Csengery Kristóf

EZT RÖGTÖNÖZTE, AMIKOR MÁR HÓNAPOK ÓTA EGY SORT SEM SIKERÜLT ÍRNIA

Talán beindul még, egyszer talán
bedurran a motor;
mélyéről az iszapos, sötét tudatmedernek
valamit tán még felkotor

a görcsösen kaparászó tíz ujj,
mely értelem után kutat,
de nem talál mást: zsákmánya lyukas lábos, törött rugó,
kicsorbult élű kés, rozsdás lakat.

Verset ebből hogy eszkábáljon össze,
kérdi magától a búvár, szegény;
hol itt a gondolat, hol az érzés,
hol vannak a fogalmak, s legkivált: hol a fény,

melynek a sorok dallamából
vég nélkül áradnia kellene?
Itt csak enyészet van, rég elhajított tárgyak,
és semmi delejes vonzás, semmi zene.

Hogyan is dúdolhatná e dalt
a postás, a hentes, a rendőr, az egész város:
kimúlt rugó, ócska lakat, öreg kés,
lepattogzott zománcú lábos…