Darányi Sándor

MINT EGY KIRÁNDULÁS

Ha a legjobbat adom is, rossz mindenképpen:
Ebben fáradtam el.
És nincs már más, csak ez a kimerültség,
Hogy folyton hegyre fel.
Se völgymenet, se potyaút, se ingyen-
Jegy; minden csupa átmenet,
Mely kezdetébe vezet vissza,
A jövő helyett.

Fekszel az ágyon, zihálsz görcsösen, kibontva pelenkád.
Megint nem sikerült.
Az ágyneműt is mosni kell. Szívószálon itatlak.
Szobádra csend terült.
Az óra rég megállt, a feszület szótlan;
Iszony és megszokás
Közt őrlődünk, szemek a malomban –
Mint egy kirándulás

A senkiföldjére, expedíció a pokolba, a szenvedés
Bozótján át veled,
Hol eltűnsz majd váratlanul, elnyel a föld, kiürül
Hályogos tekinteted,
Fel-alá száguldó szemed megtorpan, álomi ébren-
Léted kiszakad,
S mint toll felhőzik ki belőle a lélek,
A rémült, a szabad.