Fábri Péter

HÚS-VÉR VERS

Mi is a hús? A DNS regénye,
emberenként más és naponta más,
az áthatolhatatlan semmi fénye,
rejtélyből, titokból jó nagy rakás;

rengeteg víz – de mi a víz? Csak két gáz –
– és mi a gáz? Apró molekulák,
amelyeket az entrópia szétráz,
bár őrzik őket fura figurák,

akiket majd egy szarkofágosz szétrág,
e hús-zabáló fa- vagy kőedény,
de mi a hús? És aki ezen méláz,
miből van? Miből vagyok akkor én?

Miből? Mintából. Jelből. Szerkezetből.
De mégis, milyen jel az, ami fáj?
Mi sír a struktúrában? A jelekből
hogyan lesz változó-egyforma táj?

Ami lényeges, mind anyagtalan,
de csak az anyagban lesz látható,
a zene szerkezete hangtalan,
de csak a hangokban lesz hallható,

a mondatok értelme szótlan, néma,
de csak szavak által lesz érthető,
nincsen igazabb semmi, mint a séma,
e lét-dirigáló nem létező.

Mert mi a ház? A falak? Az üres tér?
És ez a számítógép micsoda?
Ki élsz, miféle jelekben születtél,
és vajon puszta hely ez a „hova”?

Milyen hangszeren játszik a karmester,
a zenekar hogy szólna nélküle?
Miből van egyre több milliárd ember,
húsból? Rejtélyből? Szeme és füle

mit érzékel? Anyagtalan titokként
körülöttünk lebegő lényeget,
vagy illatos, szagló, büdös sok embert,
a hús-vér valóságot, lényeket?

Konklúzióm, konklúzióm de bús:
csak burjánzik és csak rohad a hús.