Szalai Júlia levele

Szalai Júlia levele

Kedves András Sándor!
Pontosabban: Kedves Andris (ami tízéves baráti és társasági kapcsolatunk okán nekem kézre állóbb és természetesebb megszólítás)!
Bármilyen meglepő lehet is számodra, azzal kell kezdenem: köszönöm a Holmi szerkesztőségéhez címzett leveledet. Annak ellenére köszönöm, hogy éles hangvétele és igazságtalan megjegyzései nem vittek bennünket közelebb egymás szempontjainak megértéséhez. De néhány fontos dologra felhívtad a figyelmemet, és ezért hálás vagyok.
Ezek közül az első a komputeres szövegszerkesztés ördöge. Mint az írás igazán alapos olvasója, nyilván észrevetted, hogy Szabó Zoltán 1990-ben a Héttorony Könyvkiadónál megjelent kötetének címe az első hivatkozásnál (516. oldal, lábjegyzet) még helyesen, Szellemi honvédelem-ként szerepel. Az inkriminált elírás később került a főszövegbe (Szellemi honfoglalás – nyilván a „honfogoly” hangzásbéli közelsége okán, teszem hozzá utólag, az elgépelés megfejtéseként), és egyszerű kopírozással gördült tovább. Sem én, sem szerkesztőtársaim nem vettük ezt észre, és intő figyelmeztetésedért csak hálásak lehetünk.
Ugyancsak köszönetemet kell kifejeznem azért, hogy leveleddel igazolod a mindannyiunk számára jól ismert triviális tételt: egy szövegnek több olvasata van. A Diaszpóranemzet-ről az enyémet elolvashattad a recenziómban. A tiédet kifejti a kötethez írt Eligazító előszó (amelyet persze többször is elolvastam, mielőtt recenzióm megírásába fogtam, de sem akkor, sem most nem adta számomra kimerítő magyarázatát a kötet összeállítását vezérlő valamennyi motívumnak), és dokumentálja maga a kötet. Olvasataink markánsan különböznek. Nemcsak azt illetően, hogy Szabó Zoltán általad közreadott kézirattöredékei szerves folytatását jelentik-e a nemzetproblematika tárgyában korábban kifejtett gondolatainak, vagy valóban az élete utolsó évtizedeit – és csak azokat – jellemző, radikálisan új megközelítésmódról van-e szó. Hanem például abban is, hogy összefüggőbbé, feszesebbé és szilárdabbá válhat-e egy szöveg attól, ha eredetileg beléillesztett szövegrészeket (néha egész fejezeteket) végül kihagyunk. Bizonyára Te sem zárod ki az elvi lehetőségét annak, hogy ilyen előadódhat – ismerünk rá példát az irodalomból és a tudományból egyaránt.
És végül nem hiszem – Magad sem veted fel –, hogy a recenziómban a halott szerzők szellemi hagyatékának kezelésével kapcsolatban felvetett morális dilemmákból bármi inszinuatív következne a Te jó szándékodra és tisztességedre nézve. Nem egy embert, hanem egy helyzetet kívántam elemezni – és továbbra is úgy gondolom, hogy a súlyos morális dilemma mindig fennáll, amikor egy szerzőnek már nincs módja beleszólni abba, ami a kézirataival történik. Nehéz, sőt lehetetlen itt általános elveket kimondani; a helyzet esetről esetre történő mérlegelést kíván. Biztosan megtetted ezt a mérlegelést Te magad is – változatlanul úgy gondolom, hogy nem szerencsésen.

Baráti üdvözlettel:
Szalai Júlia