Kovács András Ferenc

ADY SZELLEME SZÓLNA


 

Hát ahogy csúfabb csodák jönnek,

Úgy írtam újra hitvány könyvet.


 

Ezt sem magamnak, s mégse másnak:

Csodátlan, szép önáltatásnak.


 

Nem harcnak, sem zsarolt békének:

Énekeim halott énjének.


 

Hadd tudja, lássa, vélje, higgye:

Tört sorsa sorsok legszebbikje.


 

S ez a világ végső okosság,

Ha poéták még fölfokozzák.


 

Talán másnak s fonák maguknak:

Új kort csak agg csodák hazudnak.


 

Jönnek trendjei micsodáknak,

S kicsodák, kiket bizton látnak.


 

Mindszentek jönnek, törnek, jönnek,

De hitek s könyvek elköszönnek.


 


 


 


 

ÜBERALLESBADENI NYELVTANÁSZOK

Ad nótám: „Még éneklünk, Cezarománia!”


 


 

Egy igaz nagyváradinak,

s tán valódibb vásárhelyinek:

Gáspárik Attila színész úrnak

küldöm elszántan, kész kabaréként!


 

A nyelv az Antikrisztusé:

Kinyilatkoztat, karba zeng!

S benyal megannyi friss Fouché:

A szó korrekt, a kor passzent,

A korpa szent.


 

Disznók elé a drága nyelv

Szétszóratik, mint pörge gyöngy!

A textus újra rágva nyelt:

Kitart a szó, a több pörönty,

A hős göröngy.


 

Közszájon forg a nyelvi gép:

Leszófajozgat, csak privát…

Strapál életre kelt igét:

Kvád vadrigót, gót kvadrigát!

Nincs elvi gát.


 

Szólít a szomjú borjuszáj:

Fenét lehel, s nem énekel.

Muszájtalan forr kormuszáj:

Mené, tekel, mené, tekel…

Mennétek el.

Aszály a száj, habog-hebeg,

De nyelvbe bűnt csak ő marat!

Ha szól papod, csapod csepeg:

A víz szakad, s a cső marad.

A cső marad.

A szó kiszáll, mint zebrapinty:

Nem töpreng, nem henyél, hanem

Nyelvével bármit megtapinty,

Hiszen nyelvében él a nem…

Ha kell, ha nem.