Tokai András

KISASSZONY HAVA, ZSUZSANNA-NAP


 


 

Mikor még élt Anyánk, Zsuzsanna,

ilyenkor indult, pár nappal előtte

a mimózavadászat.


 

Zsuzsa a sárga dalmát fürtöket szerette,

a fölmenők közt voltak odavalósiak,

és úgy látszik hosszan őrzik

a mimóza varázslatát a gének.


 

A mézes gömböcskékkel pazar ágakat

csak tavasszal lehetett kapni – drágán,

így Titi hugommal Zsuzsanna-nap előtt

nyakunkba vettük a környéket:

a Garay téri piacot, a távolabbi  Hunyadit,

a Keleti előtt a sokszoknyás néniket;

keresgéltük, mi lesz a mimózához legjobban hasonló.


 

Aztán Zsuzsanna-napkor, reggel

előszedtük az eldugott,

kissé már megfonnyadt virágot,

amit a spájzban, fáskamrában

már úgyis régen észrevett Anyu,

és átadtuk neki a két csomag obligát Kossuthtal.

(Nem kellett volna, elszívta egyetlen nap alatt.)


 

Ma reggel itt a kertben elég jó

mimózapótlékokat látok,

de ott hagyom a hosszú sárga szálakat,

hagyom, hogy a bőven gyűlt harmat súlyától,

az Anyánk nemléte óta eltelt

harminc év súlyától roskadozva

pár napig még abban a hitben éljenek,

hogy valóságos mimózák,

akiket semmi pénzen

nem bír megvenni az a két ostoba gyerek.