A HOLMI

Várady Szabolcs úrnak

Szerbusz, Szabolcs, gratulálok ehhez az írásodhoz is (Holmi, 2005. szeptember). Én is hegylakó voltam, 43-as születésű, a Minerva 1/b-ben születtem (Édesanyám kétemeletes villája volt az 1951-es államosításáig), ma 7.-re van átszámozva, most is ott élünk. Nemrég beszéltem valakivel, alig néhányan vagyunk a környéken, akik most is itt élünk, és itt is születtünk. – A Laci bácsi (pedellus) – Te is kérdőjellel írtad – Gyuri bácsi névre hallgatott, a tömött, fekete bajszú, kék köpönyegű, tányérsapkás öreg bútordarab vastag, ostyával fedett, csokikrémes ceruzákat árult egy nagy, kétfülű kosárból, olykor árpacukrot és dianás cukorkát is. A Bartók 27. előtti villamossínekre sokszor tettünk durranó patronokat, az iskola tőszomszédságában cukrászda volt, néhányszor hamis jegyekkel vettünk fagyit. Emlékszel a jancsiszöges korszakra? Gábor Samu (hithű kommunista igazgató) ordítva rohangászott a folyosóra felállított két gyereksor között, 56-ban ő disszidált elsőként. Az orosztanárnő Dénes Éva volt, de akadt „Malacpofa” is. Mintha lett volna Gumi Rudi tornatanár is. A Mészöly lépcső melletti nagy kertben (a Mányokit kötötte össze a Bartók Bélával) rengeteget „snurroztunk”. A Gilette motor talán Gilera volt.Az állandóan kapatos festőművész úr mindig valami lapos sapkát viselt, a „loncsos” kutya mintha komondor fajtájú lett volna. A rendőrőrssel szemközt, rémlik, akkoriban is bútorbolt volt, kívülről lehetett behúzni a függönyeit, kedvelt szórakozásunknak bizonyult délutános iskola után, egyszer el is kaptak, és bevittek a rendőrökhöz. Emlékszem a szerencsétlen, agyonhajszolt, zöld postakocsit húzó lovakra is. Szívélyesen üdvözöllek, kedves húgoddal együtt:

Molnár István