉT AZ ÖREG KÁINNAL


 

A mítosz


 

Káin, ha valahol rátalálnak,

pár nap alatt összeszedi magát,

nyugtalan lesz, elkezd kutatni,

a nevéért feltúrja a házat

és előhúzza valahonnan

a nevét. Állati félelem fogja el,

kimegy a kertbe, és a ház mögött

becsörtet a sűrűbe, eltűnik.


 

A nyomozók rendre megszületnek,

elvégzik a szükséges iskolákat,

rendőrök lesznek, előrejutnak,

megbízzák őket a Káin-üggyel,

keresnek, olykor rátalálnak,

maguk se hiszik, kicsit haboznak

(ő becsörtet megint a sűrűségbe),

leváltják őket, vagy nyugdíjba mennek,

elhalnak dolgukvégezetlen.


 

Sokan állítják azt, hogy Káint

elfogni nem is akarja senki,

legalábbis egyes köröknek

érdeke az eljárás hátráltatása.

Hogy testvérgyilkosok vagyunk, és

közös kincsünk a rossz lelkiismeret,

talán erre gondolnak ezek.


 

De ami Káin régi kertjeit illeti

rendben váltják a lombjukat.

A kis ház bennük elhagyatva áll,

a hajléktalan belefészkel,

az új tulajdonos elűzi, és

házat épít, és a háznak

lakói jönnek, új család. Kis füles

ketrecben meghozzák a macskát,

a macska pedig akár a közhely

még a legmélyebb beszélgetésben is,

körbesétálja az új lakást, és

elfekszik a legpuhább helyen:

valahol mindenkinek igaza van.


 


 

Előkészítő látogatás


 

„Káin úr, ne féljen tőlünk.

Az életéért jöttünk ki önhöz,

de nem elvenni, csak följegyezni.

Beszélgetnénk, és ha hozzájárul,

be-bekapcsolnánk a kamerát –

Nem várunk azonnali választ.

Ez itt a szerződéstervezet.

Gondolja át, mi egyelőre

nem kérünk többet, csak gondolja át –

Önnek is meg kéne szólalnia végre.

Meg kéne törnie hallgatását.

Világméretű kihívások

érik az emberi civilizációt –

Értékválság van, Káin úr!

Szükség lenne a hiteles szóra,

apát keresnek az emberek,

és a Biblia azt mondja, önt –

Tragikus sorsú testvéréről,

aki miatt ön így él, morogva,

a világ zajától távol, úgymond,

nem is kérdezzük, ön dönti el,

kitér-e rá –

És egyelőre nem is zavarnánk tovább,

Káin bácsi, most elmegyünk –

A kertkapuja tárva volt,

kerti útján a lucskos ágak

áthajoltak, és a háza

kilincsnyomásra nyílt.

Kifelé menet zárjuk-e házát,

kössük-e félre ágait,

csukjuk-e be a kertkaput,

vagy minden maradjon így?”


 

Káin hangja közelről

„Tegnap az ördög járt nálam,

egy kicsit rendet is rakott.

Ezt nem szeretem, mert

utána mindent keresni kell.

Még mindig jobb, ha

csak beszélgetünk, bár

az meg abból áll, hogy

ő beszél.

Persze, mert mindent tud,

amit én tudok,

és a saját hangját

akarja hallani.

Az még néha őt magát is

meg bírja lepni.

Onnan tudom, hogy

mondta ezt is.

Neki se lehet könnyű.

Sose volt senkije.

Az embereit látogatja

körbe-körbe.

Neki mi vagyunk a családja,

ezt szokta mondani,

és hogy túl fogja élni

az egész kurva bandát.

De attól ő is fél ám,

mert a magány az magány.

Amikor tegnap meglátta

a beesett pofámat,

észrevettem rajta, hogy

most megijedt.”

Káin és a Biblia

„Az Első Négy Oldalt böngészgetem,

az Első Négy Oldalt betűzgetem.

