Ágh István

KIVÉGZÉS

Úgy álltam a favágítón a tőke
fölé, ahogyan máskor, ám a balta-
csapástól mégsem gezemice rőzse
apraja szállt, és nem a hasított fa
puffant a pudvás forgácson, a tuskó
pihetollas vérpadhoz lett hasonló,
s én, a pompás pulykakakas bakója,
szárnyát, hogy el ne fusson, lekötöztem
lábaihoz, nyakát fejénél fogva
ráfektettem a tönkre bal kezemmel,
míg a jobbal, ha senki sem volt bátor
megölni a családból, odavágtam
szinte vakon, s fejvesztve kifutottam
a szörnyű fészer alól, hogy ne lássam,
amint tokája bögyére lecsúszva
himbálódzik, s kettémetszett gigája
cikákol, s mint egy csupasz, véres bottal
mutogat rám, feje nélkül, a csonkja.