Szerkesztőség

A VITA

A szólásszabadság hívei vagyunk, nem szoktuk előírni szerzőinknek, hogy miről mit gondoljanak – a Holmiban megjelenő recenziók nem a szerkesztőség – amúgy sem okvetlenül egységes – véleményét tükrözik; amit számon kérünk, az a szakmai színvonal és tisztesség. „Kritikához férfi kell, elvekben alapos, elvekhez hű… kritikusnak tisztaságot szerető kezek kellenek, olyanok, melyek magokat alacsonyság, igazságtalanság, részrehajlás foltjaival beszennyezni irtózzanak” – írta Bajza József százhetven évvel ezelőtt. Ma sem kívánhatunk mást: ilyen férfit (vagy persze nőt).
Hagyománya a Holminak, hogy egy-egy fontosabb műről több kritikát is közöl. Esterházy Péter Javított kiadás-ával is ezt terveztük (és valósítottuk meg ez évi februári számunkban). Farkas Zsolt írása is ide készült felkérésünkre, amikor azonban megkaptuk, a szerkesztőség többsége úgy ítélte meg, hogy ez az írás nem felel meg a könyvbírálattal szemben joggal támasztható követelményeknek. Az amatőr olvasó megteheti, hogy csak azt a könyvét olvassa el egy szerzőnek, amelyik éppen a kezébe kerül, a hivatásos olvasótól, vagyis a kritikustól azonban elvárható, hogy ne érje be ennyivel, és kiváltképpen ne abban az esetben, ha a könyv már a címével felhívja rá a figyelmet, hogy valaminek a folytatása, kiegészítése, és még ennél is kevésbé akkor, ha ez a valami az adott szerző magnum opusa, vagyis jelen esetben Esterházy Péter Harmonia caelestis-e. Márpedig a rendkívüli olvasottságát amúgy bőségesen szemléltető Farkas Zsolt azt állítja, hogy éppen ezt a fő művet nem olvasta. Mindamellett azonban tudni véli, hogy ugyanaz a fő problémája, mint a Javított kiadás-nak. Zavar bennünket továbbá – nem először – a gúnyiratot átható, eleve eltökéltnek látszó és a szerző személyét és művét olykor egymásba mosó ellenszenv, a Holmi szellemétől idegen, fölényeskedő, agresszív hang.
Ugyanakkor tehetséges írásokról nehezen mondanak le a folyóirat-csinálók. Arra gondoltunk, hogy provokatív állításai talán termékeny vitát gerjesztenek. Annyiban nem is csalódtunk, hogy a vitapartnernek felkért szerzők közül legalább egyet – Márton Lászlót –, aki, mint írja, a Javított kiadás megjelenése után nem tudott recenziót írni a könyvről, most ez a pamflet arra indított, hogy mégiscsak beszéljen róla. Mindazonáltal abban a reményben bocsátjuk közre a két írást, hogy a vita folytatódik.

A szerkesztőség