Én, Káin, vén bűnös, vénségemre

megtanultam ezt is.

Az Első Négy Oldalon fehéren-feketén

ott áll, hogy bizony, született öcsém.

Én, Káin, vén bűnös, vénségemre

megtanultam ezt is.

Bizony, bizony, megtanultam én,

bizony, bizony, még örültem is én,

Hogy mégse a vén bűnös – nocsak,

no lám! – az egyetlen ősapa.

Nem fognak nyugton hagyni mégsem!

Ha minden oldalon ezer öcsém születne,

az emberek fejéből nem verné ki az se,

hogy tőlem származnak mindannyian!

Káin kell ezeknek, a vén bűnös, bizony!

Vénségemre megtanultam ezt is.”

A szomszédok kara


 

„Ő volt Káin? Tényleg? Ne mondja!

Az a kisöreg? Pont az? Ki hitte volna!

Mindig olyan szerényen köszönt.

Várjon csak… ő csinálta a vízözönt!

Nem, az Noé volt, mi is tudjuk azért!

Szóval itt bujkált. Összeáll az egész.

Bizony, most így visszagondolva tényleg

Volt valami ereje a szemének.

A kerítés mellett, ha csak ott állt,

A kutyák is féltek, nem ugatták.


 

Mért ölték meg? Nézze: volt pénze, biztos!

Vagy tudott valamit, valami titkot.

Vagy betörtek, ő aludt, de megmozdult,

Vagy egy zsidó állt rajta bosszút.

És magyarázza tőlünk bárki másra,

Higgye el nekünk: egy zsidó csinálta!

És jól is tette, mondjon bárki bármit,

A bűnösön meg kell a bosszút állni!

Mert valami tábort csináltak ezek

És aztán oda bezárták ezeket…


 

Ja, meg se ölték? Hát akkor bocsánat.

Egyszerűen nekivágott a világnak?

És ez a sok rendőr? És a tévék?

Ja, hogy itt valami csoda történt!

Itt élt Káin? Tényleg? Ne mondja!

Az a kisöreg? Pont az? Ki hitte volna!

Mindig olyan szerényen köszönt.

Várjon csak… ő csinálta a vízözönt!”


 

(És így tovább.)


 


 

Epilógus


 

Ki tudja pontosan már, ki volt az, merthogy rég volt,

Magellán ottveszett, hát tegyük fel azt, hogy Drake volt.

Elindult napnyugatnak, keletről jött meg ő,

Vagy épp fordítva járt el, ez felcserélhető,

A lényeg az, hogy hős lett, egyként rajongott érte

A királynői udvar s a kocsma tölteléke,

Golyó volt ő, ki megjön, minden fabábut földönt,

S minden fafajet meggyőz, hogy gömbölyű a földgömb.


 

Ki tudja pontosan már, mi volt, igaz se volt tán,

Egy kérdés volt, ha volt, csak egy öblös hang a botrány,

És talán föl se tették az ünnepélyes csendben,

S így ünnepet se rontott a válasz rá: „Hát rend nem!”

S ezért a csőcselék sem vághatta rá: „Halál!”

S ezért lehet talán csak, hogy mát írunk ma már.

A kérdés ez: „Na jó, de abból mégis mi lesz,

Ha napnyugatra tartva keletről megjöhetsz?”


 

És hagyjuk ezt a kocsmát Shakespeare korával együtt,

És induljunk előre, vagy egész vissza menjünk,

Előre tegnap estig, vagy vissza Káinig,

Ki így nyelvelt az Úrral egyes rabbik szerint:

„Se törvény nincs, se bíró!” Vagyis mindent szabad,

S azóta kóborolnak e megvadult szavak.

A gyilkos, hogyha büszkén fölkél és újra lépked,

Ártatlan lesz majd másutt, mert gömbölyű a lélek.


 

És itt van újra Káin, és tegnap este van:

Ágyáról épp feláll, vén, de mégse testtelen,

Tévét kapcsol ki, vécét húz le, kezet törölget,

Lefekszik, megkerülte ma is megint a Földet,

Végigvonult alatta az összes régi tette,

És mind helyes, hisz mindet belső parancsra tette…

S megsértődik ma is, ha a súlyuk rázuhan:

Te küldtél körbe-körbe, ne mondd, hogy élsz, uram!


 


 

Káin hangja messziről


 

„Én vagyok Káin, nagybácsi

és űzött nagyvad. Fejemet idétlen

szarv koronázza, kiszáradt fára hasonlít,

a fejem ősvilági nagy fej, amekkorát csak

ki tudott agyalni a középkori rabbi,

hogy el bírjon hinni teljesen –

akkora, mint egy családi ház!

Akarjátok látni? Kidugjam

a hegygerinc mögül?

Mit szólnátok, ha kidugnám,

és felkínálnám? Tessék a fejem,

lője keresztül Lámekh, a vén vak,

lője keresztül végre nyíllal,

célozzon helyette a fia, az az idióta,

dirigáljon a vaknak, hova lőjön,

történjen meg a hülye baleset!

Túl nagy már a testem, múljon ki végre!

Mesélni szeretnék nektek,

de ekkora testtel nem lehet!


 

Én vagyok Káin, nagybácsi vagyok,

és kicsi dolgokról szeretnék mesélni,

de mindig elfelejtem, mekkora lettem.

A hangom minden az égvilágon,

csak nem emberi beszéd.

A nevem tönkre van gondolva régen,

gyerekpróféták gyakorolnak rajta,

de ők is ásítoznak tőle.

Pedig tele vagyok történettel,

érdekesekkel és részletesekkel,

tele vagyok nagybácsimesével.

Kicsikkel, amiket értenétek,

de ekkora testtel nem lehet.

A fejem mint egy családi ház,

még egy szarv is kiáll belőle,

értem én, hogy megijednétek,

ha mesélni kezdenék ekkora testtel.

Lőjék már keresztül ezt a nagy fejem!


 

Káin vagyok, nagybácsi, egy

színes, elrontott, hatalmas élet

és csupa tanulság, nem fogtok unni,

csak hallgassatok bele a mesémbe,

majd meglátjátok, ott se bírtok hagyni!

Komoly, nagy tudású öregember vagyok,

nagyszabású öregember, úgy ám,

nem fogtok csalódni bennem.

Ha Ábelről egy szót se – már

meg is van értve! Értek ám

én a ti nyelveteken!

El fogtok ájulni a kalandos,

bűnös, vidám és

nagyszerű történetektől!

Gondolkozni sem muszáj,

levonom én a tanulságot,

láttam én már mindent, ami kell!


 

Káin vagyok, nagybácsi, és csakis

nagybácsi, alig-alig apa,

két lábon járó tapasztalat.

Soha ne öregedjetek meg!

Réges-rég megelőztem már magam,

tessék, most is itt vagyok,

jókora nagyvad, űzött nagyvad!

Ha akarjátok, akkor szörnyeteg!

Most éppen a műtétre várok,

a hagyomány szerint

keresztüllövik nyíllal a fejem,

és akkor kisebb leszek megint.

Nem nagy ügy, csak humorosan kell

felfogni, nagybácsisan. Egyelőre

nem tervezem, hogy elpatkolok.

Majd elmesélem, milyen volt,

csak legyek már rajta túl

Káin vagyok, nagybácsi, nagyvad.

Fel lehet ezt fogni humorosan is.

Ne öregedjetek meg soha.

Ülök a hegygerinc mögött

a fejem mint egy családi ház

és nehéz a szarvam,

mit szólnátok, ha most kidugnám?

Szeretnék már túlesni rajta.

Kérjétek, hogy dugjam ki!

Segítsetek nekem!

Visszhangosak ezek a völgyek

és elnyelik a hangot a hegyek.

Humorosan is fel lehet ezt fogni

fel lehet ezt fogni,

fel lehet ezt fogni

fel lehet