Imreh András

MŰFORDÍTÓ MŰHELY

Hetven körülinek tűnt, de vidéki volt.
Apám az ilyenekre mondja:
„Az unokám lehetne.”

Esküszöm, először örültem.
Talán hozhat valami színt
közénk, pest-budai

értelmiségiek közé.
Narancssárga, 100%-os műanyag,
NDK exportból visszamaradt

inget viselt. Bőröndjében
totószelvény, pár szelet párizsi
(az ár a húsra ázott), féllábú szemüveg.

Egy Népsport, amiben
még Dózsa az Újpest.
Penetráns egérszaga volt.

Kezdtünk szorongani.
Szerintem azt hihette, nyelviskolába jött.
De kinél fizetett be? – A szakkörre jöttem,

mozgássérült tanárom helyett. Sajnos kicsit
nagyothallok – mondta és félrefordult,
mint egy baromfi, hogy halljon. Profilja

egy cséphadarósé Dózsa hadseregéből.
Egy órán át ült így. Cappuccinót
nem kért (valószínűleg

levesnek nézte). Szájunk
beszélt, míg volt muníció.
A vákuumcsöndben egyszerre felállt.

– Elnézést – mondta –, indul a vonatom Somogyba.
Egy perc múlva is ott állt.
Próbáltam, mint egy parafenomén,

Somogyba transzponálni,
vagy legalább az ajtón kívülre. Indulás,
szuggeráltam. Tűnj már innen el,

büdös paraszt.