Kiss Judit Ágnes

 

Elektrosokk

 

 

Mit mondok el én, s mit mond a szöveg?

Mit hallgatok el, s mit hallgat el ő?

Míg azt hihetem, elrejt a szövet,

váratlan hol tűnök elő?

 

Mint áramütéskor görcsbe a test,

úgy rándul a vers ritmusba, rímbe,

vele rándulok én is, rázuhanok,

lábánál fekszem kiterítve.

 

Bújócskázik a versben az én,

meg a másvalaki, nevesincs idegen,

enyém a szó, de az övé a rag,

övé tagadásom és igenem.

 

Merre van ő, és hol vagyok én,

faggat az ügyvéd, vallat a vád.

Úszik megsokkolt szövegén,

nem kérdez a vers, csak mondja magát.

 

 

 

 

IDÉZŐK

 

1

 

„Minek nézünk mégis másra,
Én is drága, te is drága?”

 

Szemnek drága, szívnek drága,

Szőlőm sárga muskotálya,

Mért zúdítod ízed másra,

Miért ítélsz szomjúságra?

 

Szemnek drága, szívnek drága,

Gyógyításra érett zsálya,

Fürössz hűvös, kék teádba,

Ne hagyj lázadnom hiába!

 

Szemnek drága, szívnek drága,

Földmély vére, forrósága,

Nincsen semmi tőled zárva,

Bennem törj ki, izzó láva!

 

 

2

 

„Világ, világ, vetett ágy,

kinek kemény, kinek lágy!”

 

Világ, világ, szöges ágy,

Mutass egyet, kinek lágy!

 

Világ, világ, rugós kés,

Örök jel, mit beléd vés.

 

Világ, világ, aranyhegy,

Fizess, ha a hasad megy!

 

Világ, világ, sárga ház,

Mikor gyógyít, nagyon ráz.

 

Világfagylalt, de édes!

Ne nyald meg, mert penészes!

 

Világmadár lelőve,

Mégse jutsz ki belőle.

 

 

3

 

„Hosszú az Úristen, rövid a szalonna…”

 

Nehéz az Úristen, ha rád zuhan, véged,

szétlapított testtel kezded

örök üdvösséged.

 

Skorpió az Isten, mérge maró vegyszer,

holtig kering a véredben,

hogyha megmart egyszer.

 

Kemény az Úristen, mégis lágy a bőre,

mint vasrács a fa kérgébe,

belé vagyunk nőve